Mégis mi lehet jobb egy sportos Lexus kombinál? Mondjuk kettő!

Egy kínai grafikus két Lexus modellt is elképzelt kombiként, igen látványos végeredménnyel

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

A korunkra jellemző szabadidőjárművek tengerében jól jön néha valamennyi változatosság. A Sugar Chow művésznevén ismert kínai származású grafikus éppen ezért megmutatta, milyen lenne két népszerű Lexus modell kombi változata.

A Lexus már 2005 óta nem kínált sportkombit, utolsó ilyen modelljük az IS SportCross volt, ami csak itt európában volt népszerű. A legjobb a háromliteres, soros hathengeres 2JZ-GE blokkal szerelt változat: nincs jobb egy Toyota Supra-motorral szerelt kombinál. A számok viszont halálra ítélték a koncepciót, ezért a következő generáció már nem volt elérhető ebben a karosszériaváltozatban. Tavaly nyáron mutatkozott be a harmadik generációs Lexus IS frissített változata, így ismét felmerült a remény, hogy a márka visszahozhatja a SportCross vonalat a gyártásba. Az erről szóló beszámolók felkeltették a Sugar Chow álnéven alkotó és publikáló grafikus érdeklődését is, aki egyébként is előszeretettel kísérletezik különböző karosszériaformák összemosásával. Portfóliójában a luxusterepjárókból átalakított buszlimuzinok és targatetős szedánok mellett jól mutat ez a két modell a többi valóságban nem létező kombival együtt.
Hirdetés
Az általa rajzolt IS SportCross a hatalmas kerekeivel és ültetett futóművével kifejezetten fenyegető kiállású modell. A hátsó szélvédője mesterien idézi az eredeti IS kombi vonalait, anélkül, hogy elavultnak hatna. A hangsúlyos hátsó kerékdob extra optikai tömeget kölcsönöz a farnak, finoman kiegyensúlyozva a hosszú motorházfedél hatását. Ésszerű méretű kerekekkel egy olyan kombi lehetne, ami bármely európai család szolgálatában megállná a helyét. Sugar Chow alkotása a frissen bemutatott ötliteres, nyolchengeres sportmotorral (lásd bővebben itt) és az azt kísérő vizuális kiegészítőkkel elképzelve viszont egyenesen kívánatossá válik: a szívómotoros Lexus IS 500 SportCross egyedülálló ajánlat lehetne az egytől egyig turbómotort alkalmazó európai prémium sportkombik szegmensében. De mivel a legtöbb kombivásárló nem tart igényt a sportmotorra, valós piaca egy különösen tágas és takarékos, felső kategóriás hibrid kombinak lehetne. Sokan vannak ugyanis, akik hozzám hasonlóan igénylik a tágas helykínálatot, de nem érzik magukénak a szabadidőjárművek karakterét. Sugar Chow fantáziája nekünk is hozott valamit: Az előzmények nélküli Lexus ES kombi az elsőkerékhajtású szedán egyenes karaktervonalából kiindulva különösen hosszú, letisztult vonalvezetésű autóként jelenik meg alkotásán. A hátsó tengely mögött összeszűkülő üvegház rendkívül stílusos és egyedi, bár a praktikum egyértelműen egy konzervatívabb, nagyobb csomagtérnyílást kívánna. Sajnos a szép grafikák ellenére sem valószínű, hogy ezek a kombik megszülethetnek, tervben sincs ilyesmi. Pedig egyébként a módosítás nem igényelne jelentős beruházást, mégis jóval változatosabbá tenné a márka modellkínálatát.
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Vélemény, hozzászólás?