Megépítette minden gyerek álompályáját a Jaguar

A megújult F-Type népszerűsítéséhez épített játékpályát a Jaguar

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Közös projektbe fogott a Jaguar és a Hot Wheels, ami nem csak egy F-Type játékautót eredményezett. Építettek mellé egy őrült Hot Wheels pályát is.

Kezdett már eljárni az idő a Jaguar F-Type formája felett, úgyhogy tollat ragadtak a márka formatervezői, hogy egy kicsit felrázzák a vénülő típust. Nagyobb hűtőmaszkot és keskenyebb fényszórókat kapott a kupé, amely jóval vadabb arcot eredményez. Természetesen a lökhárítón is módosítottak elöl, illetve új a motorháztető is, hátul pedig a hátsó lámpákat rajzolták át, illetve a lökhárítón itt is láthatók változások. Az utastérben a 12,3 colos digitális műszerfal a nagy újdonság, illetve az infotainment rendszer érintőképernyője. Utóbbi most már Apple CarPlay és Android Auto kompatibilis.
Hirdetés
Motorfronton négy egység közül lehet választani. Az alap a négyhengeres, turbófeltöltéses kétliteres benzinmotor, 300 lóerővel és 400 Nm forgatónyomatékkal. A csúcson pedig az F-Type R található 575 lóerővel és 700 Nm forgatónyomatékkal, ami 3,5 másodperces 100-as sprinthez és 299 km/h végsebességhez elég. Persze ehhez már V-alakban elhelyezett nyolc henger és ötliteres hengerűrtartalom kellett.
A Jaguar dizájnstúdiójából pedig játszószobát csináltak a Hot Wheels közreműködésével, ugyanis összeszereltek egy 232 méter hosszú pályát. Természetesen felküldték rá az új F-Type máris elkészült 1:64-es méretű változatát, hogy végigszáguldjon a 44 kanyaron, a 25 hurkon és 3 ugratón. Persze azért 55 gyorsítót is beépítettek, nehogy megálljon közben a pici sportautó és videót is készítettek róla, úgyhogy te is megnézheted a dizájnerek játékos mindennapjait.
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Vélemény, hozzászólás?