Megépül a Bicske és Esztergom közötti gyorsforgalmi út

Esztergomtól az M1-es autópályáig vezet majd az M100 gyorsforgalmi út

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Komoly infrastrukturális fejlesztés áll a Suzukikat is gyártó Esztergom előtt, már jövőre megkezdődhet a várost az M1-es autópályával összekötő M100 gyorsforgalmi út építése.

Megépül az M100 gyorsforgalmi út, ezzel "régi és jogos igényük teljesül az Esztergomban és térségében élőknek" - adta hírül Schanda Tamás, az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) parlamenti és stratégiai államtitkára hétfőn hivatalos Facebook oldalán. Bejegyzésében azt írta, hogy idén a kiviteli tervek elfogadása és a közbeszerzés után kerülhet sor a szerződéskötésre és a munkaterület átadására, így a jövő év elején már az alapkövet is letehetik.
Hirdetés
Hozzátette, hogy Völner Pállal, a térség országgyűlési képviselőjével a napokban egyeztettek a Bicskétől Esztergomig kiépítendő négysávos útról, illetve a hozzá tartozó kesztölci üzemmérnökségi telep megvalósításáról. Az államtitkár kiemelte, hogy Esztergom, Dorog és a környező települések vállalkozásai számára óriási előrelépés lesz az új út, hiszen így sokkal gyorsabban szállíthatják az áruikat. Az itteni cégek - mint például a Suzuki - rengeteg embernek adnak már így is munkát, a jobb közlekedési és fuvarozási infrastruktúrával pedig újabb lehetőségek nyílhatnak előttük, így tovább erősíthetik a térség gazdaságát.
Hirdetés
Az is fontos, hogy a térségben élő családok így biztonságosabban és gyorsabban juthatnak el az autópályához vagy a fővárosba, a kirándulni, túrázni vágyók pedig hamarabb érhetik el a Pilis és a Gerecse csodálatos helyeit - olvasható az államtitkár bejegyzésében.
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Hozzászólások

Vélemény, hozzászólás?