Meglepő, de nem bírja a Ford villanyautója ezt a tesztet

Az elektromos autók mind átmennek a jávorszarvas-teszten - gondolhatnánk legalábbis, de tévednénk

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

A Ford Mustang Mach-E ígéretes kihívója a Teslának, de ezt az éles kanyarváltási képességeket mérő teszt nem feltétlenül támasztja alá.

A villanyautókkal kapcsolatban a sportos vezetési élményt kedvelők által a remek gyorsulás után leggyakrabban felhozott dicséret a jó stabilitás. Ez annak köszönhető, hogy szinte minden elektromos autóban a padlóba van építve az igencsak nehéz akkumulátor, emiatt alacsonyabban van a tömegközéppont, mint a hagyományos meghajtású autóknál, ez pedig kisebb kilengést eredményez kanyarvételkor. Ugyanakkor azt is felhozzák, hogy az aksi jelentős tömege hátrány is egyben - hiába van közelebb a földhöz, attól bizony még nagy erőre van szükség, hogy lendületi energiáját ellensúlyozva irányváltoztatásra kényszerítsük. A Teknikens Värld videója szerint a Ford Mustang Mach-E-nek nem is megy túl fényesen ez a mutatvány.
Hirdetés
68 km/h-nál a három éles irányváltást magába foglaló jávorszarvas-tesztbe hajtva a Ford villany-SUV-ja még éppen csak képes nagyjából a kijelölt úton maradni, még 70-nél is megoldja, de 72 km/h-nál elvérzik. A harmadik irányváltást már nem tudja teljesíteni, ez a valós helyzetben árokba hajtást jelentene. A csatorna állítása szerint az elektronikus menetstabilizátor okolható ezért, nem dolgozik kellően vehemensen ahhoz, hogy kordában tartsa a jármű hátsó traktusát.
Hirdetés
A közvetlen riválisnak tekinthető Tesla Model Y viszont sokkal jobban teljesít: még 75 km/h-nál is nem csak a kijelölt irányt képes tartani, de még a bójákat sem érinti. Tesztelték még a Hyundai IONIQ 5-öt is, ami szintén versenytárs mindkét elektromos SUV számára, 72 km/h-nál a koreaiak indulója is simán lenyomta a Fordot. A videón nem látható ugyan, de a Teknikens Värld írásos beszámolója szerint a Skoda Enyaq iV-t is alávetették a kikerülési tesztnek, és a Hyundaihoz és a Teslához hasonlóan az is átment rajta. Csak 22 kilogrammal nehezebb a Mustang az Enyaqnál, így nem lehet a nagyobb tömegre fogni a bukást - de még ha indokolná is, az aggasztó eredmény ugyanúgy megmaradna. Persze több szempontot is figyelembe kell venni bármilyen autó vásárlásakor, és nyilván az ilyen független tesztelők eredményei sem feltétlenül megbízhatóak mindig, de azért érdemes ezt észben tartani, ha valaki nagyon tempósan akar közlekedni a Mustang Mach-E-vel vadakkal teli útszakaszokon, vagy bárhol máshol, ahol hirtelen felbukkanó akadályok adódhatnak.
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Hozzászólások

  • 2021.10.01. at 15:16
    Permalink

    Szerintem ez a teszt egy nagy f.szság valamilyen szinten.
    Mennyire életszerű hogy 70-nél jobbra balra rángatják a kormányt. (estére már esélyesen a híradóban hírként lesz néhány letakart fekete fóliával spékelve)
    Ne egzakt, milyen lendülettel tekergeti Hans?
    Ha gép csinálná, talán.

Vélemény, hozzászólás?