Megvillantották az új Nissan Navara orrát

Hangulatos videóval adott ízelítőt a Niissan az új Navarából

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Egy kis időutazásra invitál a Nissan egy videóval, amelyben népszerű pickupjának élettörténetét mutatják meg. A végén pedig a frissített változatból egy kis ízelítőt.

November 5-én mutatják be hivatalosan a friss Navarát, a Nissan pedig máris belevágott a kíváncsiság felkorbácsolásába. Habár nem sikerült sokáig titkolni az új formákat, mert néhány fotón már le is bukott a pickup. Ennek ellenére érdemes végignézni a nem egész egyperces beharangozó videót, mert egészen 1935-től kezdődően követhetjük benne végig a platós életét. A kémfotókon jól látszik a nagyobb hűtőrács, illetve az agresszívebb tekintet az új fényszórókkal. Ám az autó hátul is változott, új lámpatesteket kapott az átrajzolt lökhárítók és az új hátsó ajtó mellett. Habár hátul Frontier nevet nyomtak a kasztniba, ez ne tévesszen meg senkit, a dél-amerikai piacon ezen a néven fut az autó. Bár a motorpalettáról még nincs hivatalos infó, valószínűleg 2,3 literes, dízelt kap. Európában kétféle teljesítményszinttel, 163 vagy 190 lóerővel, illetve 425 vagy 450 Nm forgatónyomatékkal. Váltóból pedig hatfokozatú kézi, vagy 7 fokozatú automata áll majd rendelkezésre, de már nem kell sokat várni, hogy erről is pontos adatokat kapjunk.
Hirdetés
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Vélemény, hozzászólás?