Meglett az ellopott Ford Fiesta

Nem vitték messzire a lopott Fiestát, a Facebook közössége segített megtalálni

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Alig több mint egy nap kellett csak ahhoz, hogy megkerüljön a Budapestről ellopott fekete Ford Fiesta. Nem rendőrök, hanem önkéntes Fiesta-fotózó lelt rá.

Segíts magadon, s Isten is megsegít - mondja a közmondás, s ezt sokszor az élet is igazolja. Még akár olyan esetben is, amikor valakinek ellopják az autóját. Ma számoltunk be a Budapestről ellopott Ford Fiestáról, s a tulajdonosa által kiírt frappáns Facebook-játékról, a Fotózz Fekete Ford Fiestát kampányról. Ennek köszönhetően került meg az ellopott autó. Egy fotózó lelt rá, az ellopott Ford a lopás helyszínétől nem messze pihent egy utcában - sajnos már mozgásképtelenül, szétbontott elektronikával.
Miként azt az említett Facebook-oldalon egy járműkövetéssel foglalkozó cég szakembere is nyilatkozta, nem ritka, hogy az ellopott autókat 1-2 napig pihentetik valahol - például azért, mert addig vontatva viszik, s lopásvédelmi rendszereit később, esetleg éjszaka visszatérve hatástalanítják. Egyes megközelítések szerint a Fiestát a tolvajok az óriási feltűnés miatt inkább "visszaadták" a tulajdonosoknak, de még talán az is lehetséges, hogy egy óriási média-hack áll a sztori mögött, ugyanis tény, hogy a média teljes világa ráharapott.
Hirdetés
A megtalált Fiestából a rendőrök ujjlenyomatokat és szagmintát vettek, kíváncsian várjuk, hogy megtalálják-e az elkövetőt. A mai napon egyébként nem csak ez a Fiesta került meg, autóvadászok egy másik ellopott Fordot is megtaláltak, tehát a nap Fiesta-megkerülési mérlege egészen jó. A nyomravezető megnyerte a 100 ezer forintos fődíjat, de a 4F pályázat továbbra is fut, aki május 30-ig a legtöbb fekete Fiestát ábrázoló, Budapesten vagy környékén készült fotót küldi be a kiíróknak, az 20 000 forintot kap.
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Hozzászólások

Vélemény, hozzászólás?