Meglepő információk érkeztek az új Volkswagen Arteonról

Hivatalos skiccek mutatják, milyen lesz a modellfrissített Volkswagen Arteon

Többet fog változni a Volkswagen GT-je, mint amire a kémfotók alapján számítottunk: a négyajtós kupé Arteon kívül és belül is kap újdonságokat, a kombi pedig már biztosan érkezik.

Be kell vallanunk, minket is megtréfált a Volkswagen: épp nemrég számoltunk be róla, hogy álca nélkül kapták le a hamarosan modellfrissítésen áteső Arteont, ám a jelek szerint attól kissé másképp fog kinézni a kocsi. Elöl szinte egy az egyben a kifutó modell arculatát hordta az a tesztautó, csupán a lökhárító sarkai voltak új stílusúak, illetve a krómozott díszcsíkok száma csökkent. Most azonban úgy tűnik, a régi jól ismert trükköt alkalmazták: az elődmodell bőrébe rejtették az újdonságot, ugyanis a Volkswagen által közzétett hivatalos rajzokon több újdonság is felfedezhető.
Hirdetés
Az Arteon kinézetét természetesen nem fogja alapjaiban megváltoztatni a ráncfelvarrás, de az avatott szem azért meg tudja majd különböztetni az újat a régitől. A leginkább szembetűnő részlet az elöl lévő nappali menetfények folytatása a VW embléma felé, így egy majdnem egybefüggő fénycsík világít majd az autó elején. Hogy ez alapáron elérhető, vagy igény szerint kikapcsolható lesz-e, egyelőre nem tudjuk, mindenesetre a tesztautón nem láthattuk ezt a megoldást, így előfordulhat, hogy nem minden felszereltséghez jár majd. A krómozott csíkok száma viszont úgy tűnik, valóban kevesebb, egészen pontosan öt lesz a jelenlegi hat helyett. Érdekesség továbbá, hogy kétféle első lökhárító is választható lesz: a bal oldali ábrán, ami a nem mellesleg teljesen új kivitelű, kupékombi Shooting Brake verziót ábrázolja, a motorháztetőtől a kocsi aljáig egy egybefüggő hűtőmaszk látható (ezáltal hiába ritkábbak a díszcsíkok, a hat igazából megmarad), illetve a fényszórók mellett, az első sárvédőbe vágott rések is felsejlenek, amik a jobb légáramlást és a fékek hűtését szolgálják - már persze ha valódiak. A modell hátuljáról új információk sajnos nem érkeztek, ám most először végre azt már tudhatjuk, hogy a beltér nagy mértékben megújul. A műszerblokkot alaposan továbbfejlesztik, az egyéb eszközökkel való összecsatlakaztotathatóságról pedig egy új infotainment rendszer gondoskodik majd. Az erőforrások terén elektromosított változatokról nem esett szó, de a motorok hatékonyságát és környezetbarátságát megígérte a Volkswagen, az új Travel Assist pedig 210 km/h-ig képes lesz majd majdnem önállóan irányítani a járművet, persze a megfelelő körülmények között. Az új Arteon premierje június 24-én lesz.
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Vélemény, hozzászólás?