Megvan az engedély, repülhet az Audi!

Az Audi és az Airbus közös fejlesztése felszállhat

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Hatalmas lépést tett Ingolstadt vezetése, nemhogy az autózást, de a közlekedést is forradalmasíthatja az Audi és az Airbus, ha a tesztek jól sikerülnek.

Különleges tanulmányt és még érdekesebb együttműködést mutatott be az audi az idei Frankfurti autószalonon. A Pop.Up Next. tanulmány valójában egy autó és egy hatalmas drón keveréke, vagy ha úgy tetszik, egy utasszállító kapszula, amit guruló és repülő platform is hordozhat. Az Audi a repülőgépgyártó Airbusszal együtt mutatta be különleges ötletét, mellyel kapcsolatban váratlanul hamar érkezett egy fejlemény.
Hirdetés

Ingolstadt vezetése engedélyt adott arra, hogy az Audi és az Airbus tesztelje önvezető repülő taxijának prototípusát a légtérben. Hogy pontosan milyen keretek között, azt egyelőre nem részletezték, ám ez máris egy hatalmas lépés afelé, hogy egyáltalán fejleszteni tudjanak ez irányba. Működő prototípust persze még nem mutattak, ám innentől vélhetően hamarabb várhatóak majd a fejlemények, mint arra először számítottunk.
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Vélemény, hozzászólás?