Megszűnik egy olcsóbbnak számító villanyautó a kínaiak miatt

Búcsúzik a smart EQ forfour a Geely partnerség miatt

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Állítólag a márka jövőjének kell "helyet csinálni" a kínálatban, ezért szűnik meg a Renault alapokon nyugvó négyszemélyes villany-smart. Különös döntés egy olcsó, de elfogadható méretű villanyautótól megszabadulni, így bizonyára valami komolyra készülnek.

Akármilyen szomorúan is hangzik, 7 440 930 forint egyáltalán nem sok egy villanyautóért, ennyibe kerül ugyanis újonnan az elektromos smart forfour. Illetve, ha nagyon pontos akarok lenni, akkor ennyibe került, innentől ugyanis már csak készletről lesz kapható, befejezték a gyártását. Érdekes lépés ez, hiszen a legtöbb márka épp súlyos milliókat öl abba, hogy a piacra tudjon dobni minél több korrekten árazott villanyautót, a kínai Geelyvel kötött partnerség egyik első lépéseként a smart mégis épp az ellenkezőjét csinálja a trendeknek. Csüggedni viszont semmiképp sem kell, ez közel sem a márka leépítésének első jele: a gyártás leállításával egy új terméknek "csináltak helyet", állítólag egy elektromos SUV érkezik majd a kínálatba.
Hirdetés
Ez viszont még a jövő zenéje, a részletek napvilágra kerüléséig a spekuláció helyett emlékezzünk inkább meg az ötajtós, négyüléses, 5 mm híján 3,5 méter hosszú, Renault Twingo alapokon nyugvó farmotoros kisautóról. A forfour a maga 80 lóerejével és mindösszesen 17,6 kWh kapacitású akkucsomagjával 100-120 kilométer körüli hatótávolságra képes, így legnagyobb fegyvere minden bizonnyal a cukisága volt. Stílusával és használhatóságával minket még a frissítése előtt nyűgözött le utoljára, a tesztjét ide kattintva olvashatjátok.
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Vélemény, hozzászólás?