Megvillantották az új Range Rovert, pár nap múlva be is mutatják

Erről az elmosódott képről kiderült, hogy az új Range Rover sziluettje hasonlítani fog az elődökéhez

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

A gyártó állítása szerint az október 26-án bemutatásra kerülő Range Rover lesz a legkívánatosabb az összes eddigi közül. A teaser képről továbbá az is kiderült, hogy látvány terén igyekeztek a tradíciókra is odafigyelni, amikor megrajzolták.

Lassan 10 éve fut a jelenlegi Range Rover generáció, ezzel az egyik legöregebb modell a 2012-ben debütált angol a legnagyobb SUV-k méretosztályában. Kevesebb mint egy héttel a várva várt utód bemutatója előtt két képpel is közelebb kerültünk ahhoz, hogy milyen lesz a következő, már a Jaguar Land Rover MLA platformjára épülő generáció. Fontos is, hogy remek legyen az új Range Rover, többek között olyan modellekkel kell ugyanis felvennie a versenyt, mint a BMW X7, a Mercedes-Maybach GLS, a Lexus LX vagy az Aston Martin DBX.
Hirdetés
Azt már biztosan tudjuk, hogy kétféle tengelytávval és tucatnyi motorral érkezik: a benzinesektől a dízeleken át a konnektoros hibridig biztosan lesz minden, de a teljesen elektromos változatok sincsenek kizárva. Hivatalos megerősítés még nem érkezett, de állítólag a csúcson egy BMW eredetű 4,4 literes, ikerturbós V8-ast találhatunk majd. A szögletes forma mellett az osztottan nyíló hátsó ajtó és a szpojlerbe rejtett hátsó ablaktörlő is marad, ahogy a fejedelmi helykínálat is: ezen a téren az új platform még többet ígér. Szinte biztos, hogy a Land Rover új Pivi Pro infotainment rendszere is benne lesz, és az is valószínű, hogy egyes verziók a hátsó kerekeket is kormányozzák majd, hiszen rengetegen szeretnék majd főként városban használni a Range Rovert, ahol egy ekkora gépnek tényleg szüksége van erre az extrára. A többi infó viszont még várat magára a bemutatóig. Rendelni jövő év elejétől lehet majd az ötödik generációs Range Roverből.
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Vélemény, hozzászólás?