Megbüntették a hétszeres világbajnokot.

Schumacher életveszélyes volt

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Tíz hellyel hátrább sorolják Schumachert a következő nagydíjon, amiért majdnem felkente Barrichellót a falra.

Tíz rajthelyes büntetést kapott a Magyar Nagydíjat követően Michael Schumacher, miután a verseny utolsó köreiben Rubens Barrichellóval folytatott párharcában veszélyes manővert hajtott végre.
Három körrel a leintés előtt próbálta Barrichello a célegyenesben megelőzni egykori csapattársát.
Amikor a két autó kb. 300 km/h-s sebességgel egymás mellett volt, Schumacher a boxutca betonfala felé szorította Barrichellót, aki csak centikkel kerülte el az ütközést.
„Ez nevetséges, fekete zászlót neki” – kiabált Barrichello a csapatrádióba.
„Ez volt legrosszabb manőver egész pályafutásom alatt” – folytatta a verseny után. „Nem tudtam jobban jobbra húzódni, mert ott volt a fal. Ha megnézed a képeket, egy hajszál sem fért volna el az autóm és a fal között. Hogy őszinte legyek, örülök, hogy most itt tudunk beszélgetni.”

„Ha összeütköztünk volna, ő járt volna rosszabbul, mert azonnal belefordul a betonfalba.”
A brazil versenyző visszautasította, hogy megbeszélje az esetet Schumacherrel.
„Fölösleges. Ismerhetik őt. Beszélsz vele, de ő meg van győződve róla, hogy neki van igaza.”
Schumacher viszont nem érzi, hogy bármit is rosszul csinált volna.
„A szabályok szerint csak egyszer változtathatsz irányt” – mondta. „Én pontosan ezt tettem. Nyilvánvalóan elég helyet hagytam (hiszen elfért). Nem értünk össze, úgyhogy szerintem elég hely volt.”

Schumacher csapatvezetője, Ross Brawn is osztja ezt a véleményt:
„Egy pillanatig sem gondoltam, hogy Michael (Schumacher) a falnak akarja szorítani Barrichellót. Egyszerűen csak a belső ívet akarta védeni. Végül pedig hagyott elég helyet.”
Schumacher még hozzátette:
„Nem azért versenyzek, hogy ajándékokat osztogassak. Ha valaki meg akar előzni, az küzdjön meg érte.”
A csata az utolsó pontszerző helyért, a tizedikért folyt.
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Hozzászólások

  • 2017.11.01. at 03:38
    Permalink

    Menjen Shumi a jó k…a any..ba, és egy tizedik helyért ment a harc, de még amikor ment neki a szekér akkor is egy mocskos, fölényes, öntelt, nagyképű életveszélyes versenyző volt!!!!!!!!! Mindenkin átgázolt, mindenkit letarolt, de ha vele is ezt csinálták akkor mindjárt pofázott! Ezért utálták akkor is nagyon sokan! Tipikus német viselkedési forma, lásd a mostani versenyen Vettel viselkedését, és még ő van megsértődve!

Vélemény, hozzászólás?