Mennyibe kerül a nyaralás autóval?

Autózási költségek Európa-szerte

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Nyaralásnál csak a költségek egy része a szállás és az étkezés, hiszen el is kell jutni a helyszínre - ez pedig szintén tetemes összeg lehet, mert sem az üzemanyagok, sem az úthasználati díjak nem olcsók.

Benne vagyunk a nyaralási szezon közepében, és sokan a környező európai országok tengerpartjait, kedvelt üdülőközpontjait választják a közös családi kikapcsolódáshoz. Az utazáshoz az autón kívül ugyan akadnak más alternatív közlekedési módok is - például repülőgép vagy vonat -, ám amikor teljes létszámban, gyerekekkel, sok csomaggal kelünk útra, bizony nincs praktikusabb, és a függetlenségünk szempontjából kényelmesebb eszköz, mint az autó. Az Európán átívelő út-, elsősorban autópálya-használat azonban pénzbe kerül, tehát amikor összeállítjuk a teljes költségvetést, bizony számoljunk azzal, hogy több ezer, netán tízezer forintnak megfelelő összeget kell költeni különféle matricákra, vagy éppen fizetőkapus áthajtásokra.
A kétféle rendszer alkalmazása országonként eltérő, a Magyarországhoz hasonló matricás gyakorlatot (többféle időtartammal) követik Ausztriában, Csehországban, Romániában, Szlovákiában, Szlovéniában és Svájcban, de az utóbbi országban nem vacakolnak napi vagy heti jegyekkel, mindenkinek az éves matricát kell megvennie, ami 40 frank. Svájccal kapcsolatban arra is ajánlott figyelni, hogy nem EU tagország, tehát a saját pénzét használja, így ide ne euróval a zsebünkben érkezzünk. Németország ezzel szemben az utazók Mekkája, itt nem kell fizetni az egész országot behálózó autópályák igénybevételéért, és szép számmal vannak sebességkorlátozás nélküli szakaszok is. Ez persze ne zavarjon meg senkit, nem telepakolt autóval, a fedélzeten asszonnyal és gyerekekkel érdemes kipróbálni, hogy mit tud az autó.

Nem csupán indulás, már a nyaralás megtervezése előtt érdemes kibogarászni, hogy mibe fog kerülni az útiköltség. Az alábbi táblázatban összefoglaltuk, hogy a számunkra legfontosabb országokban milyen matricákat, illetve mennyiért vásárolhatunk. Fontos tudnivaló, hogy a Magyar Autóklubnál a szomszédos országok matricáit előre beszerezhetjük, és forintban fizethetjük – úgy véljük, ez hasznos segítség a készülődésben. Ne feledjük azonban, hogy lehetnek olyan speciális útszakaszok, (pl. alagutak, hidak, egyéb útszakaszok), ahol a megváltott matricák ellenére plusz használati díjat kell fizetni – mindezekről az Autóklub irodákban felvilágosítással szolgálnak.
Osztrák matrica 10 napos 2 hónapos
3,5 tonnáig 2 380 Ft 6 930 Ft
Szlovák matrica 1 hetes 1 hónapos
3,5 tonnáig 2 380 Ft 4 760 Ft
Cseh matrica 10 napos 1 hónapos
3,5 tonnáig 3 570 Ft 5 100 Ft
Szlovén matrica 1 hetes 1 hónapos
3,5 tonnáig 4 800 Ft 9 600 Ft
forrás: Magyar Autóklub (2011. július 11.)
Bonyolultabb a rendszer a fizetőkapus országokban, így Franciaországban, Horvátországban, Lengyelországban, Olaszországban, Spanyolországban és Szerbiában. Kissé idejét múlt megoldás ez, a kapuknál sokszor torlódás alakul ki, hiszen egyesével - igaz, lehetőség szerint több sávban - engedik át az autókat, miután kifizették az adott szakaszra érvényes úthasználati díjat. Indulás előtt mindenképpen ajánlott az internetes, országonkénti tájékozódás az alábbi elérhetőségeken, ám a szakaszdíjakkal körülményesebb előre tervezni - az átlagos díjszabás 5-10 EUR/100 km körül alakul.
Hirdetés
Ország Információs honlap
Ausztria www.asfinag.at[/url]
Csehország www.dalnice.com[/url]
Franciaország www.autoroutes.fr[/url]
Horvátország hac.hr[/url]
Németország www.tank.rast.de
Olaszország www.autostarde.it[/url]
Spanyolország www.aseta.es
Svájc www.truckinfo.ch[/url]
Szlovákia www.ndsas.sk
Slovénia www.promet.si

A honlapokon döntően megtalálhatók az autópálya-szakaszok térképei és az összegek, azaz akár többféle útvonalra vetítve is megpróbálhatjuk kiszámolni, mennyibe fog kerülni a célállomásunkhoz való eljutás. Ez adott esetben többszörösen összetett feladatot is jelenthet: például, ha nem csekély kerülővel, de gyönyörű útvonalon, Ausztrián, Svájcon és Franciaországon keresztül megyünk a spanyol tengerpartra, akkor a „sógoroknál” ügyebár a praktikusan 10 napos vagy 2 hónapos, Svájcban az éves matrica szükséges, a franciáknál és a spanyoloknál pedig kapuzni kell. Egyszerűbb, rövidebb és olcsóbb a túra, ha Szlovéniát, Olaszországot és Franciaországot érintve cserkésszük be Spanyolországot.

Ugyancsak érdemes kedvezmények után keresgélni a matricák érvényessége alapján is - ezeket angol nyelvre fordított weboldalakon a Discount feliratoknál találhatjuk meg. Konkrét példával, hosszabb horvátországi tartózkodásnál már megérheti az 1 hónapra érvényes kártyás elővétel, amely a legnépszerűbb I-es és II-es (motorkerékpár, személyautó utánfutóval és lakókocsival is) kategóriában 10 százalék kedvezményt ad, korlátlan számú igénybevétel mellett az adott szakaszra, az adott rendszámos járművel.
Noha az útiköltségek kalkulálását minden esetben a saját adatok alapján érdemes végezni, a különbségek szemléltetésére mi is kiszámoltuk, normál esetben, a leginkább ajánlott útvonalon mennyibe kerül az útdíj Magyarországról néhány közkedvelt célponthoz.
Budapest* – Split
Magyar autópálya-matrica: 10 napos, 2 750 Ft
Határátkelés helye: Letenye - Gorican.
Innen az A4-es autópályán a díj Zágrábig I-es kategóriával 36 HRK, II-es kategóriával (utánfutóval, lakókocsival) 54 HRK. Zágrábtól Splitig az A1-es autópályán lehet haladni, ez I-es kategóriával 157 HRK, míg II-es kategóriával 243 HRK.
A teljes oda-vissza út díja összesen 16 646 forintra jön ki az I-es, és 24 134 forintra a II-es kategóriával.

Budapest* – Rijeka
Zágrábig az előző példában megegyező értékekkel számolhatunk, míg onnan I-es kategóriába sorolható járművel 60 HRK, II-es kategóriással 108 HRK az autópályadíj.
Ez átszámolva, oda-vissza útra 9 662, illetve 14 414 forintot jelent, természetesen beleértve a 10 napos magyar D1 matrica költségét is.

Budapest* – Nizza
A dél-franciaországi város cirka 1200 kilométerre fekszik a magyar fővárostól, az útvonal Horvátországon, Szlovénián és Olaszországon keresztül a legrövidebb.
A 10 napos magyar pályamatrica 2 750, az 1 hónapos szlovén 9 600 forint. Horvátországban 37 kilométeres etapra 7 HRK az útdíj, majd a következő fizetőpont már Olaszország, ahol a kapuknál többször is a zsebünkbe kell nyúlni: Velencénél 7,30 EUR, Padovánál 2,90 EUR, Monselicénél 1,00 EUR, Piacenzánál 1,90 EUR a sarc, majd Genova után az utolsó állomásnál 25,90 EUR az összeg. Budapesttől kb. 1177 kilométerre lépjük át a francia határt, és Nizzáig már csupán 2,10 EUR a díj, amit a franciáknak fizetünk.
A teljes útdíj-költség oda-vissza útra 36 138 forintra tehető.

Budapest* – Rimini
Az Adriai-tenger festői szépsége sokakat vonz, és az olaszországi Rimini az egyik legbiztosabb célpontja a pihenni vágyóknak.
A 10 napos magyar pályamatrica 2 750, az 1 hónapos szlovén 9 600 forint. Velencéig a nizzai úton mehetünk, tehát Horvátországban 7 HRK a fizetendő, az olasz határt pedig Budapesttől 525 kilométerre lépjük át. Jó hír, hogy a Velence keleti kihajtónál leszurkolt 7,30 EUR az egyetlen tétel, így Rimini az útdíjak vonatkozásában relatíve olcsón megúszható.
A teljes összeg oda-vissza útra 17 244 forint, tehát nagyjából annyi, mint amennyi a tenger túlsó partján található horvát Splitbe történő utazáskor fizetendő.

1 HRK = 36 HUF, 1 EUR = 266 HUF a cikk megjelenésének napján, középárfolyamon számolva
(*: tekintettel arra, hogy Magyarországon egységes autópálya-használati díj van érvényben, a kalkuláció az ország területéről bárhonnan indulva érvényes, Budapestet csak példaként jelöltük meg.)
Az útdíjak mellett kardinális kérdés az üzemanyagok, a tankolások költsége, hiszen ez teszi ki a családi nyaralás költségvetésének jelentős részét. Hol érdemes tankolni? Még itthon, a határnál nyomjuk tele a tartályt, hogy aztán minél kevesebbet vételezzünk külföldön? Vagy üres tankkal érkezzünk ugyanoda, mert nálunk sokkal drágább a nafta? Igazság szerint ez mindig a célállomástól függ, hogy melyik országba megyünk, vagy melyik országokon haladunk keresztül, ahol majd tankolnunk kell. Mivel a magyarországi árak magasak, előzetes kalkulációhoz elegendő ezzel számolni, nagy érvágás nem érhet minket, ám a nyugati országokban jellemző, hogy az autópálya melletti töltőállomások drágábbak, mint a pályától távolabb eső, a városokban, településeken lévő kutak.
Ország Pénznem 95-ös Gázolaj
Ausztria EUR 1,38 1,32
Csehország EUR 1,46 1,43
Franciaország EUR 1,61 1,43
Horvátország EUR 1,30 1,23
Magyarország EUR 1,41 1,36
Montenegro EUR 1,34 1,25
Németország EUR 1,58* 1,39
Olaszország EUR 1,53 1,40
Spanyolország EUR 1,33 1,26
Svájc EUR 1,49 1,58
Szlovákia EUR 1,47 1,35
Szlovénia EUR 1,26 1,23
forrás: Magyar Autóklub (2011. július 11.)
(*: mivel Németországban a normál 95-ös benzin helyett a 10 százalék bioetanol tartalmú E10 van használatban, így a 98-asnak megfelelő Super Plus árát tüntettük fel, mert ez minden benzinmotoros járműbe kockázatmentesen tankolható.)
Ismerve az útdíjakat, és az országonkénti átlagos üzemanyagárakat, mindezek tükrében lássuk, voltaképpen mekkora összeget emészt fel egy külföldi családi nyaralás során maga az autózás. A számításokat 8,0 l/100km átlagfogyasztást feltételezve kalkuláltuk, benzines üzemmel, 50 literes tankkal. Ez elméletben 625 kilométeres hatótáv, és ennek megfelelően időzítettük a tankolásokat, mindig annak az országnak az áraival, ahol éppen járt volna az autó. A végösszegben kizárólag csak a Budapest-célállomás-Budapest útvonal költsége szerepel, a nyaralás alatti utak értelemszeren plusz kiadást jelentenek.
Honnan hová Távolság oda-vissza (km) Útdíjak (HUF) Üzemanyag (HUF) Összes útiköltség (HUF)
Budapest-Rijeka 1 014 9 662 29 670 39 332
Budapest-Split 1 502 16 646 43 830 60 476
Budapest-Rimini 1 676 17 244 51 048 68 292
Budapest-Nizza 2 412 36 138 75 007 111 145

Végezetül az utazások során felmerülhet a kérdés, hogy mi a helyzet a felségjelzésekkel. Ezzel kapcsolatban megjegyzendő, hogy a 2004. május 1. után kiadott, azaz a kék EU jelzéses rendszámok esetén, az Európai Unió tagállamaiban nem szükséges külön felségjelzést az autón elhelyezni. A korábbi, nemzeti színű zászlós, H-betűs rendszámokat azonban nem fogadják el, tehát fel kell ragasztani az ovális buborékba írt H-betűt. Svájcba utazva pedig ugyanúgy rendszámfajtától függetlenül viselni kell (elvileg) a H-matricát, mint az Európai Unión kívül bárhova autózva. Érdemes tudni erről, hiszen ha kérik, Svájcban nyilván nehezen lehet épp magyarországi jelzést vásárolni.
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Hozzászólások

  • 2017.10.31. at 13:47
    Permalink

    Én most jöttem haza Bulgáriából.A román havi matrica 8 euro, a bolgár havi 15 euro, a bolgár határ híddíj odafele 7 euro, visszafele 2 euro. A román utak minősége messze előttünk jár, még a hegyi utaké is.
    A bolgár utak minősége 30%-ban rossz, a többi 70% jó minőségű, beleértve a hegyi utakat is.
    Az útvonal Gyula határátkelő- Arad-Sibiu-Déva- Giurgiu-Ruse-Várna-Nessebar. Oda-vissza 2100 km.
    Az én autóm fogyasztása 4.5 l / 100 km volt (Opel Vectra C 2.2 diesel )
    Rendőrök nem b*sztattak.

  • 2017.10.31. at 13:47
    Permalink

    Én most jöttem haza Bulgáriából.A román havi matrica 8 euro, a bolgár havi 15 euro, a bolgár határ híddíj odafele 7 euro, visszafele 2 euro. A román utak minősége messze előttünk jár, még a hegyi utaké is. A bolgár utak minősége 30%-ban rossz, a többi 70% jó minőségű, beleértve a hegyi utakat is. Az útvonal Gyula határátkelő- Arad-Sibiu-Déva- Giurgiu-Ruse-Várna-Nessebar. Oda-vissza 2100 km. Az én autóm fogyasztása 4.5 l / 100 km volt (Opel Vectra C 2.2 diesel ) Rendőrök nem b*sztattak.

  • 2017.10.31. at 13:47
    Permalink

    Mi is Split környékére megyünk nyaralni, de én autógázzal nyomom. Ha csak a Bp-Split oda-vissza utat számolom nekem 12000 Ft-al olcsóbban kijön az út, pedig a családi autó 11 liter pusztít gázból, rakottan, 150-es tempónál, klímával :)))) Ha a kirándulásokat is hozzáveszem, akkor nekem az útdíjak ára kijön a cikkben kalkulált üzemanyag költségből. Úgyhogy mindenkinek javaslom: gázra fel! Autógáz ára Mo-on 199 Ft, Horvátországban 180-190 Ft.! :)))

  • 2017.10.31. at 13:47
    Permalink

    Borzasztó költségek, de legalább a pályák minősége jobb, mint itthon. Idén Bulgáriába készülünk, de arról nem szól a fáma, hogy ott miújság.

  • 2017.10.31. at 13:47
    Permalink

    Hasznos az info. De én úgy éreztem mintha azt akarnák jelezni, hogy menjünk busszal. De számoljunk csak. Horvátország mint cél. Ott is Isztria. Igaz Isztrián nem kell fizetni, de az odavezető alagúton kemény 1200Ft áthaladásonként. Tehát oda vissza még adjunk az említett Rijekáig tartó út dijjához kerekítve 2500Ft-ot Az már Kerekítve beszéljünk 14500+2500=17000Ft Oda 650 Km és vissza is. Az autónak egy átlagosan 7,5l fogyasztással 97,5l kerekítve 100L elfogyasztott üzemanyag melynek költsége magyar árakon 38000Ft. Hozzáadjuk az útdijakat 17000Ft-ot akkor 55000 Ft-ra jön ki az utiköltség. Busz 20000 Ft-ért visz el 1 főt Isztriára Tehát 3 fő felett bőven megéri autóval indúlni útnak. És akkor nem néztem azt, hogy mennyivel kényelmesebb, és a csomagok mennyiségét sem. Én már Mind Horvátországot, Görögországot és idén Ausztriát Olaszországgal egybevetve autóval jártam meg. 2 felnőtt 2 gyerek akik már nem is kicsik Jobb volt,sokkal jobb.

  • 2017.10.31. at 13:47
    Permalink

    Igen a cikk nem szól a délkeletre, keletre vágyóknak! Mert mi van ha valaki Bulgáriába vagy Törökországba készül kocsival? Esetleg csak Erdélybe! Erről is szívesen olvasnék valami hasznosat.

  • 2017.10.31. at 13:47
    Permalink

    Hi! Olaszországban már nincsenek kapuk! Nizza felé teljes használati díj: 44 Euró. Belépésnél kapunk egy nyugtát, amit A Francia határnál fizetünk. Gondolom ez az idén került bevezetésre, nincsenek kapuk útközben csak kilépésnél fizetünk.

  • 2017.10.31. at 13:47
    Permalink

    Ja és a szlovén matrica 7napos.Tehát ha mondjuk 1 hétre utazol ki (tehát a 8.napon jössz haza-számolj bátran a havi matricával) mert mi így jártunk…..

Vélemény, hozzászólás?