Még több vizet az Óceánba? Íme az első hidrogén-hajtotta hajó!

Vízre szállt a világ első üzemanyagcellás kishajója, egy átalakított Toyota Mirai hajtáslánccal

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Egy évnyi fejlesztés sem kellett, hogy nyilvános teszten mutatkozhasson be a japán Yanmar által épített hidrogén üzemanyagcellás hajó. A Toyota Mirai hajtásláncából kifejlesztett erőforrás a sikeres tesztek után nagyobb vízi járműveket is mozgathat majd.

Március 24-én világpremier volt a japán Oita kikötőjében. Itt tette ugyanis meg első útját az első olyan üzemanyagcellás hajó, amely hivatalosan is teljesíti az illetékes japán minisztérium által kiadott, hidrogén üzemű vízi járművekre vonatkozó biztonsági előírásokat. A Yanmar és a Toyota együttműködésének gyümölcse ezzel a fejlesztés utolsó fázisába lépett.
Hirdetés
A Toyota és az 1912-ben alapított Yanmar tavaly kezdte meg a személyautókban már bevált hidrogén üzemanyagcellás hajtáslánc átalakítását. A Yanmar több hasonló áttörést is magáénak tudhat már a különösen csendes és tiszta üzemű dízelmotoroktól egészen a tavaly bemutatott, LNG-vel, azaz cseppfolyós földgázzal üzemeltethető 163,5 literes, soros nyolchengeres motorig. Az üzemanyagcellás hajó fejlesztése szorosan kapcsolódik az International Maritime Organization emissziómentes tengeri közlekedést elősegítő célkitűzéséhez. A hidrogén - egyéb, zéró szénkibocsátású üzemanyagokkal együtt, mint például az ammónia - központi szerepet játszik a cél megvalósításában. A kishajó úgy született, hogy két, a Toyota Mirai fedélzetén alkalmazott modult szereltek a vállalat 7,9 tonnás, 12,4 méter hosszú EX38A típusú hajójába. A 193 centiméter merülési mélységű, 12 személyes EX38A a hajtáslánc nélkül is innovatív hajónak számít, sebessége és helykínálata a nagyobb méretű hajókkal versenyzik. A polimer elektrolitos üzemanyagcella modulokat nyolc hidrogéntartály táplálja, amelyek összesített térfogatáról sajnos nem rendelkezünk információval. Valószínűleg ugyanazt a rendszert alkalmazzák, amely az első generációs Toyota Mirai fedélzetén is található. Ott kettő, összesen 112 literes tartályában öt kiló hidrogén tárolható 70 MPa nyomáson. Ahogy a kishajóba egy, az autóénál nagyobb változat került, úgy tervezi a Yanmar 2025-től sokkal nagyobb méretű vízi járművekben is alkalmazni a tiszta üzemű hajtásláncot.
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Vélemény, hozzászólás?