Megúsztatták az új Audi R8-at

Hollandiában pottyant a folyóba az R8 V10, jól néz ki, de nem sok esélye van

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Így néz ki, amikor a pilóta nincs felkészülve 610 lóerős teljesítményre. A mutatvány jól sikerült, tetőig merült az R8 V10 Plus, de viszonylag egyben maradt.


Elég balul sikerült az örömautózás az R8 német tulajának, a holland kiruccanásból már autó nélkül tér haza. Abcoude és Loenersloot között autózott, amikor a kanárisárga sportkocsi fölött elvesztette az irányítást és az út mellett húzódó csatornába csúszott. Azon kívül, hogy bőrig ázott, a sofőr nem sérült meg, és autója sem merült el teljesen, legalábbis elsőre, később a fenékre csúszott. A tetőig merült sportkocsit később egy daruval emelték ki, látszólag egész jól túlélte a merülést, persze így is totálkáros.
Hirdetés
Ha fának csapódik, még nagyobb eséllyel lehetett volna javítani, a víz viszont minden egyes alkatrészét tönkretette. Elázott a beltér, az összes elektronika, a motor, gazdaságilag már nem éri meg megjavítani, pedig kívülről csak az első lökhárító sínylette meg a történteket. Az Audi R8 V10 Plus 610 lóerőt és 560 Nm nyomatékot teljesít, bekapcsolt elektronikával is megtörténhet, hogy kirúgja maga alól a talajt, ha a német tulaj még ki is kapcsolta a rendszert, sokkal egyszerűbb volt a csatornába ugrást összehozni.
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Hozzászólások

  • 2017.10.27. at 21:52
    Permalink

    Ez is egy megoldás végül is. Bár a túloldalon meg szántott volna és ugyan igaz, hogy elég erős egy traktorhoz képest is de mégsem a tűnik a legjobb választásnak erre a célra sem.

  • 2017.10.27. at 21:52
    Permalink

    “Mellesleg, ha figyelmesen olvasod a cikket, a jóember kikapcsolta az összes életét őrző elektronikát.”

    Elég vicces, hogy te hívod fel másnak a figyelmét arra, amit pont te nem csinálsz rendesen. 🙂
    Hol írják, hogy kikapcsolta?

  • 2017.10.27. at 21:52
    Permalink

    Hány százaléka repül el az R8-aknak / Lambóknak? mennyivel több audimotoros Lambo száll el, mint Lambomotoros?
    Mert addig, amíg csak 1-2 autóról beszélünk (én legalábbis nem olvastam sehol tömeges esetről), nem hiszem, hogy van értelme tervezési hibáról “fröcsögni”.

    Mellesleg, ha figyelmesen olvasod a cikket, a jóember kikapcsolta az összes életét őrző elektronikát. Lehet ilyet, csak akkor viselni kell a következményeket.

  • 2017.10.27. at 21:52
    Permalink

    Egyébként tipikusan a pénzért sok mindent lehet venni, csak észt nem esete. Ki az a barom aki egy ilyen útszakaszon ami kb 4 méter széles és nagy eséllyel a pára is könnyen lecsapódik a víz közelsége miatt, húzgálja a bajszát egy 610 lóerős autónak….. Egyáltalán nem tudom sajnálni a hülyét. Szép sárga citromdíjat neki, mint amilyen a kocsi színe.

  • 2017.10.27. at 21:52
    Permalink

    Érdekes a Porsche-val nem történnek ennyire idióta dolgok, nem szállnak el az M valahányason, nem jellemző hogy elveszítik az uralmukat a volán felett stb stb pedig 1 konszern.
    Az Audi meg az Audimotoros Lamborghinik meg úgy szállnak repülnek mint a nehéz kő ami ki tudja hol áll meg s kit hogyan talál meg kicsit Toldi-s ra véve a témát.
    Óriási tervezési hibát sejtek a nagy tudatlanság mögött amit az első Audi TT botrány óta a fosvágenkonszern ezen része nem tanult meg a Porschetól hogyan kell ennyi lóerőt az útra vinni.
    Ugye GÖRÉNY, nem voltál már reménykedtünk hogy nem jössz fröcsögni, volt pár szóváltás a semmitmondó lényedről itt:
    https://www.autonavigator.hu/autosvilag_hirei/nagyobb_motort_kap_az_uj_toyota_yaris_az_1_33-as_helyett-18577

Vélemény, hozzászólás?