Megbukott Európában a Qoros, kivonulnak

A Qoros Európát akarta meghódítani, a terv nem sikerült

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Az izraeli-kínai befektetők által elsődlegesen európai piacra szánt autóból alig adtak el, emiatt a gyártó a kivonulás mellett döntött.


Tavaly csupán 7000 darab autót értékesített a Qoros, ami gyártói kapacitásuk mindössze tizedét tette ki. A Chery autógyár és az izraeli befektetők által felépített üzemben gyártott személyautók eladásai nem hozzák azt a szintet, amit az előzetes tervek alapján várni lehetett. Európában még akkor sem lenne sikeres a kínai autó, ha idén a tavalyihoz képest kétszer annyit gyártanának. A 2007-ben alapított márka 2014-ben 51 darabos értékesítést ért el az öreg kontinensen, emiatt azt a döntést hozták, hogy kivonulnak.
Hirdetés
A későbbiekben, ha úgy alakul a Qoros sorsa, akkor természetesen megfontolják a visszatérést, addig viszont még sokat kell fejleszteni, és sok autót kell eladni Kínában. Tavaly 305 millió eurós mínuszban zárt a márka.
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Hozzászólások

  • 2017.10.28. at 16:58
    Permalink

    Alpári? Hol? Igen az vagy
    Igen, autópuceszok vagytok
    Biztos lesz még ilyen. :-DDD hogy azt sem tudjátok hogy mi az amin röhögtök, mert nem értitek.
    “és még nem is érted mi a fene van”
    -Ezt te írtad….vagy ez irodalmi magyar?- 😀 megint egy d betűs díszítősor
    Meg nem magyarázom, -magyar- magam, lefekhetsz.
    te csak cumizd őket kis autópucesz

  • 2017.10.28. at 16:58
    Permalink

    Alpári? Hol?
    Igen, többen röhögtünk ki. Biztos lesz még ilyen. :-DDD

    [i]“és még nem is érted mi a f… van”[/i]
    Ezt te írtad….vagy ez irodalmi magyar? 😀
    Meg ne magyarázd, kizsidóztad magad, lefekhetsz.

  • 2017.10.28. at 16:58
    Permalink

    Többes számban írtad a vihogást.
    Még kiderül hogy az egész autómosós brigád összes tudása jön át Kempelen néven. :))
    ..és még nem is érted mi a f… van
    ragozd csak az alpári stílust, ez vagy te

  • 2017.10.28. at 16:58
    Permalink

    Jobb lenne inkább a műszaki kérdéseknél maradni.-ez igaz de ezt még leírom
    A “szabadságharcosaidat”… Én nem állítottam hogy azok. De semmivel sem különb az a terroristánál akik miatt nyomornegyedek, éhezők tömegei halnak éhen nap mint nap hogy nekik ott a jóvilágban ne csorbuljon az életszínvonaluk. Ők a nagy kapitalisták vajon hány embert ölnek meg hogy nyomorba taszítanak népeket? Inkább ne hasonlítsuk a látványoshoz mert bebukik az elméleted.
    Te a munka hőse vagy? sztahanovista? Nem is magadért dolgozol hanem a közjóért?
    A görögök közt is vannak dolgosak ahogy minden népnél vannak lusták is.
    Én nem vitatom hogy ott is a kormányuknak köszönhető ahova jutottak, de ezt egy egész nép számlájára írni azért erős túlzás nem gondolod.
    Miért hiszed hogy Orbánkád nem fog téged odavinni?
    Az hogy véded a zsidó népet téged minősít ahelyett hogy a sajátodat védenéd a magyart, mert semmivel sem kevesebb mint a zsidó. Talán azért mert te zsidó vagy? akkor keress zsidó oldalakat, ne a magyaron lógj.

  • 2017.10.28. at 16:58
    Permalink

    Jobb lenne inkább a műszaki kérdéseknél maradni.
    A “szabadságharcosaidat” akkor is annak fogod tekinteni, ha a közeledbe robbantanak, vagy ölnek meg gyerekeket, mint láttuk európai példákon?
    A görögök, – szerény véleményem szerint – sosem voltak a munka hősei. Akár beégetem magam, akár nem, a te szavaiddal élve. Ismerem őket, de ezt most nem részletezném. A lényeg az egészben, hogy az ő szociális ellátó rendszerük színvonala mögött nincs gazdasági teljesítmény. Erre kár is több sort vesztegetni.
    Az, hogy téged nem zavar az “orrnehéz” titulus, az a magánügyed, egészen addig, míg nem dicsekszel vele, mert onnan téged minősít.

  • 2017.10.28. at 16:58
    Permalink

    Az értékelés amit te annak nevezel csak egy megjegyzés volt, a görögök mondták nekem, de van valóságalapja.
    Értékelésnek véletlenül se higgyétek, nincs meg a politológiai, gazdasági képzettségem hozzá.
    Mindkét görög megtanult németül 1 év alatt, egyik fiatal, a másik idős, nem is ismerték egymást, nem is egy helyről származtak, mégis szinte ugyanazt hallottam tőlük, ráadásul úgy hogy nem is kérdeztem őket erről mégis elmondták a véleményük mert úgy látszik el akarták.

  • 2017.10.28. at 16:58
    Permalink

    Kedves encore ! A görögökről szóló helyzet értékelésed azért még nem teljes körű ,csak nagyon leegyszerűsített, és egyoldalú . Maradj inkább a műszaki véleményeknél ,az érdekesebb !

  • 2017.10.28. at 16:58
    Permalink

    Nekem semmi bajom azzal hogy valaki orrnehezeknek hívja őket.
    Ennyi erővel a szabadságharcosokat miért lehet leterroristázni?
    Ez sértő.
    Azért mert ők vannak hatalmon azt hiszik mindent lehet nekik?

    Nem tudom te ki vagy és honnan jöttél, ha azt hiszed hogy leszólod a görögöket azzal saját magad égeted be.
    Tudod miért, mert nem nézel tükörbe.
    Te itt magyarul írsz, gondolom magyar is vagy, szerinted a 10 vagy akár a 15 millió magyarból mennyi aki a létminimum alatt él? Vagy a közelébe?
    A magyar létminimum alatt ami 100ezer forint sincs.
    A görögöknél nem magyar nyomor színvonal uralkodik és nem is akarnak odajutni.
    Ezért nem engednek.
    Azzal hogy beköszöntött a technikamánia világ ők nagyot buktak mert leértékelődött a gazdag turizmusuk.
    Olcsó fapadosok armadája visz el messzebb is az embereket akik nem csak Görögországba akarnak nyaralni.
    Dolgoztam 2 göröggel is német cégnél, megmondták a véleményük róla M.cskos maffia a német.
    Ha nem vagy német nem kapod meg azt a fizetést közel sem, ha magyar vagy akkor nagyon jó esetben egyharmadát, rosszabb esetben egynegyedét,hiába csinálod ugyanazt mint ők.
    Én drukkolok nekik hogy ne jussanak magyarország szintjére, ne legyenek a németek csicskái mint ahogy a mi országunk jelentős emberhányada a német darálóba végzi, pár ismerősömmel az élen az utolsó leheletéig.

  • 2017.10.28. at 16:58
    Permalink

    Tévedtem! Az első 5 hozzászólás közé tippeltem már egy kiadós zsidózást, de “csak” a hatodikra futott be. Miért lenne kivétel egy autós témájú oldal, pedig van lehetőség bőven az antiszemiták számára. Igaz kedves moderátor úr?

    Egyébként, ha már itt tartunk a görögök maguknak köszönhetik a helyzetüket, kezdve az erőn felül vállalt olimpia rendezéssel, a túlfizetett és méretezett közszférájukkal, nyugdíjrendszerükkel (ott tényleg van 14. havi és nem engednek belőle) és az említésre sem érdemes gazdasági teljesítményükkel. A hatalmas idegenforgalom nem old meg mindent.

  • 2017.10.28. at 16:58
    Permalink

    Fura pedig az orrnehéz banda nem szokott rossz befektetésekbe beszállni … na nem baj majd megint indítanak egy Görög állgazdasági válságot és kaszálnak hipp – hopp elfelejtik ezt a kis Kínai autós malőrt csak pár instabil bankot kell bedönteni a pánikhoz .

  • 2017.10.28. at 16:58
    Permalink

    “Rosszul árazták be.” Ha a japánok tehették volna továbbra is leértékelték volna a fizetőeszközüket. A Kínaiak ennél jobb helyzetben egyhamar nem lesznek, legalábbis az export szemszögéből…

    A Kiák sem söpörték el a piacot, ahogy annak idején a Toyoták / Hondák /Mazdák sem.

    Jelenleg úgy néz ki hogy jelenleg senki sen nagyon kínál kínai autót, még kínai gyártásút sem Eurpóbában. Viszont Kína megvesz évi jópár millió autót “nyugati” márkáktól…

  • 2017.10.28. at 16:58
    Permalink

    Rosszul árazták be. A japánoknak és a koreaiaknak is évtizedekig kellett olcsón adni egyszerű, de egyre jobb, és megbízható kocsikat ahhoz, hogy komolyan vegyék őket. Ezt a kínaiak sem tudják átugrani. Úgíy tűnik, megpróbálták, előjöttek egy relatíve tényleg jó, jól kinéző, fejlettnek mondható kocsival(a minőségét, megbízhatóságát persze nem tudjuk !), ennek megfelelően árazva, nem jött be.. Olcsóbban kellett volna megpróbálni. Talán az európai-izraeli befolyás lehet a felelős a mohóságért 😀 Aki sokat markol, keveset fog..

  • 2017.10.28. at 16:58
    Permalink

    Ez nem egyszerű kivonulás, hanem teljes elhasalás.

    Az egész márka 14.000 autót adott el. Elnézve a kínai piac méretét ez kb a bemutatóautó-flottát jelentheti. Vagyis szinte senki sem vett tőlük autót…

Vélemény, hozzászólás?