Megint lesz új Saab, mindjárt

Előbb hagyományos motorral tér vissza a Saab

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Lassan egy éve, hogy becsődölt a Saab, de az új tulajdonosok nagy erőkkel tervezik a visszatérést. Akár már 2013 nyarán megkezdődhet a sorozatgyártás.

Akár már jövő nyáron beindulhat a sorozatgyártás, s megint készülhet új Saab - írja az Automotive News Europe. A trolhattani márka tavaly decemberben jelentett csődöt, fél évvel ezelőtt arról írtunk, hogy az utolsó példány megmenekült, s a felszámolást megúszó gyári múzeumba került. Nos, azóta nagyot fordult világ: a Saabnak új tulajdonosa lett a hongkongi és japán tőkével létrehozott National Electric Vehicle Sweden (jogi) személyében, a svédek pedig bejelentették, hogy 2014-ben elektromos hajtású modellel térnek vissza.
Hirdetés
Majd rájöttek, hogy kizárólag villanyautók készítéséből és forgalmazásából bajosan tudnak megélni, így a tervet módosítva már 2013-ban feltámadhat a Saab, méghozzá hagyományos, benzines és/vagy dízelmotoros 9-3-assal. Vadiúj, harmadik generációs 9-3-assal? Meglátjuk. Már "csak" olyasmiket kell lezongorázni, mint motor és váltó, továbbá azokkal a beszállítókkal sem árt megegyezni, akiknél korábban felhalmoztak némi tartozást.
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Hozzászólások

  • 2017.10.30. at 11:04
    Permalink

    Talán legelőször azt kellene eldönteni a befektetőknek , hogy hova , kinek , és milyen világ részen akarják leendő autóikat értékesíteni . A jelenlegi világ gazdasági helyzetben , a várható eladható darab számot figyelembe véve , ez az egész egy újabb csőd tömeget valószínűsít .

  • 2017.10.30. at 11:04
    Permalink

    Már nem azért, de a SAAB (Svenska Aeroplan AB) nem csődölt be. A SAAB Automobile AB, na az becsődölt, de a Gripeneket ha jól tudom még mindig gyártják. Úgyhogy ez két különböző vállalat, valótlan adatokat ne írjunk már.
    [url]http://www.saabgroup.com/[/url]

  • 2017.10.30. at 11:04
    Permalink

    Nem tetszett a cikk, nem szól semmiről, kb ugyanennyit, sőt többet lehet “tudni” a Milli Cirrus Master Curva mobiltelcsikéjéről is, amit a minap elejtett, na és pont bele a pocsiba. Hááát, most mi lesz?
    Szóval lehetne konkrétabb, vagy hagyjuk a p@@@ba az egészet, mert az ilyen “visszatérhet” lehet, hogy lehet, de az is lehet, hogy megfagy a lehellet- féle baromságok rossz viccek, úgyhogy a Mórickában a helyük, vagy éppen a blikkben. Na ugye, hogy nem reklám volt.

Vélemény, hozzászólás?