Melyik a legjobb autó 1,5 millió forintért?

Piaci körkép: létezik 1,5 millióért jó autó?

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Míg újat keresve nem könnyű 3 millió forint alatt négykerekűt találni, használtan feleennyiért is vannak jó ajánlatok - a legérdekesebbeket tálaljuk.


Új autót venni 3 millióért már lehet, leginkább miniautót, a kisautók ugyanis elfogadható felszereltséggel már túlnyújtóznak ezen a viszonylag lélektani határon. Használtat azonban feleennyiből is kapni. Nagyot nem, de kicsit vagy akár az átlagosnál valamivel magasabb futással alsó-középkategóriásat is. Még mindig sokan vannak, akik az első, 4 éves korban esedékes időszakos műszaki vizsga előtt értékesítik autójukat, így ezekre érdemes lehet rárepülni. Körképünket ismét az élet szülte, egy ismerős a milyen 4 évesnél nem idősebb, lehetőleg 1,5 milliónál nem drágább autót vegyen kérdéssel támadt, komolyabb elvárások nélkül. Ne kérdezzék, hogy mi alapján, de 55 lóerőt tartott minimálisnak, még az autó ajtószáma sem érdekelte, de 2 üléses mini-áruszállítót határozottan nem kívánna venni, hagyományos személyautóban gondolkozik.

Miután a fenti paraméterek (és persze a józanul elvárható normál állapot, érvényes magyar okmányok, klímás felszereltség) követelésével állítottuk be a Használtautó bővített keresőjét, közel 180 modell maradt fenn a rostán - a kínálat és a találatok száma persze folyamatosan változik. Általános azonban, hogy zömük magas futású, vélhetően egykori céges autó, de sok a keveset futott, bank által visszavett is. Természetesen mindenki magánszemélytől, lehetőleg vidéki, idős, hölgytől vásárolna (bár senki és semmi nem bizonyítja, hogy ők az átlagosnál kíméletesebben vezetnének) - ha az utóbbi két csoportból kellene választani, inkább a cégeset ajánlanánk, annál ugyanis van esély a korrekt szervizelésre és arra is, hogy az autót nem ész nélkül hajtották. Hihetetlen, de igazán extrém, például 290 ezer kilométeres futású dízel is kínálkozik ennyiért - fotó és leírás alapján nem is leharcolva, így nyilvánvalóan hihető kell legyen, hogy futásának zömét autópályán teljesítette.

A 1,5 milliós árba 4 éves korig beleférő, legalább 55 lóerős modellek listája
Modell Évjárat Óraállás [km] Vételár [Ft]
Chevrolet Spark 1.0 2008 48 000-48 700 1 149 000- 1 199 000
Chevrolet Aveo 1.2 8 V, 14 16V 2008, 2009 20 000-80 000 990 000- 1 499 000
Chevrolet Lacetti 1.4 16V, 1.6 16V 2008 48 492-81 560 1 349 000- 1 490 000
Citroën C2 1.4 HDi 2009 40 270 1 499 000
Citroën C4 1.4 2008 140 000 1 475 000
Dacia Logan 1.4, 1.5 dCi 2008 30 000-45 000 1 299 000- 1 300 000
Fiat Grande Punto 1.2, 1.4, 1.3 JTD 2008 76 000-156 000 1 350 000- 1 500 000
Fiat Linea 1.3 Mjet 2008 164 000 1 490 000
Fiat Panda 1.1, 1.2, 1.3 JTD 2008 25 085-120 000 1 199 000- 1 430 000
Fiat Punto 1.2, 1.3 JTD 2008 32 000-93 000 1 285 000- 1 449 000
Ford Fiesta 1.25, 1.3, 1.4, 1.4 TDCi 2008 37 296-175 000 936 000- 1 500 000
Ford Fusion 1.4, 1.4 TDCi 2008 88 357-260 000 1 299 000- 1 499 000
Hyundai Getz 1.1, 1.5 CRDi 2008, 2009 20 010-200 060 1 280 000- 1 499 000
Kia Picanto 1.1 2008 21 000 1 399 990
Opel Astra Classic II 1.4 2008, 2009 68 260-214 000 1 350 000- 1 499 999
Opel Astra H 1.4 Caravan 2008 148 000 1 330 000
Opel Corsa D 1.3 CDTI 2008 130 000 1 498 000
Peugeot 107 1.0 2008 36 250 1 490 000
Peugeot 207 1.4 HDi 2008 290 000 1 359 000
Renault Clio 1.2 (LPG-vel), 1.5 dCi 2008 58 700-134 000 1 498 000- 1 500 000
Renault Mégane Break 1.4 Extreme 2008 109 000 1 490 000
Renault Thalia 1.2, 1.5 dCi 2008 26 000-89 886 1 190 000- 1 499 000
Renault Twingo 1.2, 1.2 16V 2008, 2009 19 900-75 000 1 498 000- 1 500 000
SEAT Ibiza 1.4 PD TDi 2008 30 000-99 790 1 490 000- 1 499 999
Skoda Fabia 1.2 12V, 1.4 16V 2008, 2009 30 000-76 000 1 480 000- 1 499 000
Skoda Octavia 1.4 16V 2008 192 403 1 399 000
Suzuki Ignis 1.3 2008 28 970-75 000 1 370 000- 1 499 000
Suzuki Splash 1.0, 1.2 2008 28 000-93 000 1 380 000- 1 500 000
Suzuki Swift 1.3 2008 19 538-102 000 1 200 000- 1 500 000
Volkswagen Fox 1.4 PD TDI 2008 52 000 1 490 000

Hirdetés
Nyilván létezik jó üzlet a finanszírozók által visszavettek és a kifejezetten sokat futottak között is, a szimpatikus vételt mégsem utóbbiak testesítik meg. Venni pedig csakis olyat érdemes, ami tetszetős, amibe szívesen fog beleülni új tulajdonosa - ilyeneket kutattunk. Így esett ki az ennyiért, ilyen korral nagy számban elérhető Chevrolet Aveo - hiszen középkonzolja miatt nem fér el benne a hajszálnyit átlagmagasság feletti sofőr lába, kár lenne leendő gazdáját ilyennel szenvedtetni. Ha Chevrolet, akkor a Lacetti az a modell, amin érdemes elgondolkozni, pláne, hogy 1,4-es ötajtósként 50 ezer kilométer alatti futással, 1,35 millió forint alatt megkapható 4 évesen - ami valljuk be, nem rossz. A hasonló méretű Citroën C4, szintén 1,4-esként, közel 100 ezer kilométerrel és szintén 100 ezer forinttal drágábban kaparintható meg, míg a többi márkától leginkább kisautók kínálkoznak ennyiért. Például Fiat Grande (és régi) Punto, egyetlen Linea és néhány pöttöm Panda. Utóbbiak előnye az átlátható, praktikus karosszéria és a szerény futás. Fordból Fiestát és Fusiont is bőven kapni kisebb-nagyobb futással - mesébe illő a 37 ezer kilométert futott 1,4-es ötajtós, 1,49 millió forintért kínált példány, vásárlás előtt egy hívást mindenképp megérne. Hyundai Getzből hiába van kínálat, az a kisautó még nem épp a kora színvonalát képviselte, miként az 1,4 millióért kínált Kia Picantónak is szerény futása a legnagyobb ütőkártyája. Opelből vagy Astra Classic II vagy 148 ezer kilométert futott Astra H kombi választható a kitűzött árért 4 éves korig – mindkettő lehet jó, ha jelentős szempont a helykínálat; Corsa – a 2006-ban érkezett D-nemzedékből csak jelentős futással, elvétve van ennyiért. Peugeot-ból két véglet, egy 290 (!) ezer kilométert futott dízel 207-es és egy mindössze 36 ezret megtett, háromajtós 107-es választható – városi szaladgálónak utóbbi feltétel nélkül ajánlható.

Amennyiben egy kicsit komolyabb autóra lenne szükség, netán hosszabb távokhoz, akkor a Renault-nál lesz a megoldás, gyári gázüzemű Clio (még a II-es generációból) 58 700 kilométerrel 1 498 000 forintért. A tér/ár arányt pedig az alacsony kilométerszámmal súlyozva egy 109 ezer kilométert megtett 1,4-es, alapbenzines Mégane Grandtour tartja 1,49 millióért – ugyanennyiért kínálkoznak szerény futású Twingók is, a második generációnak azonban már nincs elég sármja. SEAT-háza tájáról előző generációs Ibiza kapható akár takarékos háromhengeres 1,4-es PD TDI-vel. Ha már három henger, inkább frissebb kiadású Skoda Fabia 1,2-es benzinessel, alacsony futással. Suzukiból az elvárásoknak a Splash és a Swift felel meg. Míg a magasabb építésű, de minibb Splash 1,2-es motorjával, akár GS felszereltséggel (kuriózumként függönylégzsákkal, ESP-vel!) kapható meg, a Swift mellett élénkebb motorja és hajszálnyit jobb helykínálata szól.

Mint az táblázatunkból kiolvasható, van néhány „futottak még” modell, nézzük azonban, hogy melyek azok, amelyeket kifejezetten érdemes lehet megnézni. Biztonsága miatt a Suzuki Splash, a kisautók közötti komolysága miatt a Skoda Fabia és a Ford Fiesta, autógázos olcsó üzeme miatt a hirdetett Renault Clio, mérete okán a Mégane Grandtour (és esetleg az Opel Astra H), ha pedig kifejezetten városi minimálautó kell, akkor a Peugeot 107 lehet befutó. Bár, akkor már jobb bolt a méretével alig nagyobb, de jobban felszerelt, autóbb Suzuki Splash...
A döntést természetesen nem a fotókon látottak, hanem a szakszervizes állapotfelmérés és az egyedi igény kell meghozza - így az utóbbiak (vásárlónként) adják meg, hogy melyik a legjobb autó 1,5 millió forintért, azt azonban egyértelműen láthatjuk, hogy igenis lehet jó (gép)kocsit kapni a kitűzött összegért.
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Hozzászólások

  • 2017.10.31. at 02:10
    Permalink

    Azért, hogy a felsoroltak közül is legyen tapasztalat: Egy 2008-as 1.4 tdci Fiesta Van volt egy darabig a cégautóm. Én nagyon kellemesen csalódtam benne. Remek futómű/fék/váltó kombó, dinamikus moci ebben a kaszniban és átlag 5,5 fogyasztás nem kímélő üzemmódban. És az együtt töltött 100e km alatt meghibásodás. Az izzók elöl fogytak, de ha előbb lámpát kapcsoltam, utána indította, ezzel a módszerrel megoldottam a problémát. Ajánlom a típust. De továbbra is fenntartom, hogy pariban sincs egy caravannal, de a Fordot kiváltottam egy 450 ezer forintos C corsa vannal. A célnak az is megfelel. 🙂

  • 2017.10.31. at 02:10
    Permalink

    Ez a 1,5 misiből jó autót relatív. Én megoldottam a feléből és életem (eddig) legjobb autóját sikerült kifognom. Egy 96-os Dodge Grand Caravan 3.0 mitsu motorral, automata. Kevés, 180e valós km-el vettem. Kényelmes, gyönyörű formájú, szép hangú igazi utazó autó, remekül variálható beltérrel. Voltunk vele 7-en síelni, minden befért tetőbox nélkül (igen a lécek és snowboardok is) és az országúti fogyasztása 10 liter, esetleg alatta (mértünk 9,7 is autópályán, szabályokat betartva). Ha az aut. váltó bírja, akkor kevés a hibalehetősége, de lassan belekerül egy modern gázrendszer is, ezzel együtt és a nagy szervizzel még mindig 1 M nál nem kerül többe. Fogyasztása akkor kb átszámítva 6-9L lesz. Hihetetlen, de ár/érték arányban szerintem nincs jobb. Pedig volt 10 éve 3M értékű autóm is, egy Audi, de többet sosem lesz ennyiért autóm. Inkább beutazzuk az árából a fél világot a jó kis Dodge-val. Akár kemping autónak is elmegy. http://www.netcarshow.com/dodge/1996-grand_caravan/

  • 2017.10.31. at 02:10
    Permalink

    Szevasz
    Azért mert be lett építve a gáz ha jól olvastam előbbi hozzászólásokat. Ha Enyémbe is be lenne építve akkor Én is olcsóbban járnék.
    Véleményem szerint mindenkinek olyan autó kellene amilyenre szüksége van fel tud tartani megéri.
    Autózási szokásaim Éves szinten eléri sőt meghaladja a 40.000km-t. NAV (APEH) által közzétett költségtérítést kapok érte. Most kapok 6,5 fogyasztásra 8,6 l/100km-at. Addig a Priusnál a 4,5 es fogyasztásra adnak 4 l/100 km-et azaz a mostaninál marad 2,1 literem addig a priusnál -0,5 liter 100 kilométeren. Tehát már ezzel is minuszba vagyok. Gázzal ugyan így vagyok 4l szorozva 1,2-vel az 4,8 litert tudok elszámolni 100 kilométerre LPG-t január hónapban 234Ft lehetett számolni vagyis 11 Ft-t kapok 1 kilométerre, míg a 95-ösnél 407Ft számolva kaptam 35 Ft-t 1 km-re. Vagyis a Gázos Priusnál marad 1 hónapban azzal a fogyasztással amit írtál 4.000 Ft most meg 36.000 Ft.
    Én szívesen vezetnék mondjuk Lexus RX 450h-t, ha megtudnám venni, mert akkor nem számítanának a költségek.
    Lassan megint cserélek még nem tudom mire, a Prius biztos nem lesz a kínálatban, de mondjuk az Avensis hybrid lenne és a NAV ccm alapján számolná a hybridek fogyasztását és nem a gyár által megadott alapján. Na akkor vennék full hybridett.

  • 2017.10.31. at 02:10
    Permalink

    Micu:
    A Priusozás a racionális közlekedésről szól, nem egy MAD MAX-el átitatott dolog.
    Mindenki ide jut, amint előrébb halad a közlekedés kultúrájában.

    1 hónap múlva, ha minden igaz akkor 9,9 Ft-ra fogunk tudni lemenni, de ezt csak HSD hajtáslánccal lehet. 6,5L, legyen 5,6L, mert lehet vele annyival menni az 24,64Ft/km, az én éves 20 000km közlekedésemmel az kettő közötti különbség éves szinten 294 800 Ft, ami jelenértéken /0,14= 2 100 000 Ft-al ér többet számodra legfeljebb.

  • 2017.10.31. at 02:10
    Permalink

    Az egész Prius dolog ott sántít, hogy a cikkben szereplő autók esetében az volt a feltétel, hogy ne legyen öregebb, mint 4 éves (azaz csak 2008-as vagy fiatalabb kocsi fogadható el) és ne legyen drágább, mint 1,5 millió. Egy 2008-as Prius 3 millió körül kezdődik, tehát a közelében sincs a feltételeknek, vagyis nem felel meg. Ha pedig 3 millióért kellene 4 éves kocsit venni (és ha már Toyotáról van szó), akkor én sokkal inkább egy Avensist választanék. Annak sokkal inkább autó formája van.

    A mondandó második részéhez pedig annyit, hogy az ukrán termék nem hiszem, hogy rosszabb (hiszen nyilván azonos minőségbiztosítást alkalmaz az amúgy nyugat-európai gyártó, mint nálunk), viszont ahogy írod is, olcsóbb (az olcsóbb munkaerő miatt).

  • 2017.10.31. at 02:10
    Permalink

    Szevasz
    Most már úgy érzem hozzá kell szólnom mert állandóan isteníted a Priust.
    Anno mikor az enyémet vettem végig néztem a hazai palettát a következő szempontok alapján:
    1 Új kocsi legyen
    2 Olcsón hozzájussak
    3 Nagy alapterületű csomagtere legyen.
    4 Keveset fogyasszon
    5 Olcsó legyen a fenntartása.
    A 2.-3. pontnak nem felelt meg a prius, de adtam neki még egy esélyt és számoltam.
    8 milla a másik 3 milla különbség 5 millió
    Fogyasztás 4,5 a másik 6,5 különbség 2 liter 100-on mai áron kb 900 Ft azaz kb. 550000 km kell autóznom ahhoz hogy az ár különbözetet letudjam.
    A féket 120000 km-nél cserélték 30000 volt a Priusnál is 120000 km az előírt és az ára csillagászati.
    Ja és kipróbáltam élvezetes volt. Főleg az előzésnél.

  • 2017.10.31. at 02:10
    Permalink

    Azzal azért nem értek egyet, hogy 3 millió alatt új kocsit csak minautót lehet venni. 3 millió alatt van a Renault Clio (kombi is van 2,4-ért), a Thalia, és akcióban láttam Fluence-t is. A Fiatnál van Punto, Qubo, sőt még Bravo is klímával, sok elektromos cuccal 3 milla alatt. A Dacia teljes kínálata 3 millió alatt van, még a belépő Duster is. Sőt van új autó 1,5 millió alatt is, a Dacia Sandero belépő szintje 1,49 millió, igaz csak Renault Credit finanszírozással.
    A cikkben szerplő használtakból én leginkább az Astra kombit, vagy a Megane kombit venném. A cégautóktól tartanék. Második autónak meg bármelyik kiskocsi jöhetne.

  • 2017.10.31. at 02:10
    Permalink

    Ebben a feltüntetett ársávban azért bőven van választék. Csak Renaultból 34 db új autó van fent a szalonautó.hu oldalon, 1890000-től (2012-es évjáratú Thalia) 3 Milláig (3 milliárt van 6 Db vadiúj megane is). Más márkát nem néztem, de valószínűleg bőven van választék, s azért ezek mégis csak új autók!

  • 2017.10.31. at 02:10
    Permalink

    Azért 4 éves,mert kitétel volt a cikk elején…:) De ha kor nem számítana, 1,5 millióért vennék egy 1.9 tdi Seat Leon-t/Toledo-t 🙂 Sose vennék Priust.

  • 2017.10.31. at 02:10
    Permalink

    Ez így van,
    – Féktárcsák az enyémen 11 évesek, amit japánban ráraktak az van rajta.
    – 12Vos kisaksi lett cserélve, folyadékok egyebek.
    – Nincs generátor, indító, váltó, minden segéd funkció szervó, víz és olajpumpa elektromos.
    – Elektromos alaktrészek saját tulajdonsága, hogy kevés forgó kopó alaktrész.
    – Ez a széria 30%+ rászámolással készült, mert nem éghettek be vele.
    – Fél áron lehet autózni egy dupla annyit érő vassal.
    – Akku pakk 300 000 Ft rekondícionálva, de helyes vezetési technikával és folyamatos használattal nem igen megy tönkre.
    – Fogyasztást és a vezetés kultúrális esszenciájában való fűrdést már említetted 😀

  • 2017.10.31. at 02:10
    Permalink

    [b]“Itt a befektetett pénzedről van szó, ez megtérül az összessel szemben.”[/b]
    Ez biztos? Tőled, mint Prius-t használótól kérdezem. Mert az odáig O.K. hogy üzemanyag takarékosabb, környezetbarátabb hasonló súlyú és méretű társainál. Viszont elektronika van bőven, meg ott a drága akku is. Ha egyszer valami probléma előadja magát, akkor csillagászati árú alkatrész meg pofátlan szakszerviz számla vár a tulajdonosra, ami már fel is szippantotta az esetleges üzemanyag megtakarítást, sőt, akár mínuszban is lehetünk kategória társaival szemben.
    Mi a véleményed erről?

  • 2017.10.31. at 02:10
    Permalink

    Ez a cikk 😀 Egyszerűen Toyota Prius 1.
    Miért?
    14,5 millióért állították elő és világszerte 7,5 ért adták el, ma 1,5ért lehet szerzni egyet.
    1,5 Millióért kapunk 4,5 L/100kmes benzin vagy gáz beszerelése után 6,1L-es fogyasztást.
    400-500 közötti csomagtér, nincs váltás, van fékvisszanyerés sorolhatnám 🙂
    Magyarországon van 2 eladó Németeknél 10-15.

  • 2017.10.31. at 02:10
    Permalink

    Ár érték arányban mindig a franciák vezetnek használtként, mert átlag feletti az értékvesztésük.
    Más: Kedvelt támadófelületem a használt cégautó. Jelen táblázatban:
    Citroën C4 1.4 2008 140 000km
    Opel Astra Classic II 1.4 214 000 km
    Skoda Octavia 1.4 16V 192 403 km

    ezekhez sok sikert…

Vélemény, hozzászólás?