Megvillantották a Mercedes nyári újdonságát

Audisabb stílust hoz a Mercedes megújuló nagyterűje

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

A megújuló V-osztály mellett a Mercedes egy új villanyautó-platformról is közölt némi előzetest.

A lökhárító alsó pereméig növesztik a Vito/V-osztály hűtőrácsát, az Audi korábbi single frame megoldásához hasonlóan. Így újul meg az utolsó Mercedes furgon és kisbusz ebben a méretben, amelybe még dugattyús motor is kerülhet. A képhez egyelőre annyi lényegi információt mellékeltek, hogy a bemutató a nyár közepére várható, és a külső változtatások mellett a legfrissebb fedélzeti rendszert is megkapják a Mercedes V-osztály, illetve rokonai. Hosszabb távon ennél is lényegesebb újdonság, hogy a Mercedes egy új platform fejlesztésébe is belefogott a jövőbeli, már tisztán elektromos hajtású furgonok, kisbuszok és nagy egyterűek számára. A VAN.EA fantázianevű rugalmas padlólemez három főegységből áll: egy szabványos első modulból, amely minden változatban azonos, egy középső, változtatható hosszúságú egységből, amely az akkumulátort tartalmazza, illetve egy hátsó modulból, amelyben szükség szerint vagy lesz villanymotor is, vagy csak a futóművet és a fékrendszert tartalmazza. Az új platformból kétféle kivitel készül majd: a P változat luxusautók, a C változat pedig haszonjárművek számára. A gyártó 500 km feletti legnagyobb hatótávolságot, és legalább 2-es szintű önvezetést emleget a VAN.EA kapcsán, amely először 2026-ban jelenhet meg sorozatgyártású autóban. Ilyen alapú típusokat először a lengyelországi Jaworban, a németországi Düsseldorfban, illetve a spanyolországi Vitoriában gyártanak majd. A Mercedes a haszonjármű-piac legtöbb más résztvevőjével együtt eddig csupán meglevő típusaiból készített elektromos hajtású átalakításokat, a dedikált elektromos platformmal viszont sokkal jobban kiaknázhatják az elektromos hajtás lehetséges előnyeit.
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Vélemény, hozzászólás?