Megkezdődött a Mercedes-AMG One sorozatgyártása

Az első AMG One példányokat már 2022 második felében kézhez kapják a vásárlók

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Az AMG One-t kifejezetten azért hozták létre, hogy a Fomula-1-ből jól ismert technológiákat átültethessék a közutakra, a leendő tulajdonosoknak pedig már nem is kell sokat várniuk a nem mindennapi járműre.

5 évnyi fejlesztés után június elején hivatalosan is leleplezte a Mercedes az AMG One-t, amire az egyszerűség kedvéért csupán "utcai F1-es autóként" szoktak hivatkozni. Még ha nem is feltétlenül pontos az elnevezés, azért nem alaptalan ez a becenév. Az 1.6 literes V6-os erőforrás ugyanis a 2016-os világbajnok konstrukcióból, a W07-esből származik kissé átalakítva, hogy megbízhatóbb legyen, a négy villanymotorral kiegészülve az autó összteljesítménye 1000 lóerő fölé rúg. Nem is csoda, hogy már évekkel ezelőtt gazdára talált mind a 275 példány amit a Mercedes legyárt az AMG One-ból. A szerencsésebbek már az idei év második felében hozzájuthatnak a németek hiperautójához, hiszen nemrég bejelentették, hogy megkezdődött a típus sorozatgyártása.
Hirdetés
A gyártás elindítása kapcsán a németek néhány kulisszatitkot is elárultak, hogyan is készül el egy ilyen precízen megtervezett hiperautó. A Mercedes 16 különböző státuszra bontotta az AMG One gyártását: az első négy állomáson az alacsony feszültségű elektronikai elemek kerülnek a karosszériába, illetve az erőforrás alapvető alkatrészei is itt nyerik el végső helyüket az autóban. Az ötödik és hatodik állomáson már a magasfeszültségű elemek és a teljes erőforrás is bekerül az autóba, majd azokat alaposan tesztelik, pontosan úgy, ahogyan azt az F1-es erőforrásokkal is teszik a Brixworth-ban található motorfejlesztési központban. A belteret is csak a sikeres tesztüzem után integrálják az autóba a hetedik státusz keretében, míg a 8. állomáson az autó már kezdi elnyerni a végleges formáját, hiszen itt kerülnek fel a karosszériára az ajtók, vagy éppen a különböző takaróelemek is. A 9. és a 10. állomáson is a külsőn dolgozik a mintegy 50 szakember aki kifejezetten az AMG One építésére szakosodott az elmúlt években. Az autó építése már a 12. állomáson befejeződik, hiszen a 11. státusszal egyetemben itt már a végső simításokat végzik az autón, az utolsó négy fázis pedig mind a minőség ellenőrzésért felel.
Hirdetés
A kész autóknak a kötelező hang és vibráció teszteken túl még egy extrém esős próbát is ki kell állniuk, csak ezután kerülhetnek ki a gyárból, de még ekkor sem a tulajdonosokhoz, hiszen az AMG One-okat az átadásuk előtt a Mercedes házi tesztpilótája még elviszi egy körre a tesztpályán, hogy tényleg minden rendben van-e az autóval és ha igen, akkor indítja útnak a Mercedes a tulajdonosokhoz. A németek azt is kiemelték, hogy minden egyes autót kézzel szerelnek össze, így a különböző vásárlói igényeket a lehető legjobban tudják kielégíteni és így minden bizonnyal kevesebb hiba merülhet fel a gyártás során.
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Vélemény, hozzászólás?