Megvan az autós tájékozódás idei magyar bajnoka

Véget ért a 2012-es Georallye Magyar Bajnokság

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Miután a múlt héten megvolt az utolsó autós tájékozódási - Georallye - verseny, az idei bajnokság végeredményes sem kétséges, a tájékozódásban második csapat sofőrje az ügyességi bajnok.

Miként írtuk az elmúlt hét végén került sor a 69. Georallye versenyre, mely egyben a 2012-es Georallye Magyar Bajnokság zárófutama is volt.
A verseny sok izgalmat ígért a sportág kedvelőinek, hiszen a pécsi gokartpályán ismét sor került gokartos, illetve autós ügyességi futamokra, valamint a tavaszi sikereken felbuzdulva ismét rendeztek külön kategóriát a gyermekek számára is (természetesen nekik papíron kellett csak tájékozódniuk, nem autóval). A viadalra Pécsett és környékén került sor, szervezője a Pécsi Georallye Autósport Egyesület volt.
A versenyre szép számmal érkeztek versenyzők, volt olyan, aki 10 év kihagyás után ment el ismét mérkőzni, illetve több versenyző is akadt, aki első alkalommal próbálta ki a tájékozódási autóversenyzést. A versenyzők száma mellett a minőségre sem lehetett panasz, hiszen a korábbi évek bajnokai és futamgyőztesei is mind rajthoz álltak.

A pénteki ügyességi versenyek alatt a szemerkélő eső a gokartos ügyességit kissé megnehezítette, viszont az autós ügyességit nagyon látványossá varázsolta. Az éjszakai 3 órás tájékozódási szakaszra Pécs uránvárosi és patacsi városrészében került sor, a feladatokat a mezőny kellő rutinnal oldotta meg, az esélyesek kevés hibát vétettek. A dobogós helyezettek között mindössze 20-20 pont különbség adódott.
A szombati nap reggelén az éjszakai eső miatt az autós ügyességivel indult a nap, majd a gokartos ügyességi következett, ahol igazi kuriózumot láthattak a versenyzők, esőgumik kerültek fel a gokartokra. A gokartos esőgumi hasonlóan néz ki, mint a Forma-1-es autók extrém esőgumija és a slick gumikhoz képest valóban jelentős többlet tapadást biztosít a nedves aszfalton. A versenyzők szinte csak a visszafordítókban csúszkáltak, a pálya többi részén a száraz viszonyoknak megfelelő mértékű gázt lehetett adni a gokartokon.

Az ügyességi versenyszámok után elindult a mezőny a tervezett három tájékozódási etapra, darabonként 2-3 órás szintidőre készülve.
A nappali első szakaszon a mezőny Pécsről Pellérdre autózott, a dobogón továbbra is 20-40 pont távolságra követték egymást a versenyzők. A végső sorrend eldöntése a hátralévő két szakaszra maradt. A nappali második etapra Pellérd belterületén került sor. Itt a 4-es rajtszámú autó nem boldogult a feladattal és a szakaszon összegyűjtött 2450 hibapont megpecsételte sorsát, versenyzői hiába nyertek éjszaka és voltak másodikak a nappali első szakaszon, számukra ez a hiba a futamgyőzelmet elérhetetlen távolságba helyezte. Küzdeni akarásukra jellemző, hogy ezután a hiba után az utolsó három órás etapon felálltak a padlóról és ismét etapot nyertek, így összesítésben a negyedik helyet szerezték meg. A 4-es autó hibája után a futamgyőzelem kérdése a 7-es és 5-ös rajtszámú autók között dőlt el az utolsó szakaszon a 7-es autó javára.
A 69. Georallye végeredménye (csapatok)
  1. Kiss Tamás - Szabó József - Kissné Balázs Márta - Kiss Martin
  2. Szathmáry Zsolt - Kovács László - Szathmáry-Auth Andrea - Fazekas Anna Orsolya (2006 - 2008 Magyar Bajnoka)
  3. Sasréti Zoltán - Lőrincz Vilmos - L. Molnár Edit - Hamburger Eszter
  4. Villant Levente - Székely Gergely - Skutnik Tibor - Lengyel Péter (2012, 2010, 2009 Magyar Bajnoka)
  5. Merkl Balázs - Nemeskéri Klára - Ambrus Sándor - Merkl Zsófia - Merkl Barna (2011. Magyar Bajnoka)

[/szlista]
[/keret] Az idei évre véget értek a Georallye versenyek, a sportág iránt érdeklődők a Pécsi Georallye Autósport Egyesület honlapján[/url] télen is olvashatnak a szakágat érintő híreket, tavasszal pedig a jubileumi, hetvenedik Georallye versenyre lehet majd jelentkezni.
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Vélemény, hozzászólás?