Megérkezett az eddigi legnagyobb Defender, az 5,35 méteres 130

A Land Rover Defender 130 akár nyolc személynek is komoly kényelmet ad

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

A Land Rover Defender eddig sem volt kicsinek nevezhető, de a 130-as kivitel gigászi méreteivel egyértelműen a kínálat királya lesz.

A Land Rover szinte tökéletesen újította meg a legendás Defender nevet. Kellően nagy felhajtást csináltak a bemutató előtti hónapokban, rövid és hosszú tengelytávval, luxus és fapados kiegészítőkkel egyaránt elérhetővé tették, és szerencsére még a V8-as motor is megmaradt. Egyetlen verzió hiányzott még a palettáról, de a Land Rover nem marad tovább rajongói adósa: bemutatták a 130-as kivitelt, ami 5,35 méteres hosszával tekintélyt fog parancsolni aszfalton és az erdőben is.
Hirdetés
A 130 tengelytávját jelentősen, 340 mm-rel hosszították, ez mind a második és a harmadik üléssor lábterét bővíti, így a kényelemre biztos nem lehet majd panasz. Ez pláne igaz akkor, ha csak az ötüléses kivitelt rendeljük meg, de a nyolcüléses változat esetében sem lesz gond a helykínálat. Más kérdés, hogy a hosszabb tengelytáv és a nagyobb hátsó túlnyúlás csorbítja-e a Defender legendás terepképességeit, de a Land Rover ígérete szerint nem igazán. A 130-ashoz alapáron járó elektronikus légrugózás akár 430 mm-nyi tengelyartikulációt tesz lehetővé. Terepfokozatban elöl 71,5, hátul 73,5 mm-rel megemelhető a szabad hasmagasság, ami különösen hasznos, ha terepakadályokat kell leküzdeni, vagy vízbe kell belehajtani – a Defender 130 maximális gázlómélysége eléri a 900 mm-t. A 130-as a nagy helykínálaton kívül gazdag alapfelszereltséggel is megjutalmazza akár mind a nyolc utasát. Alapáras a nagyobbik központi érintőképernyő, amin ráadásul térerő nélkül is működő navigáció szolgál. Rengeteg dekorbetét és minőségi anyaghasználat köszönt az utastérben, kívül pedig egy vörös árnyalat is választható, ami csak a 130-ashoz elérhető. A leghátsó üléssoron sem spóroltak, saját szellőzőnyílások, USB-csatlakozók, könyöklők, sőt, még egy második napfénytető is megtalálható a 130-asban. Az erdőben, mezőn való kalandozás során az érzékenyebb utasokat is védi az óriás Defender, alapáras a külső levegőt megtisztító klíma, ami kiszűri az allergéneket. A szokásos felszereltségi szintekkel és motorkínálattal lesz elérhető a 130-as is, korlátozott ideig akár First Edition kivitelben is. Sőt, még az angol királynő uralkodásának jubileuma alkalmából őfelsége is kap egy Defender 130-ast, amit a brit Vöröskereszt használhat majd.
Hirdetés
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Vélemény, hozzászólás?