Még több autonóm funkciót hoz a Tesla frissítése

Jelentős frissítéseket kap a Tesla Autopilot rendszere

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Évről-évre okosíthatják Teslájukat a tulajdonosok. A hardver adott, az új frissítésekkel pedig egyre önállóbbá válnak a biztonság és a kényelem fokozása érdekében.


Az összes, 2016 októberétől gyártott Tesla Model S és Model X rendelekzik önvezetéshez szükséges hardverrel, csupán a szoftver nem volt elég fejlett az autonóm közlekedéshez akkoriban. Most egy tucat új funkcióval egészítették ki a programot, ami így több közlekedési helyzetben lesz képes vezetni az autót. A gyártó nyilatkozta szerint a frissített szoftver tartalmazni fog forgalmat figyelembe vevő tempomatot, automata párhuzamos és merőleges parkolást is.
Hirdetés

Ezen túl kintről való irányítás, automata vészfékezés, balesetre figyelmeztető jelzések, automata kormányzás és sávváltás is rendelkezésre áll. Mint eddig is, a frissítés vezeték nélkül végezhető, miután a funkciót telepítik a fremonti gyárban. Ez a frissítés fontos lépést jelent Elon Musk számára, hiszen célja, hogy az év végéig New Yorkból Los Angelesbe teljesen önvezető módon jusson el egy Tesla.
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Vélemény, hozzászólás?