Melyik a legkelendőbb villanyautó?

Nézd meg, ki lökte le az első helyről a Nissan villanyautóját!

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Elvesztette a Nissan Leaf az elsőségét, de ki taszította le az eladási lista éléről?


Biztosan sejtitek már, hogy a világ legkelendőbb villanyautója címet egy kínai termék érdemelte ki. Gombamód szaporodtak az utóbbi években a kínai autómárkák, amelyek igyekeznek a villanyautók gyártása terén is maradandót alkotni, hogy ne fulladjanak meg a szmogban. A Nissant viszont egy olyan gyár taszította le a trónról, amelyik nem is annyira fiatal, hiszen a BAIC Motorról van szó, amelyet 1958-ban alapítottak és azóta már a Mercedes-Benz is partneréül fogadta.
Hirdetés

A Jato Dynamics felmérése alapján a BAIC EV típusból az év első két hónapjában 15 132 darabot adtak el, ez pedig nem kevesebb, mint 329 százalékos növekedés a gyár életében tavalyhoz képest. Ugyanebben a periódusban a Nissan Leaf eladásai is nőttek, egész szépen, csak épp a 329 százalékkal szemben tűnik kevésnek a 34 százalékos növekedés, ami 10 881 eladott autót jelent. A dobogó legalsó fokára szintén egy kínai jármű, a JAC IEV 5 állhatott a maga 6118 eladott autójával. Esetében nem mérhető a növekedés az eladásokban, hiszen egy teljesen új típus, tavaly még nem forgalmazták.

A Renault Zoe lecsúszott a dobogóról a negyedik helyre 4401 autóval, ami 19 százalékos csökkenést jelent az eladásokban. Ugyanakkor a Tesla Model S eladásai is 40 százalékot estek (5156 autó). A Tesla limuzinját ugyancsak egy kínai márka, a Chery új terméke az EQ1 követi a listán 4149 autóval, míg a Volkswagen az e-Golfból 4091 példányt adott el, ez pedig szintén jelentős, 243 százalékos növekedés. A top10-be még két Tesla jutott be. Az új Model 3-ból 4047 darabot adtak el, míg a Model X-ből csak 3674 darabot, ami 25 százalékos csökkenés, és így vissza is szorult a tízes lista végére. A két Tesla közé a kilencedik helyre jött fel a Hyundai Ioniq EV, amelyből 227 százalékos növekedéssel, 3801 darab fogyott.

Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Vélemény, hozzászólás?