Melyik a legolcsóbb olcsó szedán?

Több új kihívót kap a Fluence – mi most az ársorrend?

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Úgy fest, mifelénk sosem megy ki a divatból a klasszik szedán. Mostanság több új, olcsónak hirdetett négyajtós is érkezik - megnéztük, pillanatnyilag melyik mennyiért, mit kínál.


Nem kevés új alsóközepes, olcsónak hirdetett szedán mutatkozott és mutatkozik be mostanság, s bár mindet még nem ismerjük töviről hegyire, igyekszünk képet alkotni arról, melyik lehet a klasszikus négyajtósra vágyók következő kedvence. Citroën C-Elysée? 2013 elejétől. Dacia Logan? Szintén hamarosan, megszépülve, turbómotorral is. Peugeot 301? Most vezettük, a C-Elysée testvére, indulóárát 3 millió forint alá várjuk. SEAT Toledo? Rövidesen jön. Skoda Rapid? Már be is futott, ígéretes, bár ahogy alább kiderül, messze nem tud olyan kedvező árú lenni, mint a riválisok.
Tehát mind-mind vadiúj modell, a piac pillanatnyilag legnépszerűbbike, a Fluence pedig látványos facelifttel igyekszik tartani pozícióját. Lássuk, hogy a Renault bestsellere mellett mely márkák palettájáról válogathat most az, aki valamiért a négyajtós karosszériaformára esküszik, s nem vár az újdonságokra. (Mert azt azért lássuk be, hogy kizárólag a méretes poggyásztér miatt nem érdemes szedánt venni. Egy hasonlóan öblös csomagtérrel csábító kombi sokkal praktikusabb, hiszen tágasabb nyíláson és alacsonyabb peremen át, könnyebben pakolható, illetve magasabb pakkok is elférnek benne.)
A Fluence-en kívül pénztárcakímélő alternatíva még egy Renault, a Thalia, aztán van egy Chevrolet Aveónk, egy Fiat Lineánk, ugye az új Skoda Rapidunk és egy Suzuki SX4 szedánunk. Benzines és ahol van, dízelmotorral gyűjtöttük őket táblázatokba, a végső árösszevetésre persze szigorúan klímával toborozva őket, mert légkondi nélkül ma már nem autó az autó.
Hirdetés
Alsóközepes szedánok - méretek
Modell Chevrolet Aveo Fiat Linea Renault Fluence Renault Thalia Skoda Rapid Suzuki SX4 Sedan
Hosszúság (mm) 4399 4560 4618 4261 4483 4490
Szélesség (mm) 1735 1730 1809 1639 1706 1730
Magasság (mm) 1517 1494 1479 1439 1461 1545
Tengelytáv (mm) 2525 2603 2702 2473 2602 2500
Csomagtér (l) 502 500 530 506 550 515

A mérettáblából jól látszik, hogy ez az 500+ literesek klubja, és a számháborút a Rapid nyeri - pótkerék nélküli - 550 literes értékével. Összességében a legnagyobb és legtágasabb közülük a Fluence, naná.
Benzinmotoros, négyajtós alapmodellek - műszaki alapadatok

Modell Chevrolet Aveo 1.2 Fiat Linea 1.4 Renault Fluence 1.6 Renault Thalia 1.2 Skoda Rapid 1.2 Suzuki SX4 1.6
Teljesítmény (LE) 86 77 110 75 75 120
Nyomaték (Nm) 115 115 151 105 112 156
Váltó/fokozat kézi/6 kézi/5 kézi/5 kézi/5 kézi/5 kézi/5
Gyorsulás 0-100 km/h (s) 13,4 14,6 11,7 13,0 13,9 10,7
Fogyasztás (l/100 km) 5,5 6,3 6,7 5,9 6,1 6,2
CO2-kibocsátás (g/km) 129 148 155 136 137 143

Ami a benzinmotoros kiviteleket illeti, az Aveo egyedüliként tűnik ki 6 fokozatú váltójával, s - papíron - neki a legszerényebb a fogyasztása is. A Fluence és az SX4 1,6 literes motorral sokkal jobban megy a többieknél, amennyiben ez szempont. Az alap-Skoda három hengerrel pöfög.
Dízelmotoros, négyajtós alapmodellek - műszaki alapadatok

Modell Chevrolet Aveo 1.3 D Fiat Linea 1.6 Mjet 16V Renault Fluence 1.5 dCi Skoda Rapid 1.6 CR TDI
Teljesítmény (LE) 75 105 90 105
Nyomaték (Nm) 190 290 200 250
Váltó/fokozat kézi/6 kézi/6 kézi/5 kézi/5
Gyorsulás 0-100 km/h (s) 14,2 11,0 13,0 10,4
Fogyasztás (l/100 km) 3,9 5,0 4,4 4,4
CO2-kibocsátás (g/km) 99 131 115 114


Dízel már nem kapható sem a Thaliából, az SX4 szedánt csak benzinesként forgalmazták és forgalmazzák. A legkorszerűbb a Rapid gázolajosa, amelynek fogyasztása a GreenTec változattal további 4 deciliterrel mérsékelhető. A Chevrolet 1,3-asa bezzeg 6-os váltós és stop-startos, 100 km-en elvileg be is éri 3,9 liter üzemanyaggal.
Benzin- és dízelmotoros alapmodellek klímával - árak
Modell Benzines Dízel
Chevrolet Aveo 3 104 000 Ft 3 649 000 Ft
Fiat Linea 3 280 000 Ft 4 420 000 Ft
Renault Fluence 3 240 000 Ft 3 740 000 Ft
Renault Thalia 2 220 000 Ft -
Skoda Rapid 3 942 310 Ft 4 998 630 Ft
Suzuki SX4 Sedan 3 990 000 Ft -


És akkor az árak, s a jó nagy szórás. Köszönhető ez annak, hogy egyik-másik modell régi, a Rapid meg mondjuk nagyon új, nem is kifejezetten olcsónak szánt, hanem minőséginek a Fabia és a később támadó új Octavia közé ékelődve, illetve szériában ESP-s, 6 légzsákos, kormánya 4 irányban állítható, hifit, fedélzeti számítógépet, ködlámpát, könyöktámaszt is ad - Ambition felszereltségi szinten. Ahol már - manuális - klíma is van. Easy és Active szinten csak opció a légkondicionáló. A durván 4 és 5 milliós benzines és dízelár azért elgondolkodtató.
Pláne, amikor az elvitathatatlanul legolcsóbb Thalia csakis benzinesként, s már klímásan 2,22 millió forintért megvásárolható. Igaz, egy teljesen más minőségi és kidolgozási színvonalon, de akkor is. Expressionként 2 légzsákos, hátsó üléstámlája egyben dönthető. A többieké mind osztottan. A második legolcsóbb, de már 3 millió fölötti árú Aveo menetstabilizálóval, 6 légzsákkal, tempomattal, visszagurulásgátlóval jó vétel, ahogy a szintúgy ESP-s és alap Confort szinten is klímás, tempomatos, 6 légzsákos, 4 elektromos ablakos Fluence is.
A Linea csak benzinesével titulálható olcsónak, a Suzuki SX4 Sedan igazából azzal sem. Utóbbi bőr multikormánnyal lóg ki a masszából, de csupán 2 légzsákos és nem ad ESP-t, ahogy a Fiat sem. S hogy vezetni milyen őket? Nos, egyik sem nevezhető élményautónak (a Rapidhoz ugyan még nem volt szerencsénk), de korrekt kis, pontosabban nem is kis autók, hátsó ülésük mögött egy-egy jókora puttonnyal. Bejön a nagy kuffer? Szerintünk (is) a Fluence a legjobb ár/értékű, de ha semmi más nem számít, csakis az alacsony vételár, akkor a kifutó Thalia a nyerő. Esetleg tessék várni néhány hetet-hónapot a friss riválisokra, csőstül jönnek.
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Hozzászólások

  • 2017.10.30. at 11:36
    Permalink

    A Skoda Rapid és így természetesen az új Seat Toledo is 5 ajtós, hiszen a csomagtérrel a hátsó ablak is felnyílik (ahogy a jelenlegi Octavianal is),
    Az árakkal sincs minden rendben, gondolom ezek az akció nélküli alapárak. Az akciós árakkal azonban teljesen más a kép. A FIAT Linea pl. klímával, ABS-sel, CD-s rádióval, elektromos ablakkal, központizárral 2,69 millió Ft, sőt FIAT TOP finanszírozással 2,49 millió Ft. Ez azért elég ütős ár, ráadásul a Linea egész jól is néz ki. És ezek nem új árak, a FIAT már nagyon-nagyon régóta akciózik.
    http://flotta.fiat.hu/plusz/

  • 2017.10.30. at 11:36
    Permalink

    Tudtommal a Rapid ötajtós, mivel a csomagtérajtó egyben nyílik az utastérrel, ezért nem klasszikus értelemben vett szedán, még ha a formája hasonló is.

Vélemény, hozzászólás?