Meglepő helyen fog felbukkanni a nyáron a Mini!
Megjárattuk az elektromos Miniket a Balatonnál, elmondjuk, hogy bírták!
Teljessé vált a Mini villanyos modellpalettája, hiszen már kapható az elektromos Cooper, a Countryman és a belső égésű motorral nem is elérhető Aceman. Megnéztük, hogyan boldogultak a hosszabb úton!
Lezajlott a generációváltás a Mini modellpalettáján. Ezzel együtt az összes jelenleg kapható típus tisztán elektromos meghajtással is elérhető vált, az Aceman pedig csak azzal. Az eladási számok alapján a Mini sikerként tekint a váltásra. Konkrétabban idén az első öt hónapban a a villanyos Cooperből 138, a Countrymanből 135, az Acemanből pedig 46 fogyott. A teljes értékesítést tekintve a BEV-ek a leszállított példányok 24,3 százalékát adják, amely előrelépést jelent a múlt év azonos időszakához képest.
A hatótávokat tekintve a Minik főként a városi, elővárosi közlekedőket célozzák, ezúttal viszont messzebb merészkedtünk, hiszen a Balatont vettük célba. Választásom az Acemanre esett, mivel teljesen új modell, ráadásul a WLTP ciklus szerinti 405 kilométeres hatótáv joggal engedett arra következtetni, hogy töltés nélkül is sikerül teljesíteni a nagyjából 230 kilométeres oda-vissza távot. Nehezítő körülmény volt a forróság, illetve villanyautó lévén az autópálya. Vecsésről indulva Zamárdiig értelemszerűen probléma nélkül suhant, és még 140 kilométerre elegendő hatótávot jelzett a fedélzeti számítógép. Fontos hangsúlyozni, a szoftver az aktuális használat alapján kalkulál, így, még ha szűkösen is, de jó eséllyel tényleg megoldotta volna a feladatot.
De miért éppen Zamárdi? A Mini jó okkal tűzte ki célul a Balaton melletti települést. Mint kiderült, az idei Strandfesztivál kiemelt támogatója lesz a márka, így az eseményre kilátogatók különleges formában ismerhetik meg a gyártó termékeit.
Visszafelé Balatonszőlősről vezetett az út egy biztonsági töltés után. Így az Aceman könnyedén visszajutott a kiindulási helyszínre, a 433-462 kilométeres WLTP hatótávot ígérő Countrymanről nem is beszélve, de a Cooperek is az autópályán tették meg a hazautat, nagyjából 70 kilométernyi hatótávot hagyva az akkumulátorban - ezeknél a gyári adatok szerint legfeljebb 305 kilométer fér bele két töltés között. Összességében tehát a Minikkel nyugodt szívvel el lehet indulni a Balatonra, hiszen a nagyobb modellek akár töltés nélkül is megoldják, de a nyugati országrészben a töltőhálózat is egyre fejlettebb, így a biztonsági "tankolásra" is bőven akad mód.