Megérkezett a legmérgesebb Twingo

Angliában már kapható az új Twingo RS

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

A szigetországban 4 millió forint körül alakul a 133 lóerős tuningmodell alapára, de ebben nincs benne például a kihagyhatatlan Cup futómű.


Már megint az angolok jártak jól, mivel náluk már április 2-től lehet rendelni az év elején frissült Twingo legújabb, 133 lóerős Renaultsport változatát. 13 565 font, azaz valamivel több mint 4 000 000 forint a szigetországban a Twingo RS alapára, ami még korántsem tartalmazza az összes elérhető opciót. A 17 colos fényes vagy matt feketében kapható felniszett ára 500, a Cup futómű 700, a képen látható speciális sárga fényezés további 1300 fonttal dobja meg a végösszeget. A soklámpás új orr-részt és módosított fart viselő RS-en egyedi kiegészítő a fekete hátsó spoiler, s szintén a megkülönböztetést szolgálja a diffúzoros hátsó lökhárító, és a szélesített hátsó kerékjárati ív is.
Hirdetés

Az utastérben sárgával varrt kormány és kagylóülések dobják fel az egységesen fekete hangulatot. Az autó alapára 16 colos könnyűfém felniket, Bluetooth-kapcsolatot, tempomatot, elektromosan mozgatott fekete tükröket, kikapcsolható menetstabilizátort, sebességhatárolót és sötétített üvegeket tartalmaz.
Az RS 133 lóerős, 160 Nm-es 1,6-os szívómotorja 8,7 másodperc alatt gyorsítja álló helyzetből 100 km/h-ra a Twingót, végsebessége hajszállal 200 km/h fölött alakul. Mindezt 150 g/km-es CO2-kibocsátás és 6,5 l/100 km-es vegyes fogyasztási értékek mellett, azaz okos használatban sima kisautóként is el lehet furikázni a legkeményebb Twingóval. Várjuk itthon is!
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Hozzászólások

  • 2017.10.31. at 01:38
    Permalink

    inkább egy új swift sport…azt le lehet alkudni 4 alá, ha kettő közül választani kéne…és nincs ilyen idétlen lámpája sem, meg nagyobb is…De tényleg, az a két kerek lámpát nem tudom ki hányta oda…pedig egyébként ez a hűtőmaszk megoldása tetszik a rönónak, végre valami karakteres..erre elqrják 😀 nem kellett volna oda az a kis kerek bizbaz egy mandula forma lámpa és kész..

  • 2019.12.25. at 18:18
    Permalink

    Az én Twingom az elöző 2011 es évjárat de nem sok változott a külsön kivül.
    A motorja körül forog a világ. Ez a kisautó lényegében egy burkolt, gokart. A kényelem, mint ilyen nincs az étlapon. Ráadásul az enyém 16′ kerekeken gurul és nem a Cup felszereltség, ami még keményebb “Sportosabb”lenne. A Pesti utakon használva katasztrofális élmény folyamatosan szlalomozni az úthibák között. Ez a gép csak elhivatott sportos autó mániákus oknak való, viszont ha az vagy akkor folyamatos vigyor van az arcodon. Kanyargós hegyi utakon Mátra, Pilis stb. érzi magát elemében és városi cikázásban (ami ugye értelmetlen:))
    Egy fontos dolog az alkatrész árak nem drágábbak, mint más Renault hoz, kivéve a futomű egyes alkatrészeit, ugyanis alumínium lengőkarok és egyéb egyedi finomságok vannak alatta. Úgy, hogy vigyázni kell rá, ami a mai út minőség mellett elég nagy kihívás. Eddig 87 000 km alatt csak egy kormányösszekötő kellett.
    Én munkába járásra használom és nyáron hétvégi kanyargásra. A fogyasztásom K&H szűrővel és Inox Difuzor kipufogó rendszerrel, Priuszosan vezetve min 6,4 Sportosan max10,5 liter/100Km közé esik a fogyasztás. Normálisan vezetve agy átlagban 50:50 % 95 ős 100 benzinnel tankolva 7,5–8 Liter/100 Km el lehet lenni. A motorjáról csak szuperlatívuszokban beszélhetek nagyon jó és kiegyensúlyozott pörgős erőforrást hoztak létre a Renault sport részlegében.
    Az autón eddig csak kopó alkatrészeken kívül (fékbetétek, Vezérlés szett, hosszbordás szíj feszítő vel.) egy gyújtótrafó garnitúra irídium gyertyákkal (1db trafó rossz volt, de mindet kicseréltem elővigyázatosságból)
    Az autó nem kér többet, mint egy átlag Renault:
    10 000 /Km olajcsere 5w40 Modul 8100 x-cess 5Liter
    (ez a relatív nagy mentiség nagyon előnyös ugyanis az olaj hőmérséklete soha nem haladja meg a 90 c fokot még csapatás alatt sem.) Ezáltal remélhetőleg tartós lesz a motor.
    Ami nem tetszik: A hátsó ülések zörögnek a sínjeiken. megoldás a két szék közé beszorított kispárna, de akkor is vicc. Csúnya kormány még mindig nem szoktam meg. A hátsó lökhárító alá szerelt nyomás kiegyenlítő gumicsappantyú (ajtó bezárásakor kiengedi a levegőt az utastérből) poros utón pont oda szórja a kerék és be engedi a port a csomagtartóba a levegő járaton. Ez lehet, hogy egyedi hiba nem tudom. De akkor is gáz.
    Nagy vonalakban ennyit egyelőre. Remélem nem riasztottam el senkit tőle, ugyanis élhető kezdő spot kocsi merem ajánlani a fentiek tudatában.

Vélemény, hozzászólás?