Melegrekorddal is látogatócsúcsot hoztak a veteránok

Sikeres tavasz után ősszel is megmozdulnak az oldtimerek

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Április utolsó hétvégéjén és május elsején minden eddiginél több veteránautó mozdult meg a fővárosban. Ősszel is lesz lehetőség.

Miként azt előre is jeleztük, április végén oldtimer rendezvények sora szórakoztatta az idős autókat kedvelőket. Április 27-30. között várta látogatóit az Oldtimer Expo - amelynek egy-egy érdekességét mi is megpróbáltuk bemutatni, április 28-án rekordot döntött az idén negyedik alkalommal megrendezett Oldtimer Sokadalom, s a május elsején, a Velodrom Millenáris oválpályáján, illetve az általa körbezárt placcon hasonló névvel rendezett, s már sokak által a "magyar Goodwood" névvel illetett összejövetel is.

Az eddig a Vasúttörténeti Parkban rendezett Oldtimer Expo idén nagyobb, de be kell vallani, kevésbé hangulatos helyen, a Hungexpo B pavilonjában, a korábbiaknál nagyobb területen rendezkedhetett be. Temérdek érdekessége közül mindenképp kiemelendő Stasys Brundza, a Lada VFTS versenyző-konstruktőre, aki két versenyautójával érkezett, de jöttek klubok Romániából és Ausztriából is, némelyikük több mint 1000 kilométer távolságból. Láthatók voltak historic versenyautók, a Volvo klub a márka 85. születésnapját ünnepelte, a rendezők pedig a Mini Club Hungary-val együttműködésben egy 1989-es, restaurált Mini Mayfairt sorsoltak, ki, mellyel nyertese - Bajerle Tímea, az Oldtimer Expo rendszeres látogatója - a május 28-án Balatonfüreden megrendezésre kerülő Nemzetközi Mini Találkozón is részt fog venni.
Hirdetés

Bár az április végi, május eleji kánikulában a Hungexpo nem vonzott rekordszámú érdeklődőt, a hosszú hétvége többi, szabadtéri oldtimer-rendezvényei annál inkább. A már első alkalommal, 2009-ben is 430, 2010-ben 620, tavaly 815 autót és motort csábító, szabad szellemiségű, kötelező programokat nyomokban sem tartalmazó megmozdulásra idén a becslések szerint már mintegy 1000 járművel mentek el. A budaörsi Premier Outlets Center több mint 500 férőhelyes belső parkolóját megtöltve még a külső parkolókban is álltak az oldtimerek, melyekkel a Mini Club Hungary, a Magyarországi Bogarasok és a Trabant-Wartburg Klub szervezésében ügyességi játékokban is részt vehettek a vállalkozókedvűek. Noha a Sokadalom lényege nem más, mint az idős járművek megmozgatása, ajánlott útvonal volt a Dráva utcai Sokadalom Ponton áthajtva az Oldtimer Expóra zarándokolás, ahol külön őrzött, ingyenes parkoló várta a veteránokat, mármint az autókat. Mint azt Noszvai Andrástól, a Sokadalom, illetve az Oldtimer Expo és a Velodrom Millenáris rendezvény főszervezőjétől megtudtuk, az idei sokadalommal egy időbe román veteránosok az ötletet felkarolva három városban is Sokadalmat hirdettek meg, ahol 170 résztvevővel ígéretesen indult meg a rendezvény.

A május elsején, a Keleti pályaudvartól nem messze található Velodrom Millenáris azonban teljesen egyedi, másolhatatlan, és egyre fokozódó szenzációnak számít. Még a 34 Co-os melegrekord ellenére is rekordszámú érdeklődő és 200-240 jármű fordult meg a rendezvényen, melynek díszvendége volt a 84 éves Luigi Taveri, aki háromszoros motorkerékpáros világbajnokként, a Honda első gyári versenyzőjeként ezúttal is egy Honda nyergében futotta a köröket. Egyébiránt mindmáig ő az egyetlen versenyző, aki az összes kategóriában (50; 125; 250; 350; 500 ccm és oldalkocsi) vb-pontokat szerzett. Stasys Brundzához hasonlóan stílusosan, régi versenyzői overáljában érkezett. Mivel a rendezők kérése volt a korhű öltözet, a közönség is kitett magáért, a vendégek nagy fantáziával válogatták össze ruházatukat, kiegészítőiket. A gyerekek külön elkerített részen körözhettek, nem mással, mint pedálos Moszkvicsokkal.
A sikeres, Németországból, Szlovákiából, Csehországból, Svájcból, Litvániából, és Ausztriából egyaránt vendégeket vonzó rendezvény ősszel, szeptember 15-én ismét megrendezésre kerül, majd október 20-án következik a szezonzáró jellegű, Őszi Sokadalom, melyek remélhetőleg indiánnyárban lesznek élvezhetők.
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Vélemény, hozzászólás?