Mennyei luxus közel 9 évesen is – S-osztály használtan

Megnéztünk közelebbről egy 2014-es Mercedes-Benz S-osztályt. Még mindig lenyűgöző!

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Sok városi legenda kering arról, hogy az igazi luxuslimuzinok az idő múlásával egyre több hibát produkálnak. Nos, ez a 2014-es évjáratú S-osztály jó példa, hogy nem kell mindig bedőlni a városi legendáknak.

Autórajongók körében mindig megy a vita, hogy melyik modell a német luxuslimuzinok királya, miközben a gyártó egymásra licitálnak minden egyes generációváltással. Sőt, még a szaksajtó is árgus szemekkel figyeli, amikor a német triumvirátus zászlóshajóinak megjelenik a legújabb változata. De talán a legjobban mindig a Mercedes S-osztályt várják, hiszen ez a típus mércéül szolgál és nem csak a saját kategóriájában. Ugyanis mindig az autóipar csúcstechnikáját kapja, a márka legfrissebb fejlesztései vele együtt debütálnak. Talán ezért is hiszik azt sokan, hogy emiatt több a hibalehetőség benne. A következtetés logikus, de lám, 9 évesen sincs baj vele. Természetesen, mint minden Mercedes-Benznek, ennek is létezik gyár kódneve, ami a W222. A márkát jól ismerők erre máris rávágják, hogy akkor ez a 6. generáció, amelynek hivatalos bemutatójára 2013 májusában került sor, a gyártószalagról pedig júniusban elkezdtek legördülni a sorozatgyártású példányok. Európában az S 400 Hybrid, az S 350 BlueTEC, az S 350 BlueTEC Hybrid és az S 500 értékesítése szeptemberében kezdődött. Ezek közül most az S 350 BlueTEC kerül középpontba, ugyanis a gazdája megengedte, hogy közelebbről is megvizsgáljuk mielőtt eladja.
Hirdetés
Mielőtt a számozás jelentését megvizsgálnánk, nézzük először az autó külsejét. A W222 generáció az F700 koncepcióautó vonalait örökölte, ám a sorozatgyártásban már nem annyira futurisztikus, sokkal inkább a klasszikus értékek mentén mozog. Hosszú orr, hatalmas ajtók és gyönyörűen ívelt tető, ami egyetlen „ecsetvonással” folytatódik a csomagtérfedéllel. Mindezt az autó oldalán végigfutó, ám lefelé ereszkedő fény-árnyék vonalak teszik még érdekesebbé és látványosabbá. Az autó teljes hossza öt méter feletti (5116 mm), szélessége 1899 mm, a magassága pedig 1496 mm. Emellett a 3035 milliméteres tengelytávolság is sejteti, hogy bent fejedelmi kényelem vár. De milyen állapotban van 9 évesen? A 2014-es évjáratú modell élete során csak apróbb sérüléseket szenvedett, a legkomolyabb egy koccanásból eredt a bal elején, de minden karcolás és horpadás javítva lett rajta. Fontos megemlíteni, hogy szépen javítva, ugyanis a fényezés valóban makulátlan. Egyedül a könnyűfém felniken látszódik néhány „parkolási seb”, de esztétikailag nagyon rendben van az autó. Igaz ez a belsőre is, ami ráadásul kellemes bézs színnel csábít. Ennek előnye, hogy még jobb a térérzet, amiben persze a panorámatető is szerepet játszik. Hátránya, hogy könnyebben meglátszanak a szennyeződések a világos felületen. Ám a gondos tulaj erre is ügyelt, az utastér szinte olyan, mint új korában. Néhány kényesebb helyen látszik ugyan a kopás, például a középkonzolon a multimédiás rendszer kezelőfelületénél, de hát ez elkerülhetetlen, mivel ezzel a területtel sokat találkozik a sofőr keze. Ilyen terület még a kormánykerék is, amin szintén nem múlt el nyom nélkül a 9, na jó 8 és fél év. De ezeken kívül máshol hiába keresnénk komolyabb kopásnyomokat. AZ ülések bőrburkolata kiváló állapotnak örvend, elöl-és hátul egyaránt öröm helyet foglalni bennük, hiszen ezek már nem is egyszerűen ülések sokkal inkább fotelek. A Mercedesekre jellemző ízléses díszítés sem veszített vonzerejéből, a faberakások tökéletesen harmonizálnak a bézs kárpitozással.
Hirdetés
Érdekesség, hogy ebben az S-osztályban már az a fajta digitális műszeregység és érintőképernyő is helyet kapott, amit az újabb Mercedesek is megkapnak, de a fizikai gombokkal, illetve a műszerfalon elhelyezett analóg órával, valamint a krómszínben csillogó, kerek szellőzőnyílásokkal sokkal barátságosabb az összkép, mint az új ridegen technokrata S-osztályban. Mielőtt a motor jelölésére rátérnénk, érdemes megemlíteni, hogy a hidropneumatikus, aktív futóművel felszerelt autó nagyújdonsága volt még a Magic Body Control nevű rendszer. Ez egy útfelület-érzékelő rendszer, ami kamera segítségével (nagy tempónál) is letapogatja az autó előtti útfelületet, és az így nyert információk alapján állítja az egyes kerekek lengéscsillapítását. Az eredmény: mennyei kényelem! A hazai utakon igencsak jól jön ez a technika.
Hirdetés
Szóval a 350 BlueTEC jelölés a háromliteres, V6-os turbódízel motort takarja, amely 258 lóerővel és 620 Nm forgatónyomatékkal mozgatja az autót. Ezt az erőt 7 fokozatú, automatikus sebességváltó továbbítja a hátsó kerekekhez. Dízelsége ellenére elképesztően lágyan duruzsol a motor, az utastérbe is csak a legszebb tónusa jut el. Természetesen csodás egy ilyen luxuslimuzint vezetni, a váltó észrevétlenül teszi a dolgát, a motor pont elég erős ahhoz, hogy megfelelő dinamikával mozgassa az üresen 1,8 tonnás autót körülbelül 6-7 literes átlagfogyasztással. Ráadásul rendkívül megbízható szerkezet, ha céljának megfelelően használják. Egy használttesztben általában az a nagybetűs sztori, hogy mi mindent kellett megcsinálni az adott autón, ám most csalódniuk kell azoknak, akik hosszas hibalistát várnak. Mert az nincs, se hosszú, se rövid. Eddigi életében ez az S-osztály semmiféle váratlan hibát nem produkált, tökéletesen végezte a dolgát az eddig megtett 159 000 kilométer alatt. Többek között ezért is kedveli nagyon a tulajdonosa és fájó szívvel vált egy újabb Mercedes-Benz modellre. Végül a nagy kérdés, hogy mennyiért lehet kapni manapság egy ilyen 2014-es, dízel S-osztályt? Nos, a Használtautó.hu felületén többnyire 11-15 millió forint között mozog az áruk. Persze a kisebb futásteljesítményű példányok a drágábbak, egy ilyen motorikusan hibátlan, szépen karbantartott példány pedig 13-14 millió forintért cserélhet gazdát.
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Vélemény, hozzászólás?