Mercedeseket vesz a svájci hadsereg

Mercedesre cseréli a Puchokat a svájci hadsereg

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Mercedesre cseréli a Puchokat a svájci hadsereg, de a lényeg nem változik: marad szolgálatban a G-osztályos alakulat. A húszéves kocsik helyét új, modern Mercedes-Benz G modellek veszik át.


A G-osztályú Mercedes-Benz katonai járműként kezdte pályafutását, az első civil változata 1979-ben jelent meg. A Mercedes még mindig készít katonai verziót az autóból, amelyek napjainkban is több hadseregben teljesítenek szolgálatot. Legutóbb Svájc vásárolt katonai G-osztályt, ők G 300 CDI-re cserélik le az ősnek számító Puch 4189 230 GE terepjárókat. A G-osztályos modellek ugyanazokra az alapokra épülnek, mint a korábban használt húszéves Puchok, de technológiailag sokkal fejlettebbek.
A svájci haderő képviselője azt nyilatkozta, hogy három járművet teszteltek, a két riválisát legyőző G-osztályú Mercedes-Benz lett a befutó. A G 300 CDI modellre egyebek mellett azért szavaztak, mert sokszor bizonyított már, páratlan terepképességekkel rendelkezik, jó minőségű alkatrészekből készült, és megfelel arra a célra, hogy a svájci katonák egyszerű hadműveleteket hajtsanak végre. A teszteket sziklás és dombos terepen, hegyi utakon, nagy hóban, jégen, valamint alacsony hőmérsékleten végezték, és katonai feladatokat is végrehajtottak a kocsikkal.
Hirdetés
Nem tudni, hány darabos lesz a flotta, de az biztos, hogy a megrendelt járművek 75 százaléka négyüléses, nagy rakteres wagon kivitel lesz, a megmaradó huszonöt százalék erősebb alvázat és komoly páncélzatot kap. A G 300 CDI elsődleges feladata a csapat- és ellátmányszállítás.
A Mercedes-Benz G 300 CDI-t hathengeres OM 642 dízelmotor hajtja 184 lóerővel (percenként 3800-as fordulaton) és 400 Nm maximális nyomatékkal (1600-2800 percenkénti fordulatszámon). Az autó országúton akár 160 kilométer/órás sebességre is képes, váltója ötsebességes automata.
A terepjáró szabad hasmagassága 210, gázlómélysége 600 mm. Gumimérete 265/70 R16. A fordulatszámot felező áttétellel és három differenciálzárral ellátott összkerékhajtás lehetővé teszi, hogy akár 64 százalékos dőlésszögű terepen is képes legyen haladni és akár 100 százalékos emelkedőn is felkapaszkodik. ESP-je alkalmazkodik a jármű változó össztömegéhez. Első féktárcsái hűtöttek, terepen persze a felezőáttétel adta brutális motorfék fogja meg.
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Hozzászólások

Vélemény, hozzászólás?