Megvolt az első Supra találkozó, ahol az új is jelen volt

Az utóbbi évek egyik talán leginkább várt eseményét hozta össze a Toyota

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Megtörtént az első, öt generációnyi Suprát felvonultató találkozó, valamint kiderült az is, hogy milyen motorokat kap az új, továbbá a vezető mérnök is tudja, hogy sokan a régi 2JZ-t akarják majd belerakni.


Már önmagában is felemelő érzés lehet Supra tulajdonosnak lenni, ám a brit rajongók a múlt héten mindenkinél szerencsésebbnek érezhették magukat. A Supra debütálásának előestéjén zártkörű találkozót szerveztek Goodwoodban, ahová a belépő egy Supra slusszkulcsának a felmutatása volt, na meg persze nem is lehetett mással érkezni. Még csak álcázva ugyan, de megtörtént az első nagy Supra találkozó, ahol az A90-es szériával kiegészülve mind az öt generációnyi Supra részt vett.

Hirdetés

Az álcázott sportkocsit maga Tetsuya Tada, a Toyota sportrészlegének vezető mérnöke vezette be a rajongókkal teli csarnokba, ahol privát sajtótájékoztatót tartott a szerencséseknek. Több mint 50 Suprával töltötték meg a csarnokot és annak külső területeit, a rajongók az elsők között vehették szemügyre közelről a majdnem kész sportautót. Továbbá a ZF-től kikerült dokumentumok alapján az is tisztázódott, hogy az új Supra belépőmotorja a BMW 2,0 literes négyhengeres B48B20 blokkja lesz 265 lóerővel, a hathengeres pedig a 40i-kben ismert motor 340 lóerővel, természetesen mindegyikhez a nyolcfokozatú ZF váltót társítják. A Road&Track magazin egyenesen Tetsuya Tadát kérdezte a kikerült információkról, aki megerősítette az adatokat. Elárulta, hogy bár a hathengeres is 50:50 százalékos tengelyenkénti súlyelosztással érkezik, a négyhengeres valamivel harmonikusabb és agilisebb lesz. Mókásan azt is hozzátette, hogy azok a leendő Supra tulajdonosok, akik már most a régi sorhatos Supra motort, a legendás 2JZ-t tervezik az új sportautó orrába, válasszák majd a kétliterest donorautónak, úgy olcsóbb lesz.
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Hozzászólások

Vélemény, hozzászólás?