Mennyiért adnak ma jogosítványt?

Mennyibe kerül a jogosítvány?

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Egymással versenyeznek az autósiskolák, és általában mindenki azzal próbál érvelni, hogy nála lehet a legolcsóbban jogosítványt szerezni. Azonban alig akad olyan tanuló, aki ne fizetne többet a végén.

Az autó hétköznapjaink szerves része, mind a privát életünkben, mind a munkánkban. Manapság például egyre gyakrabban olvasni a különféle álláshirdetésekben, hogy egy-egy munkakör betöltésének alapfeltétele a B kategóriás, azaz személygépkocsira, illetve 3,5 tonna össztömegig tehergépkocsira érvényes jogosítvány. Kellemetlen, ha egy kedvező lehetőségtől olyan banánhéjon elcsúszva esünk el, hogy nincs a zsebünkben a rózsaszínű kis plasztikkártya, illetve fejünkben, kezünkben, lábunkban az autóvezetés tudománya. De vajon mennyibe is kerül megszerezni mostanság a jogosítványt? Tízezrekbe? Százezrekbe? Ennek néztünk utána. Az alábbiakban felvázoljuk, milyen hosszú az út a beiratkozástól a forgalmi vizsgáig, és legfőképpen mikor, mennyit kell fizetni.
A képzés menete iskoláktól függetlenül szabályozott. A közúti járművezetők és a közúti közlekedési szakemberek képzésének, illetve vizsgáztatásának részletes szabályairól a 24/2005. (IV. 21.) GKM rendelet határoz – aki szereti a jogi nyelvet, ide kattintva letöltheti a nevezett jogszabály hatályos változatát. A beiratkozás után először elméleti oktatást kapnak a tanulók, ennek időtartama 28 óra, az órák 45 percesek, és három, vizsgával számon kért tantárgy van: KRESZ ismeretek, szerkezeti és üzemeltetési ismeretek (a köznyelvben ez a műszaki), valamint vezetési elmélet. A tanfolyam díja intézménytől függő tétel, találtunk 20, de 60 ezer forintos ajánlatot is, az átlag 30 000 - 35 000 forint környékén húzódik, a vizsgadíj azonban egységesen 4 600 Ft – ha a vizsga nem sikerül, a további próbálkozás természetesen pótdíjas. Mielőtt autóba ülnénk, kötelező elvégezni az elsősegély-nyújtási tanfolyamot (ez jelenleg 6 000 Ft), ebből vizsgát kell tenni (újabb 5 500 Ft), és fizetni kell az orvosi alkalmassági vizsgálatért is (6 800 Ft), amelyet vagy helyben, az autós iskolában, vagy a körzeti orvosnál lehet elvégeztetni.
Az első akadály sikeres vétele alapfeltétel a továbblépéshez, amely szakszerű elnevezéssel járműkezelés, viszont mindenki rutinként ismeri. Az autóban eltöltött idő kötelezően 30 óra (1 óra = 50 perc). Ebből 9 óra alatt tanpályán kell elsajátítani a járművezetés alapjait, mint indulás, megállás, kormányzás, fékezés, parkolás. Akinek van némi érzéke, igazából ennyi idő alatt is eljuthat arra a szintre, hogy rutinvizsgára mehessen - ez a KRESZ vizsgához hasonlóan szintén követelmény a forgalomban, közúton tanuláshoz, a díja pedig 4 700 forint -, de a tanulók zöménél plusz órákra van szükség, amelyek nem szerepelnek a sztenderd árajánlatokban. Ha megvan a rutin, kezdődhet a forgalmi gyakorlat, aminek ugyancsak van előírt forgatókönyve: itt 20 órát kell minimum vezetni, ebből 14 órát városban, 4 órát országúton és 2 órát éjszaka. (Kérjük mindenki mellőzze a hangos kacagást! - a szerk.) Ez a rutinnal együtt összesen 29 óra, a fennmaradó idő (1 óra) a forgalmi vizsgára megy el, melynek költsége 11 000 Ft. Természetesen itt is szükség lehet pótórákra, és ez nagymértékben növelheti a jogosítvány megszerzésének költségét – az árkörkép során 1 800 és 3 900 Ft közötti óradíjakkal szembesültünk.

Akinek nagyon nem megy a kuplung és a manuális sebességváltó kezelése, kérheti, hogy automata sebességváltós kocsin tanulhasson, illetve vizsgázhasson. Ezt majd bejegyzik a jogosítványba, mint kitételt, és az illető csak automataváltós járművel vehet részt a forgalomban. Később bármikor lehetőség van „teljes értékű” jogosítvány megszerzésére, csak utólagos rutin és forgalmi vizsgára van szükség kézi váltós autóval (a gyakorlati órák száma nincs minimalizálva), és ha sikeres a megmérettetés, az új kártyán már nem lesz rajta a kitétel. Az automataváltós tanulóautók óradíjai általában 20-30 százalékkal magasabbak, de ez nem általános tendencia, iskolától, oktatótól függ.
A megkérdezett autósiskolák munkatársai egyöntetűen arról számoltak be, hogy a legtöbben „villámtanfolyamot” szeretnének, jogosítványt akár egy hónap alatt. Ennek elviekben nincs akadálya, mi is könnyen találtunk 4 hetes képzést (1 hét elmélet, 3 hét vezetés), ám az oktatók pontosan tudják, hogy az idő pénz, így ezeknél az ajánlatoknál eleve magasabb, közel 30 százalékos a felár egy kényelmesebb, akár négyszer hosszabb tanfolyamhoz képest. Azonban minden esetben pillanatok alatt fejre állhat a világ, ha kiderül, a tanulónak nem elegendő a minimális vezetési órakeret, és ketyegni kezdenek a rutin és/vagy a forgalmi képzés pótdíjai. Ha 2 500 forinttal számolunk, ami igencsak reális összeg, plusz 20 óra már 50 ezer forinttal karcsúsítja a tárcát.
B kategóriás jogosítvány megszerzésének kalkulálható költségei*
Elméleti tanfolyam (28 óra) 20 000 - 60 000 Ft
Elméleti tanfolyam vizsgadíja 4 600 Ft
Elsősegély tanfolyam 6 000 Ft
Elsősegély tanfolyam vizsgadíja 5 500 Ft
Orvosi alkalmassági vizsgálat 6 800 Ft
Vezetési gyakorlat (30 óra) 52 000 - 117 000 Ft
Járműkezelés (rutin) vizsga 4 700 Ft
Forgalmi vizsga 11 000 Ft
Jogosítvány kiállítása (okmányiroda) 4 000 Ft
Összesen 114 600 - 219 600 Ft

*: pótvizsgák és plusz óradíjak nélkül

Tekintettel arra, hogy komoly összegekről van szó, az autósiskolák különféle kedvezményekkel próbálnak a tanulókra hatni, hogy az ő szolgáltatásukat vegyék igénybe. Részletfizetés szinte mindenhol lehetséges, tehát megoldható a költségek apránként fedezése, de van olyan is, hogy profi vezetéstechnikai centrumban gyakorolhatnak a leendő autósok, amely szolgáltatásért nem kell külön fizetni, mert az része a képzésnek.
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Hozzászólások

  • 2017.10.31. at 11:02
    Permalink

    Amiről nem szól a cikk: oktató vizsga előtt bejelenti x ezer Ft lesz a vizsga pluszban (a vizsgabiztos részére), ha egyáltalán eséllyel akar indulni… Ismerősnek szemtől szembe közölték hogy ha nem, akkor kár is nekimenni a vizsgának. Jah, és ez csak a beugró volt, utána még simán megbukhat.

  • 2017.10.31. at 11:02
    Permalink

    Egy kis adalék, az eddigi hozzászólásokhoz. Tavaly, jelentkezni akartam szakoktatói tanfolyamra. Amikor megtudtam, hogy nagyjából 1.000.000, azaz egymillió Ft-ba kerül, gyorsan letettem róla. Mennyi idő alatt is jön vissza ez az ár?

  • 2017.10.31. at 11:02
    Permalink

    Nagyon sok homfitársunk írni olvasni nem tud, iskolába sem járt, de szerzett jogosíványt! Korupció és hamisítás! A rendőr egyik esetben sem tud, vagy akar intézkedni. Jellemzően fekete BMV, Mercedes sötét ablakokkal, sötét napszemüveg, vagy és repper kapucni. Rendőrnek túl sok probléma! Félelmetes!

  • 2017.10.31. at 11:02
    Permalink

    Budapesten az oktatók nem kapnak a munkájukért 2500 Ft-ot ezt mindeki tudja, Még a tanulók is; és simán elfogadják, hogy az ötven perces óra helyett 25-30 percet vezetnek. A tanulók nagyobb része meg is érti, hogy 1200-1500Ft ból nem lehet többet kihozni.
    Amennyiben az üzemanyag árak emelkednek – ami több mint, valószínű -, akkor a gyakorlati oktatás is távoktatás lesz.
    Sajnos a Nemezti Közlekedési Hatóság nem írja elő oktatás-képzési engedélyek feltételei között, hogy minimum milyen áron lehet gyakorlati órát vállalni. Ezért az iskolák kölönböző trükköket alkalmazva csalják magukhoz a tanulókat, de lényegében Kedves Tanuló mindegy, hogy melyik iskolát választod, az oktatód nem tudja helyetted kifizetni a tandíjad.

  • 2017.10.31. at 11:02
    Permalink

    egyet értek, bár nekünk pont köztes árú volt egy vezetési óra, pontosan 3500Ft. Sajnos az a helyzet hogy sokan örülnek ha sikerül kinyögniük egy jogsira valót, és még nem is sejtik hogy meg is bukhatnak valamelyik vizsgán, ami + pénz.

  • 2017.10.31. at 11:02
    Permalink

    De mi van akkor ha az oktató elvezetteti veled az autót az oktatás helyszínére és vissza is neki kell vezetni? Tehát lehet hogy kedvez, de a városi vezetésből nem vetted ki a részed eléggé.

  • 2017.10.31. at 11:02
    Permalink

    Ez sajnos így van! Hiába kecsegtetnek azzal hogy: Max 160 ezer lesz ne aggódj! Nekem pl. kb. 200 volt. Nem számoltam a bukást, ami sajnos + kreszvizsgánál 4600Ft forgalminál +11000Ft és a + 10 órát nem is említem ami még az első forgalmi vizsga előtt vettem. E-mellett a második forgalmi vizsga előtt + 10-15 ezer Ft. Tehát aki úgy érzi nem biztos a dolgában, elméleti vagy gyakorlati vizsgákat illetően, jobb ha felkészül arra hogy nagyon nagyra kell nyitni a pénztárcáját! Ezzel nem elrémíteni akarok senkit attól hogy jogosítványt szerezzen, csak egy kis kijózanítás az esetleges hátrányokról. Köszönöm! Janek voltam! 😀

  • 2017.10.31. at 11:02
    Permalink

    Nem árt tudni, hogy a vizsgadíjakat a hatóság kapja, abból egy fillért sem lát sem az oktató sem az iskola.
    A hatóság az iskolákat a vizsgadíjak esetében csak plusz adminisztrációra kényszeríti, nehogy neki keljen közvetlenül az éppen be, vagy be nem fizetett tételekkel bajlódnia.

    Pl. a forgalmi vizsgán az oktató hozza a kocsiját mondjuk 3500Ft-ért, ja meg magát is (és a vizsgán is az oktató a felelős személy), a hatóság meg adja a vizsgáztatót 11000Ft-ért.

    Hol itt a realitás?

  • 2017.10.31. at 11:02
    Permalink

    Fincsi ötletek, üdülőövezetben lakom 17 éve, BÁRMIKOR előbukkan gyerek-kutya- lovas emberek(!) mindenféle méretű járművek, akik NINCSENEK tisztában még azzal sem, hogy földútról a szilárd burkolatú útra való ráhajtáskor elsőbbséget kell(ene) adni !!!
    Csak tessék máshol gyakorolni, könyörgöm !!!

  • 2017.10.31. at 11:02
    Permalink

    Tudom, hogy lehetetlen mert a gazdasági helyzet olyan amilyen, de legalább 5000Ft/óra lenne az a minimum amiért normális, nyugodt és nem rohanó képzést lehet kapni.

    A 2500Ft-os sőt ez alatti óradíjból nem lehet kijönni a pénzből, ergo nem kaphat a tanuló teljes értékű képzést. A taxis a saját autóját vezetve ezért elvisz 10-15 km-t átlag 20 perc alatt.

    Mit is ér ma 2500Ft az oktatásban?
    Megtesz mondjuk az oktató autó 15-20km-t amit egy nem feltétlenül ügyes ember vezet, és ott ül az oktató 50 percet. Tehát a 2500 üzemeltetésre elmegy, de akkor miből jut óradíjara az oktatónak…..!!!

    Szóval ne álmodozzon senki, hogy puszira társadalmi munkában fogják oktatni.

    Nevezhetjük bátran beszerzési ár alatti értékesítésnek az alacsony óradíjakat. Hasonló eseteket a multiknál büntetni igyekszik a hatóság de itt, különböző gazdasági és társadalmi okok miatt inkább nem meri ellenőrizni az alacsony árak realitását, tarthatóságát és hagyja, tűri a kialakult helyzetet.

    Azt már meg sem merem említeni, hogy valójában nem is vezetni kell megtanulni, hanem közlekedni!!! …

  • 2017.10.31. at 11:02
    Permalink

    Nekem 2002-ben olyan 80 ezerből jött ki a B-s jogsi, igaz nekem EÜ vizsga és tanfolyam nem kellett, mert annó segédmotor kerékpárhoz már kötelező volt, valamint minden akadályt elsőre vettem..Tehát a majd 10 éves árakhoz képest nem vészes egy 120 ezres mostani tanfolyam.Ami pofátlan volt hogy 1997-ben a segédmotorkerékpár jogsi 40 ezerbe került, köszönhető ez az előtte bevezetett változásoknak miután kellett hozzá EÜ vizsga, rutinpálya plusz vizsga, országúti vezetés és vizsga, plusz a KRESZ tanfolyam és vizsga.Előtte elég volt egy gyorstalpaló KRESZ vizsga, plusz egy kis bólyakerülgetés 1500 forintért (1989-90-ben).
    Tudom nem legális, de a B-s jogsinál érdemes előtte legalább a vezetést gyakorolni a plusz órák elkerülése végett.Éjjel kis faluban, vagy nappal egy üdülőövezetben jól kivitelezhető, így a gyakorlati oktatáson nem kell a kocsi vezetésére és a táblákra, környezeti dolgokra, és az oktatóra egyszerre koncentrálni.
    És ne higyje senki hogy ha van illegális több éves gyakorlata már tud vezetni, és ismeri a KRESZT.Én is meglepődtem hogy 5 éves motorozás, és 2 éves illegális autóvezetés után az oktatóm nem igazán preferálta azt ahogy a KRESZT értelmeztem, bár a vezetéstechnikámmal nem volt problémája. 🙂

Vélemény, hozzászólás?