Mélyrepülésben a német autópiac

Tízszázalékos mínuszban zárta a májust a német autópiac

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Folytatódik a német autópiac mélyrepülése, a roncsprémiumokkal támogatott pluszos évek után az idei komoly mínuszt hozhat. Májusban a tavalyinál 9,9 százalékkal kevesebb új autót vettek, igaz, még így is 261 316 kocsi kapott német rendszámot.

Míg itthon már felfelé megy az autópiac, s a vevők zöme még mindig jogi, személy, német nyilvántartási adatok szerint az ottani új autók 41,3 százalékát magánszemélyek vásárolták meg (ez 3,9 százalékos mínusz a tavalyi adatokhoz képest), a céges eladások jelentősen, 13,9 százalékkal zuhantak idén.
A német márkák sem muzsikálnak túl jól a hazai pályán a tavalyi eredményekhez mérten. Egyedül a Porsche pluszos, a zuffenhauseniek az új Porsche 911-es sorozatnak köszönhetően 6,1 százalékkal növelték németországi értékesítésüket. A Ford 0,9 százalékos mínuszon áll, a többiek pedig komolyan veszítettek. Az Opel 16,3 százalékkal, a smart 1,5 százalékkal teljesített alul. A teljes német autópiacot így is a német márkák uralják, ráadásul soha nem látott fölénnyel. A Volkswagen piaci részesedése 21,7 százalékos. Az importált márkák között a legnagyobbat az indiai tulajdonban lévő Jaguar ugrott, 112,6 százalékkal növekedtek az eladásai - nyilván van is honnan feljönni. A Mazda is jól szerepelt (plusz 72,7 százalék). A negatív rekordot az Alfa Romeo tartja (mínusz 63,2 százalékkal), de a Lancia is gyengén fogy (mínusz 53,2 százalék az eredménye). A legerősebb importmárka a Skoda, ötszázalékos piaci részesedéssel.
Hirdetés

Az értékesítési torta negyedét a Golf-osztály teszi ki (24,3 százalékkal), a szabadidő-autók iránti kereslet 2,9 százalékkal, míg a lakóautóké 2,2 százalékkal nőtt. Jó hír, hogy több alternatív hajtású jármű fogyott, az elektromos autók kilencszázalékos pluszban, a hibridek 46,3 százalékos, a földgáz-meghajtású autók 28,4 százalékos többlettel zárták az év első öt hónapját. Az összesen eladott kocsik szén-dioxid-kibocsátása is javult, 3,5 százalékkal, 137,8 gramm/kilométerre mérséklődött.
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Vélemény, hozzászólás?