Megérkezel, kiszállsz, s az autó leparkolja magát

Önállóan parkoló Volvo? Nem lufi

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

A Volvo szerint néhány év múlva piacra is léphet az önállóan parkoló autó. Képek és videó arról, hogy áll most a projekt. Szép új világ.

Egyre több márka egyre több modellje kapható nem csak holmi parkolóradarral vagy kamerás segítséggel, de olyan automatikával is, ami a sofőr helyett tekeri a kormányt. Párhuzamos és/vagy merőleges beállásnál helyet keres, jelez, hogy rátalált, állj meg, mondja, hogy tedd például rükvercbe a váltót, de a gázt és még a féket is neked kell kezelni, ami tűrhetetlen egy radaros-kamerás-okostelefonos, mindent (ember tervezte) számítógép vezérelte világban.
Hirdetés
Jó-jó, vannak már olyan modern cuccok is, amikkel a bizonytalan sofőr a kiállásnál sem húzza-töri meg az autó(ka)t, de az lesz majd a kánaán, amikor megérkezel, kiszállsz, a kocsid meg önállóan elintézi a parkolási macerát. A Volvo szerint szinte minden megvan hozzá, csak össze kell hangolni az érzékelők működését. Hátrafelé is figyelő gyalogosfelismerő kamerástul, s az autónak parancsokat adó, okostelefonon futó alkalmazásostul, ami arra is jó lehet, hogy távozáskor odaszól (mint a Knight Riderben Májkel KITT-nek): indulás, gyere értem!
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Hozzászólások

  • 2017.10.30. at 01:58
    Permalink

    Igen csesztessétek a volvot mert neki előbb jutott eszébe mint a bmw-nek… már ha a bmw csinálná mindenki összehugyozná magát…. És igen a volvo lassan lassan kinézetre minőségre extrákra motorteljesítményre lesz olyan mint a német autók, ha fáj nekik, ha nem…:DD

  • 2017.10.30. at 01:58
    Permalink

    No már nem csak vezetni nem tudnak, a Volvósok, parkolni se!
    Nem sztereótipia, de általában, a volvósok pöcsölnek, a legtöbbet, a drága autó tulajok közül.

  • 2017.10.30. at 01:58
    Permalink

    Már itthon is van olyan parkoló, ahol mutatja, hány férő hely van még, szóval a parkolók is ugyan úgy fognak fejlődni! Ha valaki autót akar lopni az így is úgy is elfogja lopni, akármilyen biztonsági kütyüt használsz, mivel ember találta ki, ezért ember is fogja megfejteni hogyan nyílik, legyen az egy lakat vagy autó vagy széf!!! Örülnél te azért egy ,,négykerekű doboz” -nak, bár én még biciklit se adnék neked!

Vélemény, hozzászólás?