Megjött, már ára is van: Lexus NX

Lexus NX: szemben a dízelárral

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Hibridként, szívó és turbós benzinesként, front- és összkerékhajtással tör a vevők kegyeire a vadiúj Lexus NX. Dízel, az nincs.


Lefelé bővített a Lexus, a Toyota prémiummárkája egy RAV4-méretű szabadidő-autóval állít konkurenciát az Audi Q3-nak, a BMW X1-nek és a Mercedes-Benz GLA-nak. De úgy, hogy nem kínál dízelmotort. Viszont hibridet igen, naná. Sőt, turbós benzinest is csatasorba állít Toyota-szinten úttörőként.
Hirdetés


A 4,63 m hosszú, 1,85 m széles, 1,65 m magas és 2,66 m-es tengelytávú, jókora, 555 literes csomagterű, alapból 17 colos könnyűfém kerekeken guruló NX a Pekingi Autószalonon mutatkozott be, most pedig már előrendelhető, az első példányok várhatóan ősszel, októberben érkeznek a boltokba. Két változatának árát már itthon is látni: a fronthajtású NX300h alapára 10 950 000 Ft, az összkerekesé 11 350 000 Ft. Ez a 300h hajtáslánc a már tesztelt IS-ével megegyező: 4 hengeres, 2,5 literes, Atkinson-ciklusú benzinmotor, generátor, villanymotor és az akkumulátorcsomag. A rendszer összteljesítménye 197 LE. A 0-100-as sprintidő 9,2 mp, a gyári vegyes fogyasztás 5,0-5,3 l/100 km, a CO2-kibocsátás 116-123 g/km.

Az NX 200 szívó benzinmotorja 2 literes egyelőre nem publikus adatokkal, S-CVT/Multidrive szekvenciális kapcsolású automata sebességváltóval. Az NX 200t gépteteje alatt bezzeg a Toyota első turbómotorja dolgozgat 238 lóerősen percenkénti 4800-5600 fordulaton, a maximális forgatónyomaték 350 Nm 1650-4000 fordulat között. Az új turbómotor a világon elsőként kombinálja a vízhűtéses hengerfejbe integrált leömlőt „twin scroll” feltöltővel. A váltó 6 fokozatú automata. A futómű lineáris szolenoid szelepeket alkalmazó, adaptív is lehet.

Az NX fedélzetén egy sor innovatív technológiai megoldással találkozhatunk, köztük a Lexusnál első ízben alkalmazott vezeték nélküli töltővel, ami hordozható elektronikus berendezések, például mobiltelefonok töltésére szolgál. Körkamerás panoráma monitort, teljes körű multi-információs kijelzőt (benne gyorsulásmérővel és töltőnyomás-kijelzővel), a menetinformációkat a szélvédőre vetítő Head-Up Display rendszert, holttérfigyelő rendszert, hátsó keresztirányú forgalomra figyelmeztető rendszert, valamint egy sor további szolgáltatást is ad az NX. Opciósan az F Sport kivitel még agresszívabb megjelenést kínál orsó alakú hűtőmaszkkal, egyedi lökhárítóval, fekete visszapillantó tükrökkel, eltérő belső színvilággal, díszítőpanelekkel és sportülésekkel.
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Hozzászólások

  • 2017.10.29. at 05:57
    Permalink

    A Q5 és az RX nehézkesen fedi le magát. Az RX motorkínálata eleve kiüti, és a lexus hiányzó belépő felszereltésge miatt árban is csak a csúcs Q5ösössel mérető össze. Talán kicsit nagyobb is az RX.

    Az RX nem európába készült, talán majd ez kicsit helyrepofozza az európai eladásokat.

  • 2017.10.29. at 05:57
    Permalink

    Lehet hogy nagyon jo, mert a Toyota-Lexus hiresen jo, de ilyen ronda autot krsziteni szegyen.

    Sajnos az osszes Lexus ebbe az iranyba ment el, nekem nem jon be. Udv.

  • 2017.10.29. at 05:57
    Permalink

    .. ” az összkerekesé 11 350 000 Ft. Ez a 300h hajtáslánc a már tesztelt IS-ével megegyező: 4 hengeres, 2,5 literes, Atkinson-ciklusú benzinmotor, generátor, villanymotor és az akkumulátorcsomag. … ” a 4X4 es annyiban különbözik a fronthajtásútól hogy ott hátul is van egy villan motor mint az Rx ben .. szóval annyi köze van az általatok tesztelt Is 300 H hoz hogy az első benzin motor + az elektromotor az ugyan az annyi kivétellel , hogy itt keresztben van beszerelve az Is hossz motorjához képest viszont itt van még egy hátsó motor mivel nincs kardántengely !!!! Ennyit azért illene tudni , ha már leírjátok legalább kérdezzétek meg az importőrt mielőtt milyen hajtásrendszerrel van szerelve az új csoda masina … ” ha valakit érdekel itt van pontosan leírva : http://www.justcarnews.com/lexus-jumps-head-first-into-turbocharging-with-its-2015-nx-200t.html ” A magassághoz képest a szélessége viccesen kevés ehhez legalább kellet volna egy 188 -190 cm hogy arányos legyen .

Vélemény, hozzászólás?