Mennyire Audi még egy Audi, ha 10 éves?

Audi A4 1.9 PD TDI, 2002 - használtteszt

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Kicsit ütött-kopott, minden bizonnyal több mint 200 ezer kilométert futott A4-es Audit próbáltunk a jó öreg 1,9 literes PD TDI motorral. És tetszett!

2012-t írunk, s az Audi kőkemény, kitartó munkával elérte, hogy egyértelműen azonos presztízsszinten legyen a BMW-vel és a Mercedesszel, sőt. Amennyiben német autóról, pláne prémiumautóról van szó, sokaknál az ingolstadti négykarikás márka az etalon. A rövid próbára megkaparintott A4-est vezetve is azonnal elfogja az embert az "ez aztán autó, ezt összerakták, ez minőség" érzés még akkor is, ha úgy a karosszéria, mint az utastér már bőséggel kapott az élettől; ha nem egy puccos, hanem "csak" egy tisztes kivitellel van dolgunk; ha motorja a semmi extra, de a kétliteresnél jobb hírű 1.9 PD TDI; ha 10 éves; s ha órájában 174 ezer kilométer van. Ami nem feltétlen valósághű, de mindegy.
Ezt a 2002-es gyártású, Magyarországon először 2004 végén forgalomba helyezett ezüst színű, persze már kopott fényű példányt tulajdonosa nemrég vásárolta 1,5 millió forintért. Tekintve a Használtautó.hu vonatkozó felhozatalát, ez jó árnak számít. Volt már A4-ese, csak régebbi, 2,5 literes dízellel szerelt kombi, azaz Avant, szereti a típust, nyilván ezért is döntött ismét mellette azután, hogy egy darabig, a maga nemében szintén meggyőző Swiftet hajtott. Megint nagyobb, kényelmesebb kocsira vágyott, bár sok helyre (még) nincs általában szükség, mert ketten vannak meg a kutya, az autót jobbára Budapesten, néha vidéki túrákon használva. Ellenben ha bővül a család, jól jöhet a suzukis viszonylatban fejedelmi, középkategóriás mércével csak átlagos hátsó térkínálat. A csomagtartó 445 literes, kellő méretű, teleszkópos nyitású, tehát belógó zsanérok nem gátolják a pakolást. Fura ugyanakkor, de nem bővíthető a poggyásztér - nemhogy osztottan, sehogy sem dönthető a hátsó üléstámla. Még pár második sori kritika, pár apróság: magas a kardánalagút, plusz se középső fejtámla, se zseb az ajtókon vagy az első üléstámlákon, se elektromos ablak. Cserébe jókora (EÜ-szettet rejtő) a könyöklő, és (két nem magas termetű utasnak) komfortos az ülés.

Elöl természetesen még kényelmesebb az autó, ezekben a fotelekben hosszú távon sem nyűg az utazás vagy a dugóban ücsörgés. Tárolóhely, pohártartó is van elég, remek az ergonómia, minden kézre esik. A váltókar szoknyája és gombja meg alkalmasint le - a kívül-belül számtalan kis kopást, karcot, foltot, anyagfáradást viselő tesztalanyunknak ez volt a legidegesítőbb, bizonyára nem drágán orvosolható hibája. Hogy a vezetőülés csöppet mozog? Hogy valaha egy macska költözhetett az autóba, s annak szagával nem is egy légfrissítő vív ádáz harcot? Hogy váltógombja 6 fokozatot ígér, miközben csak 5 sebességes? Annyi, illetve ennyi baj legyen, ha műszakilag problémamentes az autó.
Márpedig az. Volt állítólag kuplungberagadás, de ennyi. Mivel konkrétan nem tudni, igazából mennyit futott a kocsi, a szokásos - és költséges - sztorikon/cseréken biztos átment, mint PD-elem, kettős tömegű lendkerék, vezérműszíj és társai, talán turbó is, miegymás - a Használói véleményekben kutakodva a többség - ezen példány gazdájához hasonlóan - nem bánta meg, hogy A4-est vásárolt, s venne újfent, újabb típust. Hogy a Pumpe düse jobb, megbízhatóbb-e a közös nyomócsőnél? Fradi vagy Újpest... Amit ennek az autónak a tulajdonosa felró hibaként, az az, hogy zsúfolt a motortere, egy izzót sem egyszerű kicserélni. Más tészta, hogy vágták már fiatal fejéhez: "jól néz ki apu kocsija", na ja, az Audi az Audi.
Hirdetés
Amúgy az ebben a változatban gyárilag 130 lóerős és komoly 285 Nm nyomatékú, a kétliteresnél kevesebb olajat igénylő 1.9 PD TDI blokk még talán izmosabbnak is tűnt a próba során - elképzelhető, hogy nyert korábban egy kis chiptuningot, ezt sem tudni ugye azon túl, hogy vajon hány kilométert tehetett meg az autó... Lényeg, hogy nem nagy turbólyukból kievickélve remekül gyorsul, rugalmas, hangja nem bántó, fogyasztása simán 6 liter alatt tartható, ami a 70 literes tankkal együtt több mint 1000 kilométeres hatótávot tesz lehetővé.
Audi A4 1.9 PD TDI, 2002 alkatrészárai

Első fékbetét 9780 Ft/db - Roadhouse
Első féktárcsa 7420 Ft - Ferodo
Hátsó lengéscsillapító 15 700 Ft/oldal - Sachs
Olajszűrő 1580 Ft - Mann
Vezérműszíj-készlet 27 900 Ft - Conti
Vízpumpa 10 600 Ft - Graf
Kuplungszett 46 800 Ft - Sachs
Kipufogódob (hátsó) 32 440 Ft - Walker
Kettős tömegű lendkerék 95 400 Ft - Sachs

Forrás: Zs+U Kft.

Futómű? Kellemesen, úthibákon nem zavaróan feszes. Kormány? Nem túlszervózott, amennyire kell, informatív. Váltó? Ha nem rángatjuk, nem pottyan ki a bot és a kulissza, egyébiránt kis erővel pontosan, gyorsan is kapcsolható. Fékestül, úttartásostul, persze szubjektíven általános komfortérzetestül a 10 éves A4 abszolút Audi: könnyen, egyszersmind fölényesen vezethető, halk, harmonikus. Harmonikusabb-e egy Passatnál vagy egy Octaviánál? Jó kérdés, de tény, hogy az említett fix hátsó üléstámlát (és a műanyag kormányt) ellensúlyozandó 6 légzsák, menetstabilizáló elektronika (2001-ben 4 csillagos volt a modell EuroNCAP-töréstesztje), kétzónás automata klíma, kiváló gyári hifi is van, és még egyszer: olyan miliő, amiért az Audi nem Skoda, nem SEAT, nem is Volkswagen.
A címben is feltett kérdésre hát az a válasz, hogy 10 évesen, kicsit viharverten, quattro összkerékhajtás, automata váltó, lehengerlő motorerő nélkül is abszolút Audi egy Audi, s ha meglátjuk a márkaimidzsen túli valós értékeket, annyira már nem is fájó a prémiumfelár, illetve a sokszor drágának tűnő, de azért nagyjából a konszerntársakéhoz hasonló költségekkel járó javíthatóság. Várhatóan még sokáig szuper - és fogyasztását tekintve - gazdaságos autó maradhat ez az 1.9-es dízel, legfeljebb egy alapos tisztítókúrára kéne elvinni és rögzíteni a váltókart, hogy aztán már csak a kutya morogjon a száműzött macskaszag miatt.
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Hozzászólások

  • 2017.10.30. at 19:07
    Permalink

    nevettsegesek ezek a mai muanyag froccsontott barby es ken tipusu autok
    es raadasul meg kibaszott dragak is…..
    en egy 1979-es “vas”-at hajtok europan keresztul-kasul es jolbirja! 🙂
    gyertek sassoljatok meg a kepekez a facebookon: Scirocco GT MKone

  • 2017.10.30. at 19:07
    Permalink

    Bocsi én se autószerelő vagyok…:) Szerinted a többi autóban nem szarik be az EGR-szelep? Hát dehogynem…:) Nem a Ford a szar,hanem a sok előírás,ami miatt ezeket használni kell…-.-“

  • 2017.10.30. at 19:07
    Permalink

    Ezt a sok okostojás nyálverőt!
    Akinek nem futja rá az szarja, meg aki BMW vagy merci fan vagy márkaelkötelezett japános, franciás, olaszos.
    Az Opel is de a Ford is csak szeretne a közelébe jutni annak a minőségnek és precizitásnak és technikának.
    Ami igaz: A lekopós műanyag gomb típushiba az Audi – WW konszern esetében de a viszont az autó fogyasztása, ahhoz mért dinamikája, méretei (hátsó lábtér átlagnál picit kisebb), csomagtere, és IGEN RITKA hibásodása bőségesen kárpótol.
    Csak az pofázzon aki használta is!
    Az enyém 2001 év végi,. 2003 óta nálam és én 10 éves koráig azt se nagyon tudtam merre kapható alkatrész évig, most 1,5 év alatt többet költöttem rá mint eddig.
    10 év: kb 100eFt (ajtózár javítás 10e Ft, légbeömlő elekteronika 45eFt, féknyereg javítás, 20eFt) persze a minden autón kellő olaj, olajszűrő, légszűrő, pollenszűrő cseréket, 1akkut és gumikat nem számolva
    11-12: ( vezérmű ékszíj stb. feszítő görgőkkel 85eFt, dupla membrános főfék dob 60eFt, csomagtérajtó kábelköteg csere 3eFt, komfort elektronika 33eFt, turbó javítás 45eFt, Motorbak csere 40eFt, fékbetétek cseréje 25eFT)
    PERSZE nem vadi új de jó állapotú bontott gyári alkatrészekkel pótolva!
    Ami a lelakottságot illeti a gombok gyűrűktől körömtől könnyen kopnak de a kicsit vadóc gyerekek dobozos könyöklő fedelet, kinyitható pohártartót, hátsó hamutál fedőt, kesztyűtartó ajtó pántját nálam sem kímélték, eltörték. Mert nem kíméletesen használták hanem csapkodták. Kellemetlen de javítható apró cseprő hibák. Vagy az előtte lévő “gömbölyű” 80-as és azelőtti “szivar” 100-as belseje strapabíróbb volt vagy a kölykök kisebbek.
    Persze meg lehet venni WW-ben is de ha már annyit adunk érte ez szebb és elegánsabb.
    Ez a 3. Audim és még mindig leginkább a “Haladás technikája” vezet annak ellenére hogy akárcsak a Merci BMW néha ők is megalkudnak az árért (kopós gombok – a merciken is volt a forgós világításkapcsolókon)
    Audin kívül nálam Skoda, Seat, Lexus, Kia, Mercedes, Toyota, Opel, Mazda, Chevy estleg Ford jöhetne számba de a sorrend szerint!
    De ha a lehetőség engedi ….

  • 2017.10.30. at 19:07
    Permalink

    Nekem csak egy dolgot magyarázzon el valaki:
    Ha szinte ugyanaz műszaki szempontból az 1.9 TDI Audi A4 meg az 1.9 TDI VW Passat, külsőre meg belsőre sincs nagy különbség, akkor mi a fenéért kell az A4-et drágábban megvenni???!!!

    Amúgy számomra hihetetlen, hogy egy ilyen traktor motoros, unalmas kinézetű, fémszínű valamiért egyesek rajonganak. Jó autó persze, nincs gond vele, de vágyni rá, rajongani érte, egyszerűen érthetetlen számomra…

  • 2017.10.30. at 19:07
    Permalink

    Már bocsi,de nagy hülye a cég,hogy az EGR szelepeket cserélgette. Le kell dugózni,ha Euro3as semmi gond,ha Euro4es dob hibakódot,azt meg egy 12ezer forintos szkennerrel kiolvasod és törlöd. Igaz,ehhez utána kell nézni,de megéri,és nem kell 60-70ezerért venned az EGR szelepeket…:)
    Nekünk két Mondeonk van,használtan sokkal olcsóbb,mint a hasonló VW-k vagy Toyoták,majdnem annyival,hogy akár egy KOMPLETT üzemanyagrendszer-csere belefér…:)

  • 2017.10.30. at 19:07
    Permalink

    Hello!

    Attól függ, mi számít mainak, nekem egy 2003-as 1.5 dCi Clio kisteherem van, 150000 km az órában (biztos több van benne) és szépen működik, semmi baja, 4,5 literes vegyessel. Úgy gondolom,h nincs számottevő különbség egy Audi és egy Renault között. A megítélésében és presztízsben már annál inkább. Mindegyikkel kegyetlenül be lehet fürödni és jól is lehet járni, az előélet az egyik legfontosabb tényező – használtautókról lévén szó.

  • 2017.10.30. at 19:07
    Permalink

    Szerintem a 30 km az nem számít rövidtávnak 🙂 Rövidtáv az 1-2-3 km,de nem a 30. Akkor simán hihető a 4,5. Meg gondolom a 90et is be kell tartani. Tudom,hogy lehet okosan és előreláthatóan is vezetni,nekem is volt már 5körüli fogyim(egy 5sebességes nagy dízellel amiben 400ezer km van).

  • 2017.10.30. at 19:07
    Permalink

    Pontosan 1440 kg. Ha értelmesen elolvasod amit írok akkor nem írsz ilyen butaságot. Javarészt rövidtávon használom 4-4,5 a fogyasztás. Hosszutávon nem megyek ezer kilómétereket… de ha sokat megyek kiakad és nem (csak) a pillanatnyi. Ahogy írtam vezetés kérdése aki nem tud ésszel menni az hitetlen mint te de nagyon szívesen megmutatom… öszinte ember vagyok és ez a jövőben sem fog változni. Miben fogadsz??? Ezt a tesztet kamerára is veheted,hogy legyen késöbb mit visszanézned hogy van ilyen! Amugy 60 liter a tank 1260 kilóméter megtétele alatt 50 liter fogyott teletank megtétel után teletank és ez 1 hét alatt nem egyszerre. Ez vidékre és haza 3 alkalommal plusz 2 nap rövidtávon (30km) munkába. Sorry. Kérdezz meg valakit akinek van ilyen kocsjia és tud ésszel menni. Biztos hazudik majd neked de különben mindenki.. részvétem.

  • 2017.10.30. at 19:07
    Permalink

    Aham persze…Egy közel 1400 kilós autó 3,3at hogyan eszik? Max a pillanatnyi fogyasztásmérő mutat annyit,de le merném fogadni,hogy egy tankkal nem tudod ezt az átlagot hozni…

  • 2017.10.30. at 19:07
    Permalink

    Szia. Avensis II höz a kettöstömegű kuplungszettel (LUK) 250-ből hivatalosan megvan. A német autókhoz sem sokkal olcsóbb ami meg annyiba kerül hogy a minőségi a duplája azt nem hiszem hogy megéri betenni.

  • 2017.10.30. at 19:07
    Permalink

    Vitatkoznék a a diesel Avensis 260-280 ezres lendkerék cserével. Nekem Avensis II van 116 le. 2003 11. havi. Jelenlegi futasa 270 ezer és gyári a kuplung és lendkerék is. Igaz a kuplungon érződik hogy kopottabb az újnál de tökéletes ennyi kilóméter megtétele után is. Cserélni még mindig nem kell. Lendkeréknek semmi baja. Biztosan van már neki kopása de az mind hangra mind érzésre tökéletes. Az hogy ezeket mikor kell cserélni befolyásolja az is hogy gyárihibás illetve ki hogy vezet. Én személy szerint nem gyilkolom a kocsit,javarészt rövidebb utakon használom és a használatom eredménye a fogyasztáson is meglátszik. Számítógépe szerint 4-4,5 rövidebb utakon,hosszabb távon kiakadt 3,3 nál de ehhez az átlagsebesség 90-100km/h. Hangsúlyozva hogy ez nem autópályás használat. Ezzel azt akartam hangaúlyozni ha gyári hiba nincs akkor az élettartam nagyban függ a használat módjától és a gondoskodástól. Esztétikai hibái már vannak ennyi idősen de ebben a kategóriában sem megbízhatóságban sem fogyasztásban nincs ellenfele. Aki meg nem hisz nekem az beülhet mellém és higgyen a szemének 🙂

  • 2017.10.30. at 19:07
    Permalink

    Hello!Nekem a nemet autok kozul az opel es a bmw a kedvencem.Volt mindketto.Az e-30-as bmw-t 24evesen 340000km-rel adtam el.Mind motorikusan mind egyebb dologban tokeletes volt.3eve ugy hozta a sors h.”mi autonkkal”egy 2000-es evjaratu suzuki swift sedannal jarok.Az olaj cseren kivul semmi baja nem volt.Tudom sokan gagyizzak,en is igy voltam,de ha a lepukkant audit nezzuk 10evesen akkor melyik a gagyi?????Sokan csak a ronyrazas miatt vesznek audit,es tarsait.Tisztelet a kivetelnek.

  • 2017.10.30. at 19:07
    Permalink

    Hello! Nekem a nemet autok kozul,az opel es a bmw a kedvencem.Volt mindketto,a bmw e-30as 24 eves volt,340000km-rel adtam el.Mind motorikusan,mind egyebb dologban tokeletes volt.3eve ugy hozta a sors hogy “a mi autonkkal”egy suzuki swift sedannal jarok 2000-es evjaratu,az olaj cseren kivul semmi nem volt vele.Tudom sokan gagyizzak en is ezt tettem,de ha megnezzuk ezt a szethulott audit.Akkor melyik a gagyi????tisztelet a kivetelnek,de van olyan reteg aki csak a rongyrazas miatt vesz audit es tarsait.

  • 2017.10.30. at 19:07
    Permalink

    AZ 1.9 pd motor mechanikailag igen jó, erősebb a forgattyús mechanizmusa, mint a sima tdi-knek. A tuningot is jobban bírja (igen komoly teljesítményeker fel lehet húzni) Egyedüli hibája lehet a pd elem, de ezekben elég sokat bírnak azok is. a 2.0 pd motor sokkal rosszabb, mechanikailag is. A kettős tömegű lendkerék sem olyan vészes, 100 e alatt van, a japánoknál az simán lehet 2-300 e is. Szerintem ezek még jó konstrukciók voltak, a későbbi 2.0 3.0 tdi-k sokkal kényesebbek. Én ebből egy kombit elfogadnék.

  • 2017.10.30. at 19:07
    Permalink

    Mi egy 1991-ben kiadott 2,3-as audi 90 quattrót használunk gázüzemmel. Az órában 300 ezer felett van de semmi extra hiba nem jelentkezett a kopó kötelező dolgokon kívül.. Előtte egy 82-es kiadású 2,2 es audi coupe-t használtunk szintén csak kopó hibákkal. Az elérhető alkatrész árak a kényelem stb… Az, hogy az előtted lévő mennyire használta le az nem mindegy… de még 20 éves létére is csak mosolyog az ember amikor a quattro megindul az 5 hengerrel.

  • 2017.10.30. at 19:07
    Permalink

    8 éves használtató értékesítő tapasztalattal és francia autó mániával, az a véleményem, hogy ez egy kifejezetten hányatott sorsú leharcolt darab. A prémium minőségét nem kérdőjelezhetjük meg, mert ha pl. egy Renault Clio kapta volna 10 éven keresztül azt amit ez Audi, akkor látnánk tisztán a minőségbeli eltérést!
    Ezt az Audit egy “az autó van én értem, nem ő érte” tipusú állatfajból származó ember használta idáig.

  • 2017.10.30. at 19:07
    Permalink

    Nekem 1998-as Audi A4-em van 1.9 Adagolós TDI motorral. A belseje teljesen szép állapotú, de én mondjuk olyan embertől vettem meg, aki minden kopó alkatrészt időben cserélt. Egyedül a futóművében kellett 2 lengőkart cserélni, de erre fel voltam/fel vagyok készülve, tudtam amikor megvettem, hogy lesz ilyen. Fogyasztás 5 liter. Összes szerelő jó véleménnyel van az adagolós motorokról. PD-TDI-kről én is túlnyomórészt rosszat hallottam.

  • 2017.10.30. at 19:07
    Permalink

    Akinek nem tetszik az Audi, az nem vesz olyat! Azok akik más márkákat említenek, azok vegyék nyugodtan továbbra is.
    Minden márkának/típusnak meg van a rákfenéje! Mindenbe bele lehet kötni.
    Nekem Audi A6 2.6 v6 (1995) autóm van. Sokszor előjönnek idegesítő problémák, de az órájában 490000 van! A javítások kifizethetők, nem sok zsebbenyúlós javítás volt, csak sok apróság. Ezek az előző gazda nemtörődömsége miatt, a többemberes használat miatt, és a kor miatt jönnek elő!
    Eladnám én is, és cserélném, de nem kapok járművet helyette! Amellett, ha más autóját vezetem rájövök, hogy a 10 évvel öregebb autóm tudja felszereltségben azt amit az, de vezetési élményben elmarad. Én maradok a “vw-audi tákolmányoknál”

    Még egy megjegyzés:
    Édesanyám 1.9D(szívó-Diesel) 91-es Passatjában 1000000! Környékén kellett motort cserélni!
    Ezzel azt szeretném érzékeltetni, hogy egy autóban a tartós használathoz motor, kaszni szükséges. A többi “gyorsan” kopó alkatrész. Tehát cseréld időben és nincs gond!
    Az előre kalkulált cserék nem zsebbenyúlósak, mert tudod mire számíts.

    A cikkben írt gombkopások, meg váltógomb probléma, az már a zeat skoda vegyület eredménye sajnos. Gazdaságosabb egy technológiát használni mindenre, mint külön gyártósorokat üzemeltetni. A minőség ezen részében egyet értek bárkivel. Sokszor ízléstelenek az autók utasterei(márkafüggetlen).

    A PDTDi az meg sajnos olyan amilyen. Hallottam jó használói véleményt is, de tényleg több a rossz.

  • 2017.10.30. at 19:07
    Permalink

    Az tény hogy a cikkíró nagyon mellényúlt irományával.Én inkább arra lennék kíváncsi, hogy milyen okból tette ezt? A főnöknek is ilyen van? Neki is ilyen van? Vagy csak tipikus magyar, aki ha ránéz egy VW csoportos autóra, akkor azonnal vizelettartási problémája akad? ……azt hiszem utóbbiról lehet szó……..

    Létezik egyáltalán olyan hogy pártatlan újságíró?????

  • 2017.10.30. at 19:07
    Permalink

    Nekem az első autóm egy 9-es Renault volt, 85-ös évjárat, a mai napig használják és nem esett le róla a váltókar, sőt még a gyári lenkerék van rajta! 🙂

    Az Prémium autó, ez meg egy áudi!

    Az ilyen cikkekkel égetik a német prémium kocsikat, hullik szét darabokra, de ez ám a kocsi!

  • 2017.10.30. at 19:07
    Permalink

    Üdv
    Én mint keveset kereső polgár,ha tudnék venni egyszer egy ilyen autót,persze ami vadi új,biztos vigyáznék rá!!Gondolom az első tulajának ezek a dolgok nem számíthattak,ha így néz ki!

  • 2017.10.30. at 19:07
    Permalink

    Ott a pont a hsz-ért! Ez az autó csak attól prémium, hogy annak csúfolják. Egy tízéves autónak nem kéne ilyen leharcolt állapotban lennie futásteljesítmény ide vagy oda. Melleleg óra szerint nem is ment sokat. Nálunk a családban egy 13 éves Clio a legöregebb igaz csak 164.000 -et futott, viszont a belseje még szinte gyári állapotú. Kopásnyom sehol sincs, málladozó elemek sincsenek! Nem hiába elvégre az egy prémium 🙂

  • 2017.10.30. at 19:07
    Permalink

    Szinte mindenki látja, hogy ez az autó szokás szerint egy visszapörgetett példány! Kár, hogy egy “szakmai” oldalon ez nem egyértelműen jön le a cikkből. Hasznosabb lenne egy használt tesztet, műszakibb szempontok alapján megközelíteni, nem pedig, hogy van-e kardánalagút vagy az ülések komfortja stb. Ezeket már a 10 évvel ezelötti cikkek tisztázták!

  • 2017.10.30. at 19:07
    Permalink

    Van egy 200e felett futott 22 éves Civicem. Semmiféle kopás nincs a belsejében. A futóműhöz nem kellett érdemben nyúlni. Na az prémium. A VW csoportnál úgy tudom “típushiba”, hogy pl a gombokról lekopik a fekete borítás. MEg az, hogy sűrűn kell szilentezni a futóművet.
    Mondjuk, már megszokhattuk, hogy itt mindig a kínálat alját mutatják be lelkendezve. Pl a múltkori carisma is egy lelakott xar volt. Ez az Audi sem egy nagy szám. Van egy szintén 2002es Corollám is, az nagyságrenddel van jobb állapotban ennél. Igaz, csak 104e van benne. De azoknak a belseje sem esik szét 200e felett sem.

  • 2017.10.30. at 19:07
    Permalink

    Ennek az autónak az eladásakor kettő ember lehetett boldog. Az egyik a vevő, mert megvette. A másik pedig az eladó, hogy talált egy balekot, aki végre megvette ezt a lelakott hulladékot.

  • 2017.10.30. at 19:07
    Permalink

    Az enyém 2010 ben került eladásra 385000 km el és a típushibák egyáltalán nem jelentkeztek pd elem kuplung lendkerék gyári volt.felfüggesztés egyszer cserelve hátsó lengéscsillapítók kétszer.A cikkben szereplő autó belső kopásához hasonló nem volt benne úgy hogy abban nem hinnem el a 200000 et.Azóta semmit nem tudok róla lehet előjöttek a típushibák.

  • 2017.10.30. at 19:07
    Permalink

    Üdv!
    Nekem egy ugyanilyen motorral szerelt 2000 évjárat van.
    314700 a jelenlegi kilométer!!!
    240e kilométernél lett új kuplungszett és lendkerék, eredetiek a PD elemek! Lengéscsillapítók eredetiek, elől még mindig 48% volt műszakin, hátul 42. Komplett futóműszett lett cserélve 310e-nél, de nem kellett volna! Egy szilent kopogott! Ebayon a futóműszett ára postával 45e ft, hihetetlen ugye!
    Kárpit kicsit fényes, de nem szakadt! Kormányom a bőr ugyanez! Senki nem mondja meg a futást!
    Jó vásár volt, a következő autóm is ugyanez lesz! Pici tuningbox és 300 felett a Nm! Fogyasztás 5 alatt! Soha nem adnám el, de előbb utóbb le kell cserélni! Hiába ez AUDI!

Vélemény, hozzászólás?