Hirdetés

Megérte a motorcsere? – Toyota Yaris facelift teszt

Toyota Yaris 1.5 Dual VVTi-E Style Senso Smart teszt

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Nem csak teszteltük, elődjével is összevetettük a másodszor frissülő Toyota Yaris kisautót és vadiúj szívómotorját. Erősebb, mint valaha.

Mi az a downsizing? Már a nemzetközi menetpróba alatt is az új 1,5 literes szívó benzines tűnt a legmeggyőzőbbnek a második ráncfelvarráson is átesett Toyota Yaris motorpalettájából, így kíváncsi voltam, hogy mit nyújthat a downsizingnak ellentmondó, a korábbi 1,33 literes, szintén szívó négyhengerest váltó motor egy hosszabb teszt során. A japán gyár francia gyártású kisautója már 2011 óta tapossa a harmadik generációját, most állítólag 900 alkatrészében változott, és továbbra is egyedüliként kínál hibridet a szegmensben. Legnagyobb fájdalmam, hogy a frissítés után sem komfortindexes, teljességgel érthetetlen, másba viszont nem igazán sikerült belekötni. Új 1.5 szívó benzinesével, csúcsfelszereltségben, végre itthoni utakon vallott a frissített Toyota Yaris, hazánk egyik legkeresettebb kisautója. Érdemes volt várni rá.

A régi Selection, az új Style felszereltség, a különbségek azonban így is jól látszanak az első és a második facelift között. A bordóban még a korábbi 1,33 literes szívómotor dolgozik, gyöngyházfehér tesztalanyunkban már az utódja

Egyértelműen mutatósabbak az új LED-es menetfény minták, a púposabb orr már megosztó. Egyébként csak a menetfény lehet LED-es, a fényszóró nem

Rá fogunk ismerni. Megoszlanak a vélemények, hogy előnyére változott-e a külső, a legdrágább gleccser gyöngyfehér fényezéssel és a szürke 16 colos könnyűfém felnikkel párosítva nekem bejön. Óriásira tátott szája megmaradt, ám új rajzolatú a hűtőrács. Nem csak éjjel, nappal is mutatósak a szétágazó LED-es nappali menetfények, amik egy ezüst csíkban folytatódva alkotják az orr X formáját. Finoman átrajzolták a ködfénylámpák esetünkben króm burkolatát is, amiről viszont mindenképp meg fogjuk ismerni az a far. Már az Avensisre hajazó, a korábbinál jóval nagyobb, akár LED-es hátsó lámpákat kap a Yaris. A rendszám felett is végighúzódó csomagtérajtó-törés a lökhárítókban folytatódik, ezzel sokkal határozottabb megjelenést biztosítva a kisautónak.

Hátulról lehet majd a legkönnyebben megkülönbözteti őket. Az új hátsó lámpa már a csomagtartóra is ráfut, a lökhárító szintén friss

Kategóriaidegen. Az utastér tulajdonképpen az új infotainment gombokon és a Corollából is ismert propelleres légfúvó nyílásokon kívül változatlan. Megmaradt a szegmensen túlmutató anyagminőség és karakter: a legtöbb helyen puha műanyagot találunk, a hangrendszer nagyot szól, a konkurenseknél masszívabbnak tűnik a Yaris. Az egész beltér komolyabb, mint azt megszokhattuk a kategóriatársaknál, így a biztonságérzet is jobb. A magas üléspozíciónak köszönhetően nem úgy ülünk benne, mint egy kisautóban, az átlagnál kényelmesebben utazhatunk, bár erre nagyban rátettek a félig alcantara borítású ülések. Nem túl puha, de jó fogású a bőrkormány, a fekete tető kifejezetten jót tett a beltér hangulatának, a hátsó láb- és fejtérre sem lehet panasz. A Style csúcsfelszereltségnek köszönhetően mi már kétzónás automata klímát, négy elektromos ablakot és tempomatot is élvezhettünk.

A jól megszokott belső, csupán a légbeömlők és az infotainment gombok változtak. Végtelenségig puhított műanyag jutott az ajtóbetétekbe és a műszerfal jó részére

Hirdetés

Kék színű mutatós, fedélzeti komputerrel is szolgáló a műszercsoport. A tempomat hátránya, hogy nem jelzi milyen sebességet állítottunk be, valamint nem távolságtartós, mint mondjuk a Swiftekben, váltásra elveszítjük a beállított sebességet

Jó motorhoz, jó váltó. Apró gázadásra is nagyot lép az új 1,5 literes, változó szelepvezérlésű szívó négyhengeres benzinmotor, teljesítménye már-már sportautós karaktert ad a kis testnek. 2000 fordulat/percnél már közel teljes nyomatékát leadja, így onnan képes ellaposodni a teljesítményleadás, egészen 4500-ig, amikor újabb löketet kap. Legnagyobb újítása, hogy automatikusan vált Otto- és Atkinson-ciklus között, alapjáraton hangtalan, húzatáskor pedig sportos hangon szól hozzánk. Már az 1,33 literes szívó is nagyszerű motor volt, de érezhető a fejlődés. Egymás után vezetve a kettőt az előd egy sokkal nyugodtabb karakternek tűnt, az utódban viszont érezni egyfajta japán vadócságot, amit már csak azzal is tudat, hogy a váltások között nem igazán ejti le a fordulatot, így nagyot lehet autózni vele. 6 sebességes kézi váltója nagyon precíz, közben könnyed is, eszméletlen jó vele kapcsolgatni, pedig hosszú karban végződik. Bár nagyon rövid az egyes fokozat, a hosszabb hatos így is gondoskodik róla, hogy autópályatempónál se érje el a 3000-es fordulatot. Városi kisautó lévén persze ez a motor párosítható kényelmesebb, hagyományos CVT-vel is. Én biztos, hogy a kézire mennék rá.

12%-kal gazdaságosabbnak ígérik az új 1,5 literes benzinmotort, fogyasztása valahogy mindig felment 6 liter fölé a zömében városi használat alatt. A régivel összevetve jóval erősebbnek is tűnik

Eltalált a középkonzol, számtalan tárolóval, két pohártartóval elöl, eggyel hátul. A precíz 6 fokozatú kézi bárkivel megszeretteti a váltást

Lusta gázreakció. Amszterdamban kevésbé tűnt mérvadónak, most viszont Budapesten is bebizonyította a Yaris, hogy futóműve rosszabb városi utakon is kényelmes. Az élményeket viszont sokszor elnyomta a borzalmas gázreakció. Érzésre 1 teljes másodperccel később reagált a gázadásra a motor, úgy, mint egy rossz szimulátorban. Egy ekkora késleltetést már keményen megérezni, ráadásul idegesen ugrik fel a fordulat és máris ordít a motor, amit a forgalom szereplői sem tudnak hová tenni. Érdemesebb volt gázadás nélkül elindulni egyesből, félő, hogy mások is így csúsztatták a kuplungot, és ezért alakult ki a furcsa jelenség. Képtelenség lenne megmondani, hogy ez szokványos-e, ilyenre a menetpróbáról sem emlékszem, így valószínű, hogy ez egyedi probléma volt.

Sajnos egy tesztautónál nem tudni, hogy ki hajtotta előtte, így itt se lehetne biztosra mondani, hogy az összes új 1,5-ös motorral szerelt Yaris ilyen gázreakcióval rendelkezik, viszont mindez olyannyira elrontotta a teszthét hangulatát, hogy muszáj megemlíteni

Megkérik az árát. Az általunk tesztelt Yaris az új 1,5 literes szívómotorjával és a csúcsnak számító Style felszereltségben épp nem éri el az 5 millió forintos listaárat. Kedvezmény persze van, a mi példányunkra 200 000 forint engedmény vonatkozik, ÉrtékŐr programban további 50 000 Ft és 3+2 év garancia. Az új extrák nélküli listaár így már 4 660 000 Ft, ami azért barátibb, főleg, ha a masszívabb karaktert és jobb minőségű belteret vesszük, no meg persze az erős benzinmotort. Mi még a 250 000 Ft felárat jelentő Senso Smart csomagot is kaptuk, ami a kulcs nélküli ajtónyitást, a gombos indítást, az első ülésfűtést és az elektromosan behajtható tükröket takarja. Ami szintén nagyon fontos, hogy már minden Yarishoz alapáron jár a Toyota Safety Sense csomagja, ami ráfutássegédet, sávelhagyásra figyelmeztetőt és automata távolsági fényszórót jelent, a táblafelismerő már csak az Active felszereltségtől érhető el, valamint szintén alapként jár a hegymeneti elindulássegéd.

Továbbra is egy könnyed városi kisautó a Yaris, nem véletlenül kedvelik a hazai vásárlók is. Új benzinesével ráadásul nagyot tud lépni, talán nem is kell bele ennyi erő

Hirdetés

Hozzászólások

  • 2017.10.27. at 17:26
    Permalink

    Biztos megérte a motorcsere. Amiről beszélsz a Yarist, és Avensist említve, egyetértek. Ez nem csak Toyota jellemző, hanem úgy általánosságban az összes japán márkára igaz. Megbízható, strapabíró, üzembiztos, gazdaságosan fenntartható, de puritán hatást kelt pl. egy Audihoz viszonyítva. Most van 2 japán autóm, és egy Audi A2. Még ebben az összeállításban is igaz.

  • 2017.10.27. at 17:26
    Permalink

    A legendas megbizhatosag nagyon szimpatikus nekem is. Emellett azt is gondolom, hogy vilagverö a Toyota hibrid technikaja!
    De ültem mar en is 1 literes Yarisban (de nem vezettem 10-20.000 km-t vele, ez teny), nem is egyszer, a munkatarsam autojaban, azt hiszem az talan egy 2005-ös modell volt, az az igenytelenseg, összeszereles, borzasztoan hangos motor, nagyon nagyot csalodtam. Valoszinüleg az utana következö modellek mar szimpatikusabbak ilyen szempontbol.

    Szinten (egy cegnel ahol dolgoztam) vannak Toyota Avensisek, nem a rossz ertelemben vett ceges futar autok, hanem megkimelt, normal csaladi hasznalatban levö jarmüvek. Kombi es negyajtos verzioban, 60-80.000 km-nel zörög a müszerfal erösen, a hatso futomü sem volt a helyzet magaslatan az M0-son, folyamatosan razott, nagyon kenyelmetlen volt (lehet persze egyedi problema).
    Müszakilag semmi bajuk, de tulzottan nagy a hype, ami körülveszi a Toyotat.
    Szinten munkatarsam, Prius hibrid, evjarat, azt hiszem 2011-2012 körül, 110.000 futott km, zörög, kenyelmetlen, csalodas, igenytelen müanyag az egesz belseje. A technikaval nincsen baja neki sem, tudomasom szerint.
    Szoval megertem a Toyota tulajokat vagy hasznalokat, hogy lelkesednek az autoikert, en nem osztom ennyire a lelkesedesüket.
    Az en tapasztalatom alapjan nem mondanam, hogy szenzacios auto altalaban a Toyota összes modellje.
    De kinek a pap, kinek a papne.

  • 2017.10.27. at 17:26
    Permalink

    Sok sikert az uj autodhoz, ha sikerül megvenned!
    Viszont ettöl is jobban kivanom, hogy soha senki ne serüljön vagy ne adj Isten haljon meg az utakon a vezetesi stilusod miatt, üljel akarmelyik Toyota modellben.
    Hasznald örömmel, egeszseggel az autoidat, remelhetöleg egszer belatod, hogy a versenyzes barmilyen fomaja a versenypalyara valo.

  • 2017.10.27. at 17:26
    Permalink

    Amit egyszer a fejébe vesz abból nem enged, vagy csak évek alatt.

    “Szóval, javaslom, hogy bánj óvatosabban a fogalmazással, tanuld meg a helyén kezelni…”
    Lóval imádkozás esete 🙂

  • 2017.10.27. at 17:26
    Permalink

    Figyi, nekem az a mottó, hogy aki le tud előzni az nem is fog feltartani, igyekszem körültekintően és csapatjékosként vezetni, és mindig kész vagyok elvenni a gázt (bár azt nem szeretm ha valaki maitt fékezni kell, 1.8 tonna ugyebár :)).

    A közút nem versenypálya. Ha leőzni kell felgyorsítok olyan sebességre hogy minél gyorsabban letudjam az előzést de nem szeretem túllépni a megengedett sebességet normál üzemben.

    ha elérek arra a korra hogy versenyezni akarok, akkor majd veszek rá egy célszerszámot és elviszem pályára, így is látok eleget ilyet (pl [url]http://autossagok.blog.hu/2016/07/01/spa_summer_classics[/url]), de az biztos nem egy rallye stift lesz.

  • 2017.10.27. at 17:26
    Permalink

    Nem írta melyik generáció…
    De [b]ha egy 15 éves yarissal gondolja magát Menő az élet császárának akkor még nagyobbak a bajok mint gondoltam[/b] 🙂
    A legfrissebb 1.5össel 11mp-et tud, a wikin nem írják az I-es gyorsulását, de objektíve a 9 mp erősen feszegeti a fizika határait, mind az új Yaris, mind a korabeli autókhoz képest.

    A profilképet illetően, szerintem keversz valakivel. Opelem sosem volt. Döntő többsgében Volvók (eddig 4 db), Alfa (3db) és pár egyébb (pl Audi 80, Lancer), a családi használattal együtt. [b]Meg vezettem Ferraritól [/b]([url]http://autossagok.blog.hu/2015/02/19/dreamcar[/url]) [b]kisteherautóig sok mindent[/b] ([url]http://autossagok.blog.hu/2014/10/20/garazsomban_a_leggyorsabb_auto[/url]). És lelkesen dokumentálom. A blog arról szól hogy a kommentjeim egy részét inkább oda öntöm, mindenki jobban jár vele :), meg úgy látom sok olyan dolgot látok amit más nem (pl európai oldtimershow-k)

    Őszintén szólva [b]az első Yaris egy bérautó volt[/b] amit last minute kaptam (ahogy a viccbeli trabantelirat: nem vettem, nyertem 🙂 ). Nem tudom milyen motorral volt szerelve (csak hogy benzines) de ez a kocsi kritkán aluli volt, úgyhogy vissza is adtam mert SEMMIRE sem volt jó.[b] Objektíven, minden szempontból egy igénytelen vacak[/b] volt, anyagok, megoldások, kezelőszervek, műszaki színvonal, működés MINDEN (és mindez 15e bérautós km-rel a háta mögött). [b]Nem érdekel a nemzetközi sajtó, ez a saját személye stapasztalatom[/b], éppen elégszer forréázott már le a saját tapasztalat amikor az olvasott műveltségem alapján teljesen mást vártam.

    Az egyetlen érv a megbízhatóség IGÉRETE. De ha még el is romlana valami (már pedig a motor rémes hangokat adott ki, pl alapjáraton) akkor végképp SEMMI sem szól mellette.

    Amúgy a k[b]övetkező autó, amit kaptam is yaris lett, [/b]de egy vaidiúj fullos erősebb motorú, erről is írtam (ott is van a link a követlező tesztre), ami [b]sok tekintetben rehabilitálja a Yaris[/b]t ([url]http://autossagok.blog.hu/2015/06/27/a_rem_rossz_auto_rehabilitalva[/url]). Itt a hibák egy része már förszt vörld problem (pl nincs tolatóradar a kamerához, ami viszont kicsit késik).

  • 2017.10.27. at 17:26
    Permalink

    Én nagyon szeretem a Toyotákat.
    Van egy TS Yarisom és egy TS Corollám.
    Ha minden jól megy most megveszem ezt az új csúcs kompresszoros Yarist több mint 210 lóerővel és kb. 1100kg-mal. Brutális, főleg ha felnyomatom 240 lóerőre.
    Nagyon várom mit fog nyújtani. Nagy önkontroll kell majd hozzá, mert ez már szinte egy közúti versenyautó lesz.

  • 2017.10.27. at 17:26
    Permalink

    Nem akarok nagyon beleugatni, de szerintem a zold kolléga profilképén egy kombi volvo van, de legalább megtudtuk a véleményedet a g és a h astra-ról 😀 😀 😀 😀

  • 2017.10.27. at 17:26
    Permalink

    Látod, ennyire dilettáns vagy, hogy még egy egyszerű adatot sem tudsz megnézni. 😀
    Azt már ne is feszegessük, hogy mi köze a kanyarsebességnek a gyorsuláshoz, mert itt már olyan vizekre evezünk, ahol te megfulladsz, hiszen nincs benne tapasztalatod.
    Elhiszem, hogy egy “normálisan” autózó el sem tudja képzelni azt, amit megtapasztal egy “abnormálisan” hajtó sofőr.
    Sajnos én magamról el kell ismerjem, hogy az vagyok.
    Mikor az országúton beérek 130-140-160-nal egy 3,0l-es A6-os új kb. 250 lovas Audit és érzékelve, hogy mögötte vagyok elkezdi nyomni, mint a töketlen, akkor érdekes módon nekem az jön le, hogy “felvette a kesztyűt”.
    Nehogy már egy Yaris (Corolla) leelőzzön, gondolja. Aztán mikor minden kanyarban beérem (a Corollával be sem kell érni, mert el sem tud menni) és tolom magam előtt, mert nem mer gyorsabban menni (csak az egyenesekben nagy virgonc), akkor általában az értelmesebbje fel szokta adni és elenged. Nem bírják a nyomást, meg minek kockáztatna, ha nem megy neki. Találkoztam olyan szerencsétlennel, aki majdnem elszállt előttem, mert túlvállalta magát.
    Persze nem csak a Yarissal autózom, hanem a Corollával is. Mellesleg jegyzem meg, hogy a Yaris legalább olyan gyors, vagy még gyorsabb a kanyarban, mint a Corolla.
    Azt meg ne feszegessük, hogy melyik autó mit tud egy autóversenyzővel, mert a volánnál közúton nem azok ülnek, így azt a minimális különbséget ami a köridőkben egy teszt során megjelenik, az átlag autós nem igazán tudja kiautózni. Közúton talán még egy profi sem, hiszen ott van egy határ amit a józan ész és a tapasztalat diktál, azt pedig ezek az autók simán hozzák, így inkább csak a sofőrön múlnak a dolgok, nem az autón.
    Talán most is tanultál valamit. 🙂

  • 2017.10.27. at 17:26
    Permalink

    [i]“Nem lehet hogy csak azért nincs ellenfeled, mert mindenki más levegőnek néz és rád hagyja a hülyeséged”? [/i]
    Erre enyhébb formában már én is utaltam. Egyébként az 1,5 T Yaris gyorsulása nem 11 sec. hanem 9.

  • 2017.10.27. at 17:26
    Permalink

    Most utánanéztem egy picit, te tényleg egy 11mp-es autóban érzed magad az utak királyának? Nem lehet hogy csak azért nincs ellenfeled, mert mindenki más levegőnek néz és rád hagyja a hülyeséged?

  • 2017.10.27. at 17:26
    Permalink

    Én egy 1,5-ös TS Yarist használok.
    Nem tudom összehasonlítani a többivel mert azokat nem vezettem, de az a lehetőségeihez képest nagyon megy.
    Elképesztő kanyarsebességeket lehet vele elérni, igen robbanékony még autópályán is.
    Ahol én gyakran használom (kanyargós erdei országutak) szinte nincs ellenfele. Tolom a 2-3-szor erősebb autókat a kanyarokban megőrjítve a balfék sofőrjeiket.
    Nem tudom elképzelni, hogy a sima olyan rossz legyen.
    Sok dilettáns sofőrrel találkozom az utakon, volt köztük egy-két Yarisos is, így pl. ilyenek véleménye semmit nem számít a szememben. Zöldike az egyik az biztos. 🙂

  • 2017.10.27. at 17:26
    Permalink

    Szokás szerint dől belőled a dilettáns buta szöveg a Yarissal kapcsolatban.
    Az, hogy nem tudsz vezetni és gond van az érték ítéleteddel, szerintem nem az autó hibája.

  • 2017.10.27. at 17:26
    Permalink

    208, Jazz, Rio, i20. Hogy fényévekkel vagy csak kicsit jobbak, az már egyéni preferencia kérdése, s bár lehet, hogy a Yaris is élvonalban van, de szerintem a kellően jó motort megtalálni ebben a kategóriában a legnagyobb dilemma.

  • 2017.10.27. at 17:26
    Permalink

    Egy komolyabb összegben mertem volna fogadni, hogyha Yaris-teszt, akkor Zöldike itt lesz és belinkeli az “Egy igazán rossz autó” c. magvas ópuszát. És bejött!:) Még mindig egy begyöpösödött agyú h***e vagy, Green, és az is maradsz:)

  • 2017.10.27. at 17:26
    Permalink

    Mondjuk ilyen kertitörpéket ritkán vezetek, de alapjában véve vitkatkoznék azzala váddal, hogy hogy bármi valótlant írtam volna a llinkelt posztomban. A saját autóimba elég sok km-t teszek, és igen sokat szoktam más autókat is próbálni (és a blogomon dokumentálom [url]http://autossagok.blog.hu/tags/Tesztek[/url]).

    Nem igazán szoktam olyat leírni ami nem igazolható objektíven. Ami a Yaris beszámoló hangnemében tükröződik, az a mellbevágó kontraszt a gerjesztett közhangulat és a saját tapasztalat között.

    Speciel ez a Yaris nem is tesztautót volt hanem bérautó, eredetileg 2 hétre, tehát nem egy pár órás benyomás volt. Mindazonáltal az első Yarist nem tudtam megszokni több nap alatt sem, és vissza is adtam, mert mind én mind az asszony tarthatatlannak éreztük, halálfálelmünk volt egy sima pályafelhajtón, nem mertük elhagyni vele a várost a gyerekekkel.

  • 2017.10.27. at 17:26
    Permalink

    Annyira azért nem rossz autó a Yaris. Egy nagyon alap verziót próbáltál. Én vezettem anno 2011-ben is mikor megjelent, azzal sem volt baj, és mostanit vagyis (a 2014-ben frissítettet), ami kifejezettem teszik. Anyósomék vették, elég jól felszerelt a kocsi, 4 millió alatt volt egy-néhány százezerrel, ami nem olyan rossz ár. Persze ennyiért már sok mindent lehet venni, én sem ezt vettem volna, de az autó nem rossz. A kategóriájában melyik autó az amelyik fényévekkel jobb nála? A Corsa?

  • 2017.10.27. at 17:26
    Permalink

    Sosem értettem ezt a fenenagy hülyítést a Yaris körül. Ez egy igénytelen városi kisautó, egy nagyobb múltra tekintő modell ami pár éve egy meglehetősen gyenge kezdéssel indította a mostani modellciklust, amit most pár évente igyekeznek kijavítani. A facelift előtti változat nálam az elmúlt 10 év egyik leggagyibb autós élményét nyújtotta ([url]http://autossagok.blog.hu/2015/06/12/egy_igazan_rossz_auto[/url]), miközben a fenti “dacolás” a legnagyobb hülyítés amit eddig tapasztaltam: ezek a “pörgős” motorok rémisztően / közepesen gyengék, de legalább zabálnak.

    A facelifttel mondjuk sikerült több felfoghatalan igénytelenséget orvosolni (ez látszik abból, hogy most érdemben nem nyúltak a belsőhöz), de Yarist eddig is az vett aki nem értett az autókhoz, legalább meg tudja mutatni a szomszédnak hogy új a kocsija, és volt akkora balek, hogy kifizetett érte egy középkategóriás autó árát….

  • 2017.10.27. at 17:26
    Permalink

    Anyósomék vettek legutóbb egy új még a facelift előtti 1,33-as Yaris III-, meg volt nekik az összes széria. Nekem mind közül ez a 3. tetszik a legjobban, mindent tud, amit egy ilyen kisautótól elvárok. A 100 LE-s motor elég jól mozgatja, japánosan precíz a a váltója, agilis, és az úttartása sem rossz. Mint autó a Yaris I-es volt a legszánalmasabb, azt nem is szerettem, bár kétségtelen, hogy nagyon megbízható. Nekünk egy II-es volt, imádtam a fogyasztását és a zseniális fordulókörét, de a III. széria kétségtelenül jobb autó, habár szűkebbnek érzem.

  • 2017.10.27. at 17:26
    Permalink

    Röviden tömören ennyi a különbség egy pár napra megkapott autóteszt és tartós használat között. Valahogy egyik dolog sem jött elő a cikkírónál, milyen érdekes 🙂
    Emlékszem mikor megjelent 2011 végén az új yaris, akkor agyonistenítették a cikkekben, azért is vettük azt meg, ill. mert ez tetszett. Egész family megbánta és utálja ezt a kocsit :D, viszont valószínűleg csak az elvárások lettek nagyobbak, aki igénytelenebb, annak ez is jó, de akkor sem lehet elmenni amellett, hogy városon kívül vészhelyzeti szituban ez egy veszélyes kocsi lehet a túl könnyű kormány és a vészfékezéskori szitu miatt.
    Egyébként 5-5,5l között eszik nálunk autópályázva az 1.4diesel és 170-180 a vége.
    Ellenpélda az első generációs yaris faceliftes változata, az egy 1.33 benzin volt (első generációs 1.0 benzinest váltott, mert az gyenge volt autópályára és emiatt még túl sokat is evett ilyenkor a gyenge motor miatt), de vmi elromolhatott benne, mert 14,5l-t evett százon fél év után (teljesen mindegy volt mennyire nyomtad neki), viszont 211-et ment autópályán 😀
    Azért a yaris-utálathoz az is hozzá tartozik, hogy a 2. yaris-ba 1hetes korában oldalról belementek az első ajtó illesztésénél, és hiába javították meg, onnantől autópályán fixen sípolt a szél, ill. jött még ez a fogyasztásos anomália.
    A legutóbbi yarist pedig délután 2kor telibe kapta oldalról egy őz 1 éves korában, szóval cumi után cumi.

  • 2017.10.27. at 17:26
    Permalink

    Nekünk 2012es yaris van, ami ennek a legelső verziója volt még harcsaszáj nélkül, és akkori legnagyobb felszereltség, ill. 1.4es diesel a motorja kézi váltóval.
    Én csak körbejártam és beültem az újba. Nekem egyelőre jobban tetszik a harcsaszájú változat, ez a hátsó lámpa pedig nissanos lett.
    Az plussz pont, hogy az antenna már be van építve a tetőbe, a mienkét a nyest már 2szer szétrágta és 20ezer a gyári darabja.
    A hegymenetes vezérlő is jó dolog, anno ilyen nem volt, pedig elég kényelmes dolog lejtőknél.
    Tempomat sem volt kérhető anno, ez is javulás.
    A könyöktámasz a mienkében olyan, hogy a végében nincsen elég merevítés, és kb. csak a szivacs van a legvégében, és alig tartja a könyököt ha előrébb van a kezünk. Ebben már hosszabb az a merevítő, szóval megoldották ezt is.
    Kulcs nélküli nyitás/indítás kötelező volt anno, ez jó, hogy külön extra lett, mert talán könnyebben viszik el ilyenkor a kocsit (váltózár must have).
    Az 1.4es dieselnél váltás után kb. 1,5 sec mire megindul, szóval az sem jobb.
    A kormány borítása más lett, nekem néha megfájdult hosszabb vezetés után a csontom, talán ez már javítja a dolgot.
    Az ülés látványban és érzésben szerintem nem változott, bár a mienk sima szövet, jobb ha tudja mindenki, h 1 óra kocsikázás után fájni fog a dereka benne. (nem hiába városi kisautó, kész szenvedés volt kimenni bécsig meg vissza)
    A kormány gondolom itt is egy élettelen vacak olyannyira, hogy városban ez tök jó, de ha országúton előzől és nyomvájúba mész, akkor elviszi a kormányt az út, viszont annyira könnyen jár, hogy a korrekciónál nagyon könnyen túl lehet korrigálni. (nem hiába borult fel az angolos videóban a csávó pont egy yarissal, még ha az régebbi is volt, és btw vészfékezésnél tényleg nem 100-as a kocsi, ki akar törni egyenesben vmelyik irányba)
    Zajszigetelése a kocsinak egy hulladék, 130nál dög nagy a szélzaj, a kavicsokat simán hallani a kerékjáratnál h felcsapódnak. Az alap hifi (régen nem volt extra jobb) sem egy nagy cucc, a navi nyomkodása borzalmas, napfényben nem is látni, és kiégés, hogy vagy 15sec mire magához tér mikor elindítom a kocsit, és lasssssssúúúúúú, nem tudom ezen mennyit fejlesztettek ha csak a “gombok” mások.

    Nekünk ez a 3. yaris volt már (mindegyik újonnan 0 km-re, még mielőtt használt vacakoznátok), de több nem lesz. Lehet az az oka, hogy lett a családban prémiumautó, és ahhoz képest a fenti dolgok borzasztóan bosszantóak, és simán lehet h az összes többi ilyen kisautó hasonlóan vacak, szóval én csak annyit tanácsolnék, hogy érdemesebb lehet +1 kategóriával nagyobb kocsit nézni, hátha az jobb, ezt a yarist pedig szigorúan csak városba és rövid ingázáshoz, de országútra és afelett nem ajánlom, annyira túl könnyű a kormány és rossz a viselkedése vészfékezéskor a kocsinak, hogy nem tartom oda biztonságosnak és még hangos is akkor már, főleg autópályán (de lehet csináltak extra zajszigetelést az újra).
    Még annyi, hogy a tükrök ugyan nagyok, de vhogy nem igazán lehet úgy beállítani, hogy ne legyen egy jó nagy holttere, szóval érdemes fejjel forgolódni hozzá sávváltáskor.

  • 2017.10.27. at 17:26
    Permalink

    Körbejártam bemutató napon szalonban az új Yaris-t. A filmben, ill. képen látható és említett valóban kényelmes ülés, jobb oldali kartámasszal, csak a csúcsfelszereléshez jár! (5,5 mill. Ft.) A többibe jóval szerényebbet szereltek! Ezt nem tudom megérteni. Nem olyan drága alkatrész ez, azaz a különbség árban nem olyan nagy a kettő között, hogy ilyen megkülönböztetést kelljen tenni…
    Igen, elérhető 2,9 mill-ért a belépő modell, ami 3 ajtós, és légkondi sincs benne.

Vélemény, hozzászólás?