Mega-giga exkluzív Bentley érkezik, még az idén!

Drága lesz az új, limitált kiadású Bentley!

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

A Bentley Mulliner divíziója nem tétlenkedett, a hírek szerint egy ultra exkluzív modellt fejlesztettek ki.

Mélyen a pénztárcájába kell nyúlnia annak, aki szeretne majd egyet a garázsában tudni a Bentley újdonságából. A limitált kiadás igazán szűkre szabja a keretet: mindössze 10 darab fog készülni belőle, és az Autocar értesülései szerint 1,1 millió eurót is elkérhetnek érte. Az új Bentley az év második felében érkezik, egyelőre nem is nagyon tudni róla érdemi információt. Mindenesetre a márka örökségét biztosan tovább fogja vinni, állítólag a Mulsanne W.O. inspirálta az új modellt.
Hirdetés

Stefan Sielaff, a Bentley vezető tervezője, illetve igazgatója elmondta, hogy a luxusautók piacán egyre inkább előtérbe kerülnek az egyetlen példányban készülő, vagy nagyon is limitált kiadású modellek. Ennek oka az, hogy a gazdagok egyre gazdagabbá válnak, így őket a kuriózumokkal, az exkluzív luxussal tudják kiszolgálni.
Jó példa erre a trendre a Rolls-Royce Sweptailje, amit 2017-ben mutattak be, de a Bugatti La Voiture Noire-ja is, ami az év elején mutatkozott be a Genfi Autószalonon. De említhetnénk a Ferrari egyik legextrémebb és legtovább fejlesztett modelljét, a P80/C-t is, amit a La Voiture Noire-hoz hasonlóan, szintén egyetlenegy példányban gyártottak.
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Hozzászólások

Vélemény, hozzászólás?