Megvillantották az új Peugeot 408-at!

Egyelőre csak sejtetik az új 408 vonalait

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Már közel a bemutató dátuma, így még erősen álcázva mutatták csak meg a Peugeot 408 vonalait. De már ennyiből is egyértelmű, hogy kupés hátsót kap.

Valószínűleg a Citroën C5 X testvére lesz a Peugeot 408, amelyről nem csak a forma árulkodik. Habár csak két képet mutatott most a Peugeot, ráadásul azokon is az erősen álcázott autó részletei látszódnak, az már ezekből is kiderült, hogy egy kupés hátsóval megálmodott limuzinról van szó, amit kissé megemeltek. Szóval nem a klasszikus SUV-kupé divatot követték, de azért mégis hasonlít kicsit a szabadidő-autókra. Ráadásul a gyáriak elárulták, hogy Kínában 408 X néven forgalmazzák majd, szóval ezzel is elárulták a C5 X rokonságot. A hivatalos bemutatót június 22-re ígérik, addig is folyamatosan futják a tesztköröket az új típussal, hogy a lehető legszélsőségesebb körülmények között is csiszoljanak rajta. Eddig már összesen 1,1 millió kilométert futottak a tesztautókkal extrém melegben és hidegben, nappal és éjszaka egyaránt. A bemutatóhoz közeledve pedig egyre több álcát eltávolítanak a 408-ról, szóval lehet, hogy a hivatalos debütálás előtt is láthatunk majd képeket az autóról.
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Vélemény, hozzászólás?