Megcsúszott és nekiment egy autónak, de ő tankkal volt

Szárazon is lehet sok egy tanknak kanyarban - nem adta ki, egy Polo fogta meg

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Mennyire lehet ijesztő, ha épp egy tank tart feléd, és látod, hogy nem áll meg? Szerencsére ők még el tudják mondani, pedig az autóból nem ezt mondanánk elsőre.


Kevesebb rémisztő helyzet lehet annál, amikor egy lánctalpas látszólag megállíthatatlanul tart feléd. Senkinek sem kívánjuk, pláne azért, mert ritkán lehet túlélni, ebben az esetben viszont szerencsés kimenetele lett a balesetnek. Fehéroroszországban járunk, ahol épp egy katonai parádéról távoznak a hadsereg járművei, amikor az egyik pilóta valamit elnéz.
Hirdetés

A harcjárművek sorban kanyarodnak ki a főútra, ahol megállították a forgalmat, hogy senki ne keresztezze a menetoszlop útját. Több lánctalpas gond nélkül elhalad a kocsisor mellett, majd az egyik, vélhetően a túl nagy gáznak köszönhetően kanyarodás közben kisodródik. Félig eltaposta a sor elején álló Polo kombit, amiben egy idősebb férfi és unokája ült. Karcolásokkal megúszták, ám mindketten alaposan megrémültek, ami teljesen érthető. Kárukat állítólag a hadsereg már magára vállalata, így ki fogják fizetni az összetört autót.
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Vélemény, hozzászólás?