Megváltozik a Hyundai Kona, sportruhát is húz

Érkezik az átrajzolt Kona, sportos modellel is készülnek

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

A Hyundai extravagáns, városi crossovere a sokoldalúsága mellett mostantól még többet fog kínálni az érdeklődőknek. Jön a frissítés és vele együtt az N Line sportos kivitel.

A Hyundai egyik legsokoldalúbb modellje a Kona. A városi crossoverből van elektromos, hibrid és hagyományos belsőégésű motorral szerelt változat is. Külsőre meglehetősen extravagáns, ez viszont most változni fog, de szerencsére egyedi karaktere megmarad. Érkezik a modellfrissítés, új arcot és részleteket kap, melyekről már közölt is néhány sejtelmes rajzot a gyártó. Maradnak az osztott lámpák, tekintete még szúrósabb lesz, a formák valamelyest organikusabbra váltanak, új formájú lesz a hűtőrács is. A fotók között pedig szerepel egy új kivitel orra is, ez pedig a sportos gúnyába húzott Kona N Line. Az N Line legfeltűnőbb érdekessége, hogy emblémája nem a lökhárító tetejére, hanem a hűtőrácsra kerül. Ennek legfőbb oka, hogy a lökhárító felső részére, a motorháztető első éle elé három légbeömlőt vágtak. Ezek kísértetiesen hasonlítanak arra, amit az Audi is alkalmaz az újabb sportosra rajzolt modelljein, mint az A1 és az új A3. Funkcióját tekintve kérdéses, hogy lesz-e egyáltalán, miután az N Line kivitelek motorja nem változik a Hyundainál, csupán sportosabb dizájnról van szó. Ugyanakkor felröppent a hír, hogy valódi N kivitel is készülhet a Konából, ebben az esetben feszesebb futóműre és minimum 275 lóerős, kétliteres turbómotorra készülhetünk, annál már lehet létjogosultsága ilyen új légbeömlőknek.
Hirdetés
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Vélemény, hozzászólás?