Megmértük. Nézd meg, hogy melyik a legjobb nyári gumi!

Nyárigumi-teszt 2015: 15 új és 2 használt garnitúra vallott a Hungaroringen

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Idén sem maradt el a nonstopgumival közös gumitesztünk. A Hungaroringen a szokottnál melegebb időben mértünk. Volt meglepetés!

Első nyárigumi-tesztünket még 2013 márciusában zongoráztuk le, tavaly már április elején tartottuk a nyári gumik összevetését, idén pedig csaknem a negyedik hónap végén. Nem véletlenül, hiszen a hó elején még téli gumira volt szükség, majdhogynem téligumi-tesztet készíthettünk volna akkor. Aztán megjött végre a jó idő, s ha nem is kánikulában, de a motorsport nyelvén száraz, langymeleg időben készíthettük hatodik, a nontsopgumival és persze a Tanpályával közös összevetésünket.
Hirdetés

A 18-23 Celsius fokos levegő mellett az aszfalt hőmérséklete már a teszt kezdetekor is kevéssel 25 Celsius fok feletti volt, a végére pedig már 37 fok felett mutatott a hőmérő - ennyi körülményváltozás bizony benne volt a szokás szerint 195/65 R15 méretben végzett összevetésben, ami megdöbbentően reális képet mutatott az abroncsok tudásáról. Az összesen 17 összehasonlított garnitúrából 15 volt teljesen új, kettő pedig használt. Utóbbiak közül az egyik egy mindössze kétéves, márkás és jó minőségű nyári gumi volt, olyan, amit minden bizonnyal senki sem cserélne le autójáról. A másik pedig szintén egy tipikus példa: olyan ötéves téli gumi, ami téli használatra 4 mm alatt profilmélysége alapján semmiképp sem ajánlható, éppen ezért sokan autójukon hagynák, hogy a nyáron "lejárják" a télre már amúgy sem alkalmas gumit. A 15 vadonatúj garnitúrában márkás (prémium), középkategóriás (budget) és olcsó (superbudget) abroncsok egyaránt sorakoztak, a mixbe két négyévszakos garnitúrát (Debica Navigator 2 és Kumho Solus Vier) is beletettünk, hogy az is kiderüljön, érdemes-e velük számolni.
Tesztünk a szokásos metodika szerint a Hungaroring célegyenesében 130 km/óráról indított (120, 100 és 60 km/óráról értékelt) vészfékezéssel gyötörte leginkább az abroncsokat, néztünk kanyarjellemzőket, kigurulást és utastérben hallható zajszintet is száraz úton - szintén mind-mind a Ringen. Nedves aszfalton konstans körülmények között most is a Tanpályán mértünk, miként a kanyarsebességeket is ott tudtuk vizsgálni. Szokás szerint minden mérést ötször végeztünk el, s a pontozás alapját a szélső értékek nélküli átlag adta. Ha valaki megnézi részletes (innen letölthető, illetve a cikk aljánál is látható) teszteredményeinket, feltűnhet neki, hogy nedves úton jóval magasabb tempókat tudtunk elérni. Ennek oka, hogy nedves úton nagyobb sugarú körben autóztunk, szárazon a Hungaroring 14-es kanyarjában alakítottunk ki bólyákból egy körpályát. Tesztsofőrünk ezúttal Pesti Tibor, a Tanpálya tapasztalt instruktora volt, a méréseket pedig Gere Tamás kollégánk végezte a GPS Aréna műszereivel.
Több mint 10 méter fékút-különbség adódott a jó nyári és a négyévszakos Kumho gumi között 120 km/óráról fékezve, ez bizony tragikus balesetet is okozhat. Ahol a jó nyári gumival szerelt autó már állt, ott a Kumhót hordó még 49 km/órával robogott Több mint 10 méter fékút-különbség adódott a jó nyári és a négyévszakos Kumho gumi között 120 km/óráról fékezve, ez bizony tragikus balesetet is okozhat. Ahol a jó nyári gumival szerelt autó már állt, ott a Kumhót hordó még 49 km/órával robogott

Nem csak az eredmények mutatják, menet közben is érezhető volt, hogy még mindig nincs olyan abroncs, ami mindenhol a legjobb lenne, a gumigyártók más-más jellemzőkre optimalizálják modelljeiket. Ami viszont meglepő volt, hogy a még csak tavaszi, tavaszinak ugyan már meleg időben néhány vészfékezéssel végérvényesen le, illetve ki tudtuk nyírni a "még jónak tűnő" téli gumit, a nagyobbik gond természetesen az, hogy a nyáriakénál jóval nagyobb fékutat is kaptunk vele, miként a négyévszakos gumikkal is. Legalább ekkora meglepetés volt, hogy a használt, de meg kell jegyezni, jó állapotú és prémium márkájú nyári gumi 120 km/óráról a legrövidebb fékutat adta. Igaz, az összesített eredmények szerint legjobb Goodyear EfficientGrip Performance abroncs lemaradása hibahatáron belüli, s a Goodyear nedves aszfalton is a legjobb lett. A prémiummárkák szárazon és nedvesen is jól szerepeltek, a kínai (de nem sokadvonalas) Infinity szárazon meglepően jó volt, ugyanott az itthon kedvelt Barum Brillantis 2 viszont nagyon nem, s utóbbi vizes úton sem remekelt.

Nedves úton 2,9 méter hátránya volt már 60 km/óráról is a tesztgyőztes Goodyearhez képest a négyévszakos Kumhónak - akár ez is életekbe kerülhet, hiszen a Goodyear abroncsával már megálltunk ott, ahol a Kumhóval még 29 km/órával mentünk Nedves úton 2,9 méter hátránya volt már 60 km/óráról is a tesztgyőztes Goodyearhez képest a négyévszakos Kumhónak - akár ez is életekbe kerülhet, hiszen a Goodyear abroncsával már megálltunk ott, ahol a Kumhóval még 29 km/órával mentünk

Kanyarjellemzők tekintetében száraz aszfalton viszont épp a Barum lett a legjobb - csak azt nem tudni, hogy meddig tudna ilyen eredményt elérni, a kopási képe ugyanis borzalmas lett. Ezért kell minden jellemző alapján, együttesen nézzük a gumikat. A Barum kanyartempójától alig maradt le a Firestone és a Pirelli, s gyakorlatilag egyik sem kopott. Nedves kanyarban még a szárazon jó használt nyári gumi is gyenge volt, a használt téli abroncs pedig gyakorlatilag mindenhol pocsék, akárcsak a Debica Navigator 2 és a Kumho Solus Vier négyévszakos gumi.
Mondjunk azért valami jót a téliről is? Az volt a leghalkabb, ami természetes: a téli abroncsok minden esetben puhábbak a nyáriaknál. Ennek ellenére senkinek sem ajánljuk, hogy nyáron téli gumival autózzon. Nem gazdaságos, egy téli gumit egyetlen nyár, néhány ezer kilométer alatt is tönkre lehet tenni. A tesztgumik (nem csak a téli, a négyévszakos) kopási képén is látszott, hogy a lamellák szétégtek. És ez még "apróság" ahhoz mérten, hogy a nagyobb fékúttal milyen veszélyt jelentenek. Furcsa módon a használt gumi is erősen amortizálódott a teszt során, nem bírta annyira a kiképzést, mint a többi. Ha szárazon fékezéskor jó is volt, azért mégiscsak kijött, hogy már nem új. Amennyire jó volt téli tesztünkön a Barum megfelelő gumija, annyira rosszul szerepelt most a nyári. Kopási képe alapján is a legrosszabb pontszámot kapta az új gumik közül. Meglátszott a teszt a Michelin-csoporthoz tartozó Taurus és Sebring gumikon is, a Hankook amúgy legjobb gördülési ellenállású Kinergy Eco K425 abroncsán és a Debica Navigator 2, Kumho Solus Vier négyévszkos gumikon is. Valamivel tartósabbnak mutatkozott a Dayton és az Infinity. A nevesebb gyártók közül érezhetőbb kopást egyedül a Michelin és a Nokian mutatott, a Firestone még enyhébbet, a többi prémium abroncs, a Bridgestone, a Continental, a Goodyear és a Pirelli gyakorlatilag a több gumit is elgyötrő teszt után is újszerű maradt.
A tesztelt abroncsok árai
Gyári címkebesorolásokÁr/db
Gördülési ellenállásTapadás nedves útonZaj dB(A)
Barum Brillantis 2 (91H)EC7115 082 Ft
Bridgestone Turanza T001 (91H)CB7118 307 Ft
Continental ContiEcoContact 5 (91H)BB7219 490 Ft
Dayton Touring (91H)EC7114 446 Ft
Debica Navigator2 MSEC6916 001 Ft
Firestone TZ300 (91H)EB7015 907 Ft
Goodyear EfficientGripPerformance (91H)BA6918 105 Ft
Hankook Kinergy Eco K425 (91T)BB6916 700 Ft
Infinity Ecosis (91T)CC7113 877 Ft
Kumho Solus Vier KH21CC7320 154 Ft
Michelin Energy Saver+(91T)CA7020 418 Ft
Nokian LineCB7121 014 Ft
Pirelli Cinturato P1 VerdeCB6920 261 Ft
Sebring Formula Z2FC7114 173 Ft
Taurus 401 High PerformanceFC7113 780 Ft
Használt prémium nyári gumi---6 000 Ft-tól
Használt téli gumi---6 000 Ft-tól

Abroncsválasztáskor természetesen az egyéni preferenciák mindegyik vásárlót más-más modellhez terelhetnek. Nem kell ehhez bonyolultan számolgatni, elegendő a cikk aljánál lévő alkalmazással módosítani a súlyozásokat. Saját összesítésünkhöz legnagyobb, 30%-os súllyal a száraz úton mutatott fékezhetőséget vettük alapul, 20%-kal számoltuk a vizes aszfalton fékezhetőséget, 10-10%-kal a száraz, illetve nedves utas kanyarjellemzőket, mindössze 5%-kal a zajt és 15%-kal a kopásállóságot. Dobogós így a Goodyear EfficientGrip Performance, a Bridgestone Turanza T001 és a Continental ContiEcoContact 5 lett. Az első két helyezett között minimális az összesített tudáskülönbség, s a haramdik lemaradása is csekély. Leginkább ezen három abroncsot tudjuk a teszt alapján ajánlani, de jónak számít a Pirelli P1, a Firestone TZ300, a Michelin Energy Saver+, a Nokian Line, az Infinity Ecosis, a Hankook Kinergy Eco K425 és még a minőségi használt nyári gumi is. Érdekes, hogy míg a Michelin például a Pirellinél rövidebb fékutakat adott, utóbbi tartósságával előzött. Kielégítő jellemzőket mutató Dayton, Taurus, Sebring, illetve Barum) abroncsot legfeljebb feltételesen ajánlanánk. A feltétel a keveset, akkor is csak higgadtabb körülmények között, például vidéken, szerényebb tempóval autózás. Az viszont nem vicc, hogy a négyévszakos és a téli gumi nem ajánlott nyárias körülmények között! Nagyon jelentős, komoly anyagi károkat okozó, emberéleteket követelő többlet fékutakat kaphatunk velük, amellett, hogy az abroncsok is jóval gyorsabban kopnak. A jó gumi felára minimális ahhoz mérten, hogy mi minden múlik rajta.
Saját súlyozásunk által a Goodyear, Bridgestone, Continental abroncsok adják a dobogót, de a cikk aljánál (mobilnézet kivételével) megjelenő alkalmazással mindenki saját preferenciái alapján módosíthatja a súlyozást Saját súlyozásunk által a Goodyear, Bridgestone, Continental abroncsok adják a dobogót, de a cikk aljánál (mobilnézet kivételével) megjelenő alkalmazással mindenki saját preferenciái alapján módosíthatja a súlyozást
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Hozzászólások

  • 2017.10.28. at 18:54
    Permalink

    A négy évszakos gumi tesztre gondolva,megkérdezném,hogy azt újonnan ,frissen szerelt kerékkel próbálták-e meg.Csak megjegyzem ,hogy szakmabeliként tudom,hogy a négy évszakos gumiknak min.300 km.-t kell futnia, hogy kellő tapadásuk legyen.Ha 0 km-s gumikkal teszteltek, akkor az eredmény enyhén szólva is megtévesztő.

  • 2017.10.28. at 18:54
    Permalink

    Én két márkát hiányolok szinte az összes tesztből: Dunlop, Uniroyal. Szerintem méltánytalanul hanyagolják őket a tesztelők. Saját véleményem, hogy mindkettő nagyon jó gumi, nyárra már 5 éve Uniroyalt használok, eddig Rainsport1-et, most Rainsport3-at és tökéletes választás volt. Télen Dunlop WinterSport van már 7 éve és szintén bevált, még nagy hóban is.

  • 2017.10.28. at 18:54
    Permalink

    Mátyás írása megszívlelendő, különösen annak akinek menni kell sokat és mindig oda is akar érni sértetlenül. Sűrűn kellett járnom több személlyel Bp-Milánó-Genova útvonalon oda-vissza. A hibás logisztika miatt gyakran előfordult, hogy 180-as utazóra kényszerültünk, több meleg helyzet is adódott. A W124-esen Goodyear EfficientGr 205/50 R17 93 W volt és nem büntetett egyszer sem, pedig a digók besegítettek rendesen.

  • 2017.10.28. at 18:54
    Permalink

    Akkor nem csak engem lepett meg a Barum rossz eredménye. Kövezzetek meg de szerintem egy kisautóra felesleges minden tekintetben a prémium szegmensbe való abroncsot tenni főleg akkor ha nyugodt körülmények között használjuk évente max. 10-12e km-t.

  • 2017.10.28. at 18:54
    Permalink

    Ja igen, használtam kléber és fulda gumikat is, és a barum mindkettőnél jobb volt. Főleg vízes úton. A fulda ecocontrol garnitúrám elképesztő 2 év alatt búgott, és kagylósra kopott (rázott fékezéskor).

    Na mindegy, 195-ös méretben én sem budget kategóriát választok, de szerintem 165- és az alatti méretnél jó választás lehet.

  • 2017.10.28. at 18:54
    Permalink

    Hm. Szerencsétlen Barumok évről évre rosszabbul szerepelnek. Személyes tapasztalatommal ellentétben.

    165/65 r13-as méretben kifejezetten jó gumiként vizsgáztak nálam, 3 év után is elégedett voltam velük.

    Bár. ezt a középkategóriás gumit annyira nem érzem fairnek conti-pirelli-michelin-goodyear-bridgestone gumikkal hasonlítgatni…

    Sava-kormoran-fulda-kléber. Ezekkel van egy kategóriában.

    Amúgy érdekes, ha megnézzük, hogy kanyarsebességben igen jól szerepelt a brillantis, még a prémium gumikkal összehasonlítva is 🙂 4. helyezés a prémiumok után rögtön.

  • 2017.10.28. at 18:54
    Permalink

    Mi is nagyon kíváncsiak vagyunk rá, még nem lehetett beszerezni közvetlenül a Michelintől sem. A téli tesztünkben már biztosan benne lesz, nyári képességeit igyekszünk mihamarabb feltérképezni.

  • 2017.10.28. at 18:54
    Permalink

    Én nagyon kíváncsi lennék a Michelin legújabb gumjára a CrossClimate-ra. Nem tudom, hogy ez már kapható-e itthon. Ez az a “minden évszakos” gumi, amit direkt nem hívnak 4 évszakosnak, és újdonsága, hogy míg a hagyományos 4 évszakosaok esetében a téli van “nyáriasítva”, addig ebben az esetben egy nyári gumi (ami ugye nem is nyári 🙂 képes télen téliként viselkedni. Nagyon utálom, hogy minden tavasszal-ősszel a kerekekkel kell cirkuszolni. A gumisnál ugye mindig sokan vannak, pláne munkaidőn kívül, így kínlódik az ember otthon. Két autóra összesen 16 felni gumival. Az sem baj, ha hamarabb elkopik, csak ne kelljen évente kétszer “szórakozni”. A téli-nyári gumis cirkuszt egyértelműen a gyártók üzleti fogásának tartom, nem hiszem el, hogy a mai technológia mellett nem lehet télen és nyáron is használható gumit gyártani. Talán a Michelinnek sikerült a CrossClimate, és akkor előbb utóbb mások is átveszik a technológiát.

  • 2017.10.28. at 18:54
    Permalink

    Pont ma beszélgettünk erről. Az a baj, hogy a tesztgumik esetén nagyobb befektetést igényel, jelenleg 15 colos, épp a Focusra való felnik állnak rendelkezésre nagyobb számban. Felmerült a 205/55 R16, de a felni miatt nem váltottunk – egyelőre. Azzal teljesen egyetértünk, hogy gumin nem szabad spórolni, szerintem a hosszabb élettartammal (is) meghálálja a felárát egy jobb abroncs.

  • 2017.10.28. at 18:54
    Permalink

    Többen irtatok, hogy nem tapad jol. Ezt miben tapasztaljatok? Elindulaskor kirugas, vagy kanyarban megcsuszas? Esetleg probalgatjatok körbe-körbe jarni, melyik gumi meddig birja?

  • 2017.10.28. at 18:54
    Permalink

    Az ADAC-nak már sokan nem hiszünk. Remélem a tesztelés technikája profi, könnyen lehet néhány tíz centit hibázni, ha nem kiforrott.
    Akkor lesz respekt igazán, mikor jönnek a Fritz-ek gumitesztet olvasni:)) Magyarul!!

  • 2017.10.28. at 18:54
    Permalink

    Utóbbi években azt lehetett hallani, olvasni, hogy a Michelin és Nokian gumik kopnak legkevésbé.
    Nekem eddig a goodyear vált be, de barátomnak a dunlop (blue resp.) is nagyon jól tapad, de elég puha és rendesen fogy
    személy szerint inkább veszek egy olyan gumit ami csak 4 évig jó, de addig igen jól tapad, mint egy olyat amit elöregedésig használhatok de rosszabb a tapadása.

    Jók ezek tesztek, előbb hiszek ennek mint az ADAC-nak.. 🙂

  • 2017.10.28. at 18:54
    Permalink

    Én pont most cseréltem a régi kopott nyárit egy két éves használt prémium kategóriásra (íme van rá példa, hogy valaki mégis lecseréli), ezért kifejezetten érdekelne, hogy a Hungaroringes tesztek milyen gumival történtek.
    Egyébként pedig 6 elhasznált gumiszett után az a tapasztalatom, hogy nem új korában a legjobb a gumi, hanem ennek is be kell járódnia. De sajnos nagyon kicsi a kínálat a 2 éves alig kopottakból.

  • 2017.10.28. at 18:54
    Permalink

    én a kopással kapcsolatban mondanám, ill irom, h a good year télleg jól tapad, de épp ezért kopik is rendesen, a firestone szintén, amikor vettem ujonnan akkor is jo puha volt, mondta is a gumis hogy nm fog sokáig tartani, és tapasztaltam is, nm tom hogy jött ki a jó kopásálloság, mert azt állt a michelin a szokta nyerni, és a legtöbb tesztben is ezt irják rola, bár a tesztekkel eléggé bizalmatlan vagyok….de ugy vettem észre hogy a michelin télleg jó kopásálloságban, legalábbis eddig.

  • 2017.10.28. at 18:54
    Permalink

    Pirellit többet én se veszek, volt anno Pzero Rossom, 1évet se bírt ki, 5mm körül meg már úgy csúszott hogy elindulni is nehéz volt vele. Most sima Pzero-t vettem mert állítólag ez jobb keverék, hát 20fok alatt még ez sem képes tapadni rendesen. Amiben eddig sose csalódtam az a Pilot Sport meg a RE50A, több haveromnak bevált még a Sportcontact2-3 illetve a G.Y. asszimetric2.

  • 2017.10.28. at 18:54
    Permalink

    Meglepett hogy a budget kategória nem szerepelt annyira rosszul, mivel sok autós jó esetben ezt engedheti meg magának. Viszont a Barum Brillantis 2 relatíve rossz eredménye csalódást okozott, tavaly pont ezt a típust választottam mivel ár/érték aránya egész jó volt de idénre valamiért lejjebb csúszott. Mondjuk azok a körülmények ahol én használom (vidék, nyugodt autózás, nagyon ritkán autópálya) még azért elmegy. A Dayton Touringról annyit hogy a másik verdára egy ilyet rakattam fel, de nem is mertem jobban utánaolvasni hogy pl. az ADAC milyen pontozással látta el, de olyan nagyon rossz nem lett.

  • 2017.10.28. at 18:54
    Permalink

    Téliből szerintem is nagyon jó a Barum. De mondhat valamit az is, hogy az Bravuris 3, a nyári Brillantis 2. Utóbbi többször is elvérzett, a téli viszont meggyőző volt.

  • 2017.10.28. at 18:54
    Permalink

    Nem tudom ki mit gondol, de én barum párti lettem miután befürödtem egy új pirelli téli szettel 195/50r15 méretben (27000 / db), ami rettenet zajos volt és kóvájgott vele a hibátlan autó, amit nem sokkal később el is adtam. Aztán 2 éve vettem 1,5 éves de sokat futott 205/55r16 barum téli gumit (6000 ft / db) és nagyon bevált. Kiváló téli fogyasztás, szárazon szuper tapadás, alacsony értékvesztés. Tavaly nyárit vettem újonnan 205/50r17 barum bravuris 3-at 22500 ft/db áron, miközben a tesztgyőztes conti és pirelli 36000-38000 Ft között volt kapható. Ez 60000 Ft különbség / garnitúra, nekem nem érte meg pluszban ennyit odaverni.

Vélemény, hozzászólás?