Megvannak az új Honda Jazz hazai árai

Hibridként érkezett az új Jazz, mutatjuk, mennyibe kerül itthon

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Marad ugyanaz az aranyos, egyterűs fazonú, azonnal kedvelhető karakter, mint elődei, mégis nagyot változott a Jazz, már a hazai piacon is elérhető.

Akárcsak a legtöbb gyártó, úgy a Honda is elektromosítja palettája nagy részét. 2022-ig hat olyan modell érkezik, melyek elektromosan is képesek lesznek haladni, ezek első szereplője az új Jazz, mely már Magyarországra is megérkezett. Az új modell karakterén nem akartak változtatni, a Jazz megmaradt ugyanaz a szerethető, végtelenül praktikus egyterű fazon, amilyen volt, a crossover divathullámra pedig egy egyszerű, de annál stílusosabb modellvariánssal ültették fel. A Jazz Crosstar más lökhárítókat, hűtőmaszkot és tetősíneket is kap, valamint nyers műanyaggal borítják a kerékíveit. Bent is kicsit érdekesebbre vették az anyagokat, a Crosstar üléseinek huzatai például vízállóak.
Hirdetés
Az új Jazz hajtásáról egyféle megoldás gondoskodik, méghozzá hibrid rendszer. Az e:HEV névre keresztelt hajtásban a Honda 1,5-ös szívó benzinmotorja szerepel, valamint két villanymotor, melyek közül egyik felel csak a hajtásért. A benzinmotor 98 lóerős, a hajtó villanymotor pedig 109, valamint 235 Nm nyomatékú. Vezetési módjai között választhatunk elektromos módot, amennyiben van elég töltés a lítiumos aksikban. Van hibrid üzem és van benzinmotoros üzem is, utóbbiban az eCVT váltó összekapcsolja a hajtást, magasabb tempónál automatikusan is így tesz. Üzemanyag-fogyasztása 4,5-4,8 liter/100 km gyári érték szerint, utóbbi a Crosstar kivitelé.

Az új hibrid Jazz már rendelhető a hazai kereskedésekben 6 999 000 forintos alapáron.

Elegance szinten 7 399 000 forint, a csúcs Executive esetén pedig 7 999 000 a listaár. A Crosstar kivitelért, minimum 8 529 000 forintot kell fizetni, annak két színnel fényezett verziójáért pedig 8 824 000 forintot. Alapból is magas felszereltséggel érkezik a vezetéstámogató rendszereket tekintve, de mindenképp jár Apple CarPlay és Android Auto szolgáltatás is.
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Hozzászólások

    • 2020.05.18. at 19:57
      Permalink

      A Hondáè egy rendes hibrid rendszer, amiben a hajtást egy elektromotor adja főként, csak magasabb tempónál hajt a benzinmotor, logikàjában egy Priushoz hasonló valódi hibrid, míg a Suzukinak hasonlója sincs, 48 voltos rendszert használ, ami elektromos hajtásra nem képes.

      • 2020.05.18. at 22:08
        Permalink

        Valóban kényelmes lenne ezzel felmenti, ha cserébe a “rendes hibrid” technika acélosabb számokat is fel tudna mutatni – a ~4 kilométer tisztán elektromos hatótávon túl -, azonban se nem dinamikusabb, se nem zöldebb – s gyanítom valós használati körülmények között ez még inkább kiütközik, mint az elvont tesztciklusokon.
        Persze nem akarom én kétségbe vonni, hogy a Honda szofisztikáltabb megoldást kínál (sőt), de vajon mennyi felárat ér ez meg azonos kategóriában? 20%-ot? 40%-ot? 100%-ot? Kizárt, hogy racionális vevők ennyit kifizessenek érte, már csak azért is, mert a szuperolcsó Suzuki és e között azért van még pár alternatíva a hibrid kisautóra (japánok is, ha valaki a kanjikra és félrefordított használati útmutatókra gerjed).

        • 2020.05.19. at 07:16
          Permalink

          Nem szeretnélek megsérteni, de teljesen vakon vagy. Az Ignis egy másfél számmal kisebb autó, a Jazz sokkal közelebb áll méretben a Vitarahoz. Mennyibe kerül egy olyan automata váltós Vitara, amelyik 9,4 alatt van százon? Ja, nincs automata? Az pedig mély tudatlanságra utal, ha nem vagy tisztában egy full hibrid rendszer és egy megerősített indítómotor+vezetőülés alá eszkábált pici akku közötti különbséggel. A Honda nem szofisztikáltabb, hanem egy sokkal drágább megoldást kínál, ahol a villanymotor önmagában nagyobb teljesítményű mint az Ignis benzinmotorja. A Suzuki jó autó és jó ajánlat, de a Jazz nem véletlenül drágább. Az egyetlen valódi alternatíva a hibrid Yaris, az kisebb méretű és teljesítményű, az induló ára 6,29 millió pénz. A gyártónak mindegy,hogy a vevő racionális-e, a Jazz pedig sokkal nagyobb darabszámban fogy, mint bármelyik Suzuki. Eddig a tények, a többi vélemény lenne, az meg van neked is 🙂

          • 2020.05.19. at 10:22
            Permalink

            Az eCVT pont annyira automata, mint amennyire ez a rendszer full hibrid 😀 Az előző Jazz egyébként valóban jó példa arra, hogy mivel lehet eladni egy ilyen kisautót Európában: megfelelő árazással. 5 M volt az előző generáció, most felment az ára 2-vel? No-no, ez azért nem olyan drágulás amit a hűséges ügyfelek csak úgy lenyelnek (még ha sok más gyártónál is voltak hasonló árváltozások). Mert hogy egyébként eddig is elérhető volt ez az autó hibridként nagyjából ugyanilyen áron és a kutyának nem kellett. Ha úgy tetszik most a hibrid lett az alapmodell – ha eddig sem vitték akkor miből gondolod, hogy majd most egy válság közepén best seller lesz?
            Ismételten: nem azt vitatom, hogy ne lehetne drágább egy fapados Ignisnél (akár B-osztályos Mercire is lehet cserélni, ha valakinek az a nívó, mert hogy annál is drágább), de 2 autó értéke bizony nincs benne ebben a csomagban. Az hogy a technika drágább a vevőt rohadtul nem fogja érdekelni, senki nem azért vesz kommersz kisautót, hogy azzal dicsekedjen a gyártó milyen gazdaságtalanul mérnöki varázslatokkal tud megfelelni a CO2 kvótának, ott meg azért még nem tartunk, hogy a Honda prémium legyen (sőt, épp az ellenkező irányba menetelnek). Amennyire versenyképesek a SUV mezőnyben ez most annyira elcseszett ajánlat lett.

    • 2020.06.11. at 08:31
      Permalink

      Nagy összegbe ne fogadj hogy nem fog ebből sok elkelni a világban.A Suzuki egy lényegesen olcsóbb kivitel irányába indult.Meg van a CO limit osztjóvan.Ez kívül-belül és technikában is megmutatkozik.Az ő vásárlókörüknek elég ennyi is.A Honda vevőköre “full másik kávéház”.Ami a fogyasztást illeti…nekem Honda Insight van és kijön 4.5-ből úgyhogy egy a Jazz nevetve ki fog jönni 4 alatt a gyakorlatban.

  • 2020.05.19. at 14:53
    Permalink

    Ha a Jazz képes a haladásra kizárólag a villanymotor segítségével (képes rá), akkor ez egy full hibrid jármű, mit nem lehet ezen érteni?
    https://hu.wikipedia.org/wiki/Hibridautó#Teljesen_hibrid
    A Suzuki megmoccanni se tud tisztán villannyal, ott az csak besegít a hajtásba, ezért mild hibridnek hívják.
    Az e-CVT jelentése pedig elektomosan vezérelt fokozatmentes erőátvitel. Lehet azon lamentálni, hogy a bolygóműves-villanymotoros egységet váltónak hívjuk-e, de különböző áttételeket valósít meg, a nyomatékot is módosítja, automatikusan is teszi, vagyis pontosan azt csinálja, mint egy automata váltó, azok gyíkjai nélkül.
    Az autó árát nem értékeltem, mindössze jeleztem hogy nem az Ignis kategóriája, hanem a Vitaraé, amiből még automata sincs, nemhogy hibrid. Azt sem állítottam, hogy bestseller lesz, honnét tudhatnám, mikor még kapni se lehet? Itt az történt, hogy a Honda kiszállt az 5-6 milliós kisautók piacáról, alighanem az európai CO2 kvóták miatt.
    A legolcsóbb automata váltós B-osztály 10,69 millió forint, vagyis a Mercedes szintén nem kínál a Hondaval összevethető gépkocsit.
    A magyar piac egyszerűen nem tétel, Honda Civic se sok fogy nálunk, miközben a világ negyedik legnépszerűbb autója. A Vitarat jól viszik itthon, világszinten meg az első százban sincs benne.

Vélemény, hozzászólás?