Hirdetés

Megújul Budapest belvárosa, gyilkos dugók várhatók

Feltúrják a Ferenciek terét, átadás 2014 márciusában

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Indul a Ferenciek tere és környékének felújítása, s míg el nem készül, érdemes lesz messze elkerülni az egyik legforgalmasabb budapesti tranzitútvonalat. De merre?

Tábla az Erzsébet híd pesti hídfőjénél: na, most akkor mi lesz, mikor és hogy?

Megújul Budapest szíve, Belváros-Lipótváros önkormányzata a fővárossal és a Budapesti Közlekedési Központtal (BKK) együttműködve ezekben a napokban megkezdi a Belváros Új Főutcája projekt II. ütemét. Komoly változások és nyilván a szokottnál is gyilkosabb dugók várhatók, a munkálatok elvileg 2014 márciusáig tartanak, ha minden jól megy, vélhetően egy március 15-iki ünnepélyes átadással.

Hirdetés

Ha minden igaz, ezen a héten már fel is túrják a Ferenciek terét, a Március 15. tér déli részét és környékét – indul a II. ütem. (A program első szakaszában ugye még tavaly megújult a Károly körút és a Március 15. tér északi fele.) A buszokon ezt hallani (meg hogy szíves türelmet kérnek, blabla), néhány tábla is hirdeti, valamint az illetékesek nemrég sajtótájékoztatón jelentették be, hogy novemberben startol a projekt. A 18-iki vasárnap késő délután még nem tapasztaltunk semmi extrát, és a Jégbüfé előtt flangáló rendőrök sem tudtak a dologról semmi konkrétumot. Viszont jókora forgalom volt, mint mindig, s az árnyékát is felfedezni véltük egy közelgő katasztrófának.

A szomszédos Szabadság híd és a Lánchíd forgalma is nőni fog, ha a pesti oldalon végzett munkálatok miatt beáll majd az Erzsébet híd. Meg a Hegyalja. Meg a BAH. Meg a Rákóczi, az Astoria, a Keleti, stb. Tömegközlekedés, kerékpározás, gyaloglás – ezek működhetnek

Mert katasztrofális állapotok lesznek, efelől ne legyenek illúzióink. “Gőzerővel halad a 4-es metrós meló, a Ferenciek terétől egy köpésnyire a Keleti-Thököly sarok is évezredek óta hasonlít háborús zónára. Autóból időközben nem lett kevesebb, csak talán a korábbi, folytonos üzemanyagár-drágulás okán, a Hegyalja út-Erzsébet híd-Rákóczi út fontos tranzitútvonal a budai és a pesti oldal között, s mostantól még nagyobb ostobaság lesz arra kocsizni, mint eddig. Evidens, hogy az egész város közlekedésére kihat majd a rehabilitáció – ahogy a hivatalos szövegben szépen megfogalmazták az átépítést – , ne is menjünk bele sem az átvitt, sem a szó soros értelmében. Majd meglátjuk, megtapasztaljuk, megszenvedjük. A cikkben felhasznált BKK-közlemény természetesen (hurrá)optimista.

Teljesen máshogy fog kinézni a környék, addig is a dugó garantált

Hogy milyen lesz a környék, miként változik a közlekedés rendje, ha elkészülnek a renoválással? Az ígéretek szerint a Ferenciek tere és a Március 15. tér új arculatot kap esztétikus, vonzó közterületté válva. A soklépcsős, kényelmetlen aluljárók helyett a felszínen kelhetnek majd át a gyalogosok és a kerékpárosok, és a 15-ös és 115-ös buszoknak sem kell aluljárókba hajtaniuk. A látássérültek átkelését korszerű, jól érzékelhető taktilis jelzések segítik majd. A gyalogosok számára további segítséget jelent, hogy lényegesen nagyobbá válik majd a metróaluljáró területe, mert az átépítésre kerülő Y közúti aluljárót hozzákapcsolják, az ottani gépjárműforgalom megszűnésével pedig közlekedési és vásárlási lehetőségek is nyílnak a gyalogosoknak és a kerékpárosoknak.

Megint remek lehet majd itt élni, találkozni. Két lábon, nem négy keréken

A várostervezők víziója szerint a Ferenciek tere újra köztérként működik majd: mind a templom, mind a Jégbüfé előtt a rámpák helyén új találkozópontok létesülnek, zöldfelületekkel kiegészítve. A Március 15. téren kiépül az Erzsébet hídi fel- és lehajtóág, így nem csak Buda közvetlen megközelítése válik biztosítottá, de egyúttal a környékbeli utcák zaj- és légszennyezettsége is jelentősen csökken, hiszen megszűnik a gépjárműforgalom számára a Károlyi utca és az Irányi utca felőli behajtási lehetőség. A vendéglátóegységek, üzletek és lakások kiszolgálására az Irányi és a Curia utcák felől, csökkentett forgalmú rendszerben lesz lehetőség. A felszíni fizetős parkolók felújítása mellett összesen 199 parkolóhelyet alakítanak ki.

Állítólag még az autóbuszok menetideje és zavarérzékenysége is csökken majd, mert a Keleti pályaudvar felé tartó járatok peronja középre kerül. Így egyrészt elkerülhetik a torlódást az Erzsébet híd pesti hídfőjében, másrészt az utasok is gyorsabban érhetik el a metróaluljárót. A buszok már az Erzsébet híd budai hídfőjében a középen kialakított buszsávba hajtanak 2014 márciusától.

Szép új világ, egyelőre csak látványterveken (képek: belvarosujfoutcaja.hu)

Egyéb belvárosi, forintmilliárdos fejlesztéseket is terveznek, ezek keretében a 2-es villamos komplex rekonstrukciója és járműcseréje is megvalósulhat, de a Széchenyi István tér fejlesztése és a Balassi Bálint utca rekonstrukciója is napirenden van. A projekt előkészítési fázisánál tart. A reggel például Budáról Pestre, este vissza, s épp a II. ütemben érintett útvonalon néha autóval közlekedgető polgár meg ott, hogy nem tudja, Győr vagy Szeged felé kerülje el a Ferenciek tere környékét. Sebaj, óvjuk környezetünket – ott van például az autónál olykor gyorsabb busz, nem is egy, olyan zölden, hogy a kipufogóból csak egy mélyet kell szippantani, s máris fejvesztve menekülünk a (bel)városból. Mindenki vigyen magával még egy embert, s nem lesz dugó!

Hirdetés
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Hozzászólások

  • 2017.10.30. at 11:20
    Permalink

    Hogy mit tegyen, kedves “houdini”? Elvarázsolhatná már ezt a bandát gyurcsányistúl, rogántónistúl, forradalmiviktorostúl valahova Szibériába! Sokat segítene! 😉

  • 2017.10.30. at 11:20
    Permalink

    Rossz hírem van mukibacsi! Én a Belgrád rakparton lakom, most cseréltem az autómat Ford kombiról,Suzuki Splashre. Mert ha megnézted a videót, látod, hogy parkoló az ugyan nem igen lesz! (Ennyit a “Jövő városáról” meg az Élhető belvárosról!!!) A 10-es úton 15 éve se lehetett közlekedni, itt viszont legalább meg tudtam állni, ha nagy nehezen hazajutottam (Persze este 6 után!) A vicc a látványvideón az, hogy a forgalom amit demonstráltak rajta, az maximum keddről szerdára virradó éjjel. (Mert szombat éjjel is erősebb!!!) Lesz itt dugó Pajtikáim, nem kicsi! Persze nem kötelező itt lakni! El lehet menni! -Mondták már nem kevesen- de mit tegyek, ha már itt születtem és szeretek itt lakni…

  • 2017.10.30. at 11:20
    Permalink

    “Mikor érjük meg végre, hogy az ilyen tervek alapjait is szakemberek (tapasztalt közlekedésmérnökök, várostervezők) készítsék el, s nem a jövőt az 1920-as évek visszaállításában látó politikusok kitalálmányai határozzák meg.” ez nagyon találó volt gratula, maximálisan egyetértek, a válasz: akkor ha száműzzük őket Kamcsatkába kirándulni. Ja, és vigyen magával mindegyik egy családtagot. Szemét rabló banda.

  • 2017.10.30. at 11:20
    Permalink

    Gratula, más európai városokba aluljárók, felüljárok építésével teszik átjárhatóbbá a városokat, nálunk inkább elbontják azt a keveset is ami van. Eddig is ” egyszintűnek” csúfolták a külföldiek ezt a várost, most aztán nagyot fejlődünk. Végül is nem csoda, már az összes jó közlekedési szakember kint dolgozik. Hajrá Magyarország, hajrá agyatlanság!

  • 2017.10.30. at 11:20
    Permalink

    Kedves “mukibacsi”!
    Van már 10 éve, hogy hallottam arról a tervről, miszerint kiszélesítik a Bécsi útnak a vasút mellett futó szakaszát, ami valóban jó lenne, hiszen nagyban megkönnyítené az arra járók közlekedését. De az kit érdekel? A lényeg, hogy rogántóni (régi, “becsületes” kiszista) jól járjon. Még hogy nem járt külföldön! Járt az, de nem azt nézte, hogy a közlekedésszervezést hogy tudná ellesni!
    Azért meg fölösleges aggódnunk, hogy a Ferenciek terén mekkora dugó lesz! A benzinárakkal majd még jobban beszabályozzák, hiszen az utóbbi években láthatóan kevesebben autóznak, könnyebb Budapesten közlekedni, alig van dugó.
    Ja és a villamost majd csak azután vigyék át a hídon, amikor már befejezték a tér átépítését! (T. i.: valahol olvastam, hogy tervezik, hogy – ismét – villamos fog közlekedni a Rákóczi út-Kossuth utca útvonalon.)
    Egyébként az egyik kép alatt tévesen szerepel, hogy a “szomszédos Petőfi-híd (sic!)”, hiszen még a képen is látható, hogy a Szabadság híd van az Erzsébet híd szomszédságában.
    Éjjen rogántóni és (rabló)bandája!

  • 2017.10.30. at 11:20
    Permalink

    Őszintén szólva kár a szájtépésért. Ez olyan mint ha a szomszéd Mari néninek mondanánk. Leszarják nagy ívben, ezeket a hozzászólásokat nem nézi senki. Akik tervezik azok nem azon a környéken élnek, ja és jogosítványuk is kegyelemből van mert másképp nem kapott volna diplomát, (már ha kapott) Ezek az emberek mind íróasztal mögül döntenek és fingjuk sincs miről is. Miért is fáj az ha a forgalom simább? Igaza van zozillának, ezek az emberek nem jártak külföldön. Kíváncsi lennék milyen szálak fonódnak egybe, kinek mennyi megy a zsebébe. Itt költenek milliárdokat a semmire, (mert még egy lámpa az kell) legyen még nagyobb a dugó. Apropó lámpa. Megfigyeltétek hogy sok lámpát kikapcsoltak mert akkora káoszt csinálnak hogy fel hábórító, Pl, Bécsi út vége. Ha már itt tartunk a 10 sen. Nagyon üdvözölném azt a képviselőt aki naponta Pilisvörösvár és környékéről járna be. Biztos rekord idő előtt megoldódna a reggeli torlódás a TESKOig. Pedíg csak az Ürömi leágazást kellene kiszélesíteni jobbra hogy nem álljon meg a sor 1 autó bekanyarodására várva balra Uröm felé. Erre nincs PÉNZ.

  • 2017.10.30. at 11:20
    Permalink

    Ismét egy nagy ötlet, aminek majd évekig nyögjük a kárát, s többször ennyibe fog kerüli a visszarendezése, ami elkerülhetetlen lesz. Az előző hozzászólások is ezt támasztják alá.
    Mikor érjük meg végre, hogy az ilyen tervek alapjait is szakemberek (tapasztalt közlekedésmérnökök, várostervezők) kélszítsék el, s nem a jövőt az 1920-as évek visszaállításában látó politikusok kitalálmányi határozzák meg.
    Jelenleg ez a legnagyobb kapacitású átjáró Pest és Buda között a központi városrészek tekintetében, valamint jelentős az észak-déli irányú forgalma is, amit annak idején az aluljáró megépítésével sikerült szinte zökkenőmentessé tenni. Ezzel a szűkítéssel állítólag az a cél, hogy élhetőbbé tegyék a belvárost, csökkentve az átmenő forgalmat. De ildomos ezt más kerületek rovására tenni? Az itteni forgalom főleg a már most is terhelt Lánchídra, és a Szabadság hídra fog áttevődni, lehetetlenné téve az ottanini felvezető utak mellett lakók életét. Ráadásul a védendő belvárosban ugyan kevesebb autó fog áthaladni, de jóval lassabban, így gyíkorlatilag ugyanakkora vagy nagyobb torlódásokat, s környezetszennyezést okozva, mint a jelenlegi helyzet.
    Nemhiába, régi közmondás: “suszter maradjon a kaptafánál”.

  • 2017.10.30. at 11:20
    Permalink

    Csak gratulálni tudok annak aki kitalálta. Normális országokban minden amit lehet a föld alá visznek. Ráadásul erre lakom és ha nem találtam parkolót könnyedén mentem egy kört a ház körül is akár most ez is sokkal nehezebb lesz. Egyetlen jó dolog,hogy a túrista buszok eltűnnek de ezért nem éri meg ez az egész. Szörnyű lesz az a járda sziget is a busznak ami a hídról jön. Berakták a megállót az út közepére. Nem kevesen szoktak ott buszra várni. Bár bele se kezdenének ebbe az egészbe.

  • 2017.10.30. at 11:20
    Permalink

    Így van, hatalmas marhaság már megint az autós közlekedést erősen háttérbe szorítani. Nem vagyok közlekedésmérnök, de józan ésszel is tudom, hogy az lenne a legfontosabb, hogy ne legyenek torlódások, illetve dugók, hanem át tudjon haladni az autós a lehető leggyorsabban. Miért nem lehet élhetőbbé tenni a várost? Miért?

  • 2017.10.30. at 11:20
    Permalink

    Hihetetlen,hogy a kétszintű autós közlkedést megszüntetik! A tisztelt ötletgazdák nem jártak Brüsszelben, vagy Madridban ott a felszín alatt is megy egy irányban 2X4 sáv!
    Óriási dugók lesznek az átépítás után is, ami 10 milliárdba fog kerülni!!! Másra kéne költeni az adófizetők pénzét!

Vélemény, hozzászólás?