Megújult, megkomolyodott, és már kettő van belőle. Skoda Yeti

Itt a frissített és már kétféle Skoda Yeti

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Megújult a Yeti, a Skoda már kétféle kivitelben kínálja kompakt crossoverét. Kipróbáltuk.


Nem újdonság a Skoda modelloffenzívája, sikere, növekedési üteme, töretlen harci kedve és mind jobb étvágya, de hogy az év végére is maradjon miről értekeznünk a márkával kapcsolatban, a csehek a vadonatúj Rapid Spaceback mellett a frissített, szintén Frankfurtban bemutatott Yetit is kihozták még így az év végén. Mint azt már korábban is taglaltuk, a kompakt szabadidő-autó mostantól kétféle kivitelben pályázik a vevők kegyeire, hiszen eztán pusztán Yeti néven egy elegánsabb, urbánusabb verziót, Outdoor kiegészítéssel meg terepesebb, offroados karakterű, nem kevésbé divatos kockát kap az ügyfél.


Hirdetés

A szalonokat januárban ellepő friss Yeti kockaságát a kerek lámpák elhagyása erősíti - nem rossz ez a szögletesség, csak a hegyről 2009-ben lemerészkedő előd ábrázata kedvesebb volt. Persze nem rendőrszínekben, de tény, hogy a magyar zsaruflotta egyrészt szépen megdobta az eladási számokat, másrészt egyesek állítólag azért döntöttek Yeti-vásárlás mellett, mert megtetszett nekik a rend éber őreinek kocsija... Mint az a sajtótájékoztatón elhangzott, idén (novemberig) 720 Yeti talált magyar gazdára, míg 2010-től 2012-ig évi kb. 300 darab.

Azt is megtudtuk, hogy nem is olyan sokára a Yetinél nagyobb szabadidő-autóval is elő fog rukkolni a Skoda, addig meg tehát alig más-más lökhárítójú és dekorbetétes, mégis könnyen megkülönböztethető sima Yeti vagy Yeti Outdoor a skodára vágyók SUV-opciója. Több új szín van, felni, kárpit, mindenféle díszítőelem, háromküllős kormány, és gazdagabb is lett az extralista - tolatókamerát pl. elsőként a Yetihez ad a Skoda. Akad még újdonságként kulcs nélküli nyitás/indítás, bi-xenon fényszóró LED-es nappali menetfénnyel, LED-es hátsó lámpa, helykeresésben, párhuzamos és merőleges ki/beállásban partner Park Assist rendszer is. Igen, a kiállásban is segít a radaros technológia, legalábbis odáig, hogy elkalauzolja a tétova sofőrt a kockázatmentes kifordulási kormányszögig.

Skoda Yeti - méretek
Hosszúság (mm) 4222
Szélesség (mm) 1793
Magasság (mm) 1691
Tengelytáv (mm) 2578
Csomagtér (l) 405-1760


Plusz Simply Clever-megoldások tárháza egyszerűsíti az életet: megfordítható csomagtérbélés, kivehető, LED-technikájú csomagtér-világítás, a láthatósági mellények számára a vezetőülés alatt kialakított rekesz, illetve hulladéktároló az ajtóban. Hatalmas toló-/billenő panorámatető, kétzónás automata klíma, ülésfűtés elöl, navigáció, fűthető szélvédő, visszagurulás-gátlós menetstabilizáló, lejtmenet-vezérlés, elektronikus differenciálzár-hatás, gumiabroncs-nyomásellenőrzés, fáradtságérzékelés, akár 9 légzsák, a GreenLine modellnél és a Green tec csomagban stop-start rendszer, a motorfék-fázisok alatti energia-visszatáplálás, jó pénzért majdnem minden van. A variálhatóságról/helykínálatról tologatható hátsó ülés, síkba dönthető anyósülés gondoskodik, a raktér alapból 405 literes, bővítve maximálisan közel 1,8 köbméteres. A VarioFlex hátsó ülésrendszer segítségével a három hátsó ülés önállóan lehajtható, egyenként ki is vehető. A szélső ülések hosszában, illetve a középső ülés eltávolítását követően keresztirányban is állíthatók. A Yeti így pillanatok alatt ötszemélyesből négyszemélyes autóvá alakítható, jóval tágasabb helyet kínálva a hátul utazók számára.

Skoda Yeti - benzines kínálat
1.2 TSI 105 1.4 TSI 122 1.8 TSI 4x4 160
Hengerűrtartalom (cm3) 1197 1390 1798
Hengerek/szelepek száma 4/16 4/16 4/16
Váltófajta/-fokozat kézi/6 vagy DSG/7 kézi/6 vagy DSG/7 kézi/6 vagy DSG/7
Teljesítmény [LE (1/min)] 105 (5000) 122 (5000) 160 (4500-6200)
Nyomaték [Nm (1/min)] 175 (1550–4100) 200 (1500–4000) 250 (1500–4500)
Végsebesség (km/h) 175 (173) 185 (182) 200 (192)
Gyorsulás 0-100 km/h (s) 11,4 (11,8) 10,5 (10,6) 8,4 (9,0)
Fogyasztás − város/országút/vegyes (l/100 km) 7,1/5,5/6,0 (7,2/5,5/6,1) 8,9/5,9/6,8 (8,3/5,7/6,6) 9,8/6,6/7,8 (10,6/6,8/8,0)
CO2-kibocsátás (g/km) 140 (142) 159 (154) 184 (189)
Saját tömeg (kg) 1334 (1359) 1375 (1410) 1505 (1540)

Zárójelben a DSG-váltós értékek


És van még - nem is egy motorváltozathoz - automata, ötödik generációs Haldex-összkerékhajtás is. A hasmagasság 180 mm. Nekem a menetpróbán amúgy egy "csak" fronthajtású 1.4 TSI-hez volt szerencsém, de minden jóval felszerelve, 7 fokozatú, kényelmes és gyors DSG kettős tengelykapcsolós automata váltóval, kiváló dinamikával, 7-8 literes fogyasztással. Apropó, fogyasztás: természetesen takarékosabbá és zöldebbé vált a kizárólag turbós és közvetlen befecskendezéses paletta, a leggazdaságosabb dízel (1.6 TDI GreenLine 105 lóerővel és 250 Nm-rel) elvileg 4,6 l/100 km-es értékkel kecsegtet.

Skoda Yeti - dízel kínálat
1.6 TDI 105 2.0 TDI 110 2.0 TDI 4x4 110 2.0 TDI 4x4 140 2.0 TDI 4x4 170
Hengerűrtartalom (cm3) 1598 1968 1968 1968 1968
Hengerek/szelepek száma 4/16 4/16 4/16 4/16 4/16
Váltófajta/-fokozat kézi/5 vagy DSG/7 kézi/5 kézi/6 kézi/6 vagy DSG/6 kézi/6 vagy DSG/6
Teljesítmény [LE (1/min)] 105 (4400) 110 (4200) 110 (2750-4200) 140 (4200) 170 (4200)
Nyomaték [Nm (1/min)] 250 (1500-2500) 250 (1500-2500) 280 (1750-2750) 320 (1750-2500) 350 (1750-2500)
Végsebesség (km/h) 176 (175) 177 174 190 (187) 201 (197)
Gyorsulás 0-100 km/h (s) 12,1 (12,2) 11,6 12,2 9,9 (10,2) 8,4 (8,6)
Fogyasztás − város/országút/vegyes (l/100 km) 5,2/4,2/4,6 (5,7/4,7/5,0) 6,4/4,4/5,1 7,5/5,0/5,9 6,5/5,1/5,6 (7,5/5,5/6,3) 7,1/4,9/5,7 (7,7/5,4/6,3)
CO2-kibocsátás (g/km) 119 (132) 134 154 157 (164) 149 (164)
Saját tömeg (kg) 1410 (1445) 1420 1525 1535 (1560) 1540 (1565)

Zárójelben a DSG-váltós értékek


A futómű elöl MacPherson rugóstagos, hátul multilink, a karosszéria viszonylag csekély oldaldőlésű, a rugózási komfort jó, az úttartás szintén. Modern sofőrsegédek vélhetően majd a modellváltásnál jönnek. A Yeti alapára 4,82 millió forint ajándék Continental téligumi-szettel. Jó tudni, hogy Ambition felszereltségi szinttől felfelé a benzines verziókra 300 ezer forint kedvezményt ad az importőr, ezzel együtt a Skoda kompakt szabadidő-autója olcsónak továbbra sem nevezhető. A Porsche Hungaria 2014-ben 500 db Yeti értékesítésével számol. Tendermentesen.
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Hozzászólások

Vélemény, hozzászólás?