Hirdetés

Messze a legkívánatosabb SUV – Jaguar F-Pace teszt

Jaguar F-Pace 2.0 D AWD Portfolio teszt

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Luxusszedánok és sportautók után SUV kellett a Jaguarnak. De miért?! Nem mondanám jobbnak a többieknél, erre mégis emlékezni fogok.

A Jaguar első, de nem az utolsó SUV-ja az F-Pace, hamarosan érkezik egy kisebb. Ian Callum formaterve még egy ilyen városi terepjáróra is ráillik. Ha lehet ilyet mondani, akkor az F-Pace a legkecsesebb SUV

Sportos szabadidő-autó. Ez kell egy gyártónak ma, hogy észrevegyék, minimum egy a palettára. Nem is a fennmaradás miatt, mivel házon belül a Land Rovernek csak SUV-ja van, hanem hogy egyáltalán szóba kerülhessen a Jaguar a leendő ügyfeleknél. És hogy ne legyen ütközés a két márka közt, az F-Pace méreteit úgy lőtték be, hogy annak ne legyen Land Rover, vagy Range Rover megfelelője. Ez persze csak eddig tartott, mivel megérkezett az Evoque és a Range Rover Sport közé a Velar, ami az F-Pace-szel szinte centire azonos, de a Jaguar már megáll a saját lábán, nagyjából eljutott a közönség tudatáig a létezése. Már csak azért is jó méret, mert akinek a BMW X4 kicsi, az X6 pedig már túl nagy, annak nagyjából ez a választás marad, már ha prémiumban gondolkodik.

Minden irányban óriási, több mint 2 méter széles, már csak a mindennapi forgalom is szűkös vele, szerencsére hamar észreveszik

Szinte az F-Type sportkocsi lámpái kerültek ide is, természetesen LED-esek, ahogy az elsők is, azok automatán kapcsolják a távolságit és kanyarodáskor fordítják csóvájukat


Hová tegyelek? Az F-Pace formatervét ugyancsak Ian Callumnak köszönhetjük, aki mesterien húzta rá az F-Type és az XF külsejét egy merőben más formára. Igazán jól érvényesülnek az idomok, valahogy nem annyira tolakodó, mint egy BMW X6 varacskosdisznó tekintete, de azért így is elég autópálya-takarító az F-Pace frontrésze. Van egy megjelenése, de valahogy nem irigykedő tekintetek követték, hanem egyszerűen nem tudja hová tenni az utca embere. Feltűnő persze, több mint 4,7 méteres testét nem nehéz észrevenni, pláne, hogy még széltében is meglépi a 2 métert, behajtott tükrökkel. De nem BMW, vagy Mercedes embléma van rajta, ráadásul az orrán lévő apró macskát is csak közelről lehet beazonosítani, így még nem kelt akkora ellenszenvet az emberekben. Nagyvad, nem kétséges, 20 colos téli kerekei már-már kicsinek is tűnnek alatta, szerencsére a nyári szett 22-es, potom 1,8 milliós felárért. Csak hogy lovagoljunk még a számokon, menetkész tömege 2 kilogramm híján két tonna, a legkisebb motorral, amit kaphatunk hozzá.

Hasonló, de más, mint az XF belseje. Magasan ülünk, a motorháztetőt mindenképp látjuk, de a vezetési pozíciót nagyon jól be lehet lőni, hála a 14 irányban elektromosan állítható ülésnek és az állítható kormányoszlopnak

Nincs szükség a középső monitorra, a fontos infókat az alsó sávon mutatja ilyen nézetnél, de ezt csak a menüből érhetjük el. A ’90-es évek eleji bútorokéra hasonlít a fabetét, ennél biztos van szebb is a kínálatban

Jól sikerült a saját dízel. A Tata fennhatósága alatt kezdte el saját motorjait fejlesztgetni a Jaguar – Land Rover, a kétliteres Ingenium dízel csupán négyhengeres, de ezt már a prémium ligában játszó márkáknak is el kell néznünk. Főleg, ha olyan hatékony egységeket csinálnak, mint ez itt. Örültem, hogy nem a V6-os tesztautót kaptunk, ebben a felállásban némileg józanabb az összkép. A kétliteres dízel jó választás lehet, 180 lóerős ugyan, de 430 Nm nyomatékú, amit nagyjából 1700-1800-as fordulatszám környékén kezd el leadni, onnantól meggyőzően mozgatja a Jaguart. Városban 8,5 liter az átlag, vegyesben tudta a katalógus 5 liter körüli értékét is, igaz este, nulla forgalomban, de ez akkor is jó pont egy ekkora autónál. Alul picit hangos, a 8 fokozatú ZF váltó szeret visszakapcsolni alacsony sebességnél, hogy legyen tartalék, ami kell is, így az elindulás, vagy az araszolás annyira nem elegáns, magasabb fordulaton viszont szinte elvész a hangja, nem tűnik dízelnek, egész jó karakter. Sportban a gázreakció is rettentő gyors tud lenni, és akár tudunk is sportosan közlekedni vele, mert a futómű is remek társ hozzá, de ezekhez a hegyomlásokhoz nekem sosem passzolt az efféle közlekedés.

A feláras Windsor ülések ülőlapja is nyújtható, oldaluk szűkre húzható, van deréktámasz, szellőztetés és fűtés, utóbbi hátul is

Hirdetés

Van mit tapogatni az ülés oldalán, a középkonzol akkora, hogy két oldalán is elfért egy-egy polc, a tolatókamera sötétben is nagyon éles és világos, bekapcsolni nem mindig akart

Dübörgő. Összkerékhajtása alapból hátul hajt, így hajlamos táncoltatni a fenekét, persze pillanatok alatt küldi a nyomaték jelentős részét előre ilyen helyzetben. Nagyokat tudnak szólni a kerekek, de csak úthibákon, a gördülési zajuk minimális, erre nagyon odafigyeltek, más zajok viszont vannak. Bár a karosszéria merevebb, mint az XF-é, némi csavarodása azért van, garázsfelhajtón tud recsegni a nyitható panorámatető, a nagyobb baj viszont az, amit maga a karosszéria kelt a puszta mozgásával. Dübörög, sikerült találnom macskaköves utcát a fővárosban, és csak lépésben tudtam rajta végigmenni, mert megfájdult tőle a fülem. Nem túlzás, valami nagyon kimaradt a tervezésnél, vagy csak utoljára hagyták és nem sikerült befejezni, így lesz egy nagy feladatuk a ráncfelvarrásra, amit remélem, hogy elvégeznek, mert ezen kívül bent minden rendben.

Hibridekben vannak ilyen puklik, de itt más lakik. 25 milliónál ilyen megengedhető? Igaz, ha csak néhány cuccot rakunk ide, azok nem csúszkálnak

20 colos teljes értékű pótkerék, minimum kétemberes meló kivenni, a küszöb világítása viszont csillagos ötös. A saját fejlesztésű kétliteres dízel nyomatékos, néha picit hangos, de jól viszi az F-Pace-t

Képtelenségek. A harmadik Jaguar – Land Rover tesztautó után már beletörődtem, hogy a kézzel varrott bőr exkluzív, viszont nem szép, így ehhez mértem a belteret, ami anyagaiban remek és egész jól összerakott. A feláras Windsor bőrkárpit elég retro, de megállja a helyét egy Jaguarban, az ülés összes dimenziójában elektromosan állítható, fűtése-hűtése macerásan a kijelzőről állítandó, de egészen szokható. A 10,2 colos InControl Touch nevű rendszert futtató középkonzolt lehet szeretni, jól néz ki, szép a képe és matt is, legtöbbször gyors, számomra egész egyértelmű a kezelése. Macera az indításnál van vele, ha nem számítom, hogy az első indulásnál 10 perc után sikerült életre kelteni, akkor is zavaró, hogy minden indulásnál először rá kell bökni, hogy bejöjjön a kép (ezt ki is írja). Ha nem várjuk meg, míg feláll a rendszer, és úgy „tekerjük” a hátramenetet, akkor a kamera képe csak kicsiben jelenik meg és nem lehet átváltani más nézetre, így kezdhetjük elölről, bármennyire sietnénk. Mert azért jól jön a kamera, bárhol legyünk vele.

Két tonnát megmozdítani nem egyszerű, néha küzd is vele a kétliteres dízel, a váltót is megizzasztja, de hamar felveszi a forgalom tempóját, onnantól a futómű is társ, akár cikázásban is

Jól sült el. Az ergonómia jellemzően jó odabent, csak az ablakemelő panelje zavart, amit teljesen logikátlanul az ajtó tetejére raktak. Persze az ülés memóriájának gombjai pont kéznél, a könyöklőn találhatók. Még egy javítanivaló. Remélem, a csomagtérpadlót sem hagyják ki. Láttak már ilyet? Egy púp van a padló helyén, ami alatt egy teljes értékű pótkerék lapul, csak ezzel az extrával nem számoltak a tervezésnél. Lehet, csak azért furcsa, mert ma már nem divat a pótkerék, de nem látom azt az élethelyzetet, amikor a Jaguar F-Pace tulaj hátracsászkál és megpróbálja kiemelni a 20, nyáron 22 colos felnire szerelt gumit. Megsúgom, egyedül szinte lehetetlen. Ezek a problémák javíthatóak, ezeken kívül szerethető jármű. Egy hét után olyan volt elköszönni tőle, mintha több hónapja használtam volna. Otthonos, mérhetetlenül kényelmes és stílusos. Annak ellenére, hogy a Jaguar behódolt az SUV őrületnek, az F-Pace jól sült el.

A karosszéria dübögése lepi be a belteret, a kerekektől semmi nem jön. Fogyasztása városban felmászott 8,5-re, ideális körülmények között tudja hozni a katalógus szerinti 5 liter alatti értékét

Hirdetés

Hozzászólások

  • 2017.10.27. at 20:57
    Permalink

    Az F pace alapsúlya 1690kg (RWD, 2.0 dízel kéziváltós). Az XF 1545 kg. Elsőre nagy a különbség, de az F pace egy sokkal tágasabb autó, a kombik is rendszerint kapnak egy 100 lg-os súlytöbbletet.

    A példáddal élve, a Q5 (2012-2015 136-190LE TDI) 7,39 literes átlagot produkál
    [url]https://www.spritmonitor.de/de/uebersicht/3-Audi/1119-Q5.html?fueltype=1&constyear_s=2012&constyear_e=2015&power_s=136&power_e=190&gearing=1&powerunit=2[/url]
    Ugyanez A6ossal: 6.64 liter.Jobb, de nem 30%.
    https://www.spritmonitor.de/de/uebersicht/3-Audi/22-A6.html?fueltype=1&constyear_s=2012&constyear_e=2015&power_s=136&power_e=190&gearing=1&powerunit=2

  • 2017.10.27. at 20:57
    Permalink

    Ha jó ideje foglalkoznál vele nem írnál ekkora marhaságokat…

    Márkája válogatja, de általánosságban igaz, hogy egy adott platformra épülő SUV az eggyel nagyobb testvérrel vetekszik térkínálatban (a magasabb beltér miatt)és presztiszban . Pl A MQB platformos Tiguan közelít a Passathoz, az Xc60 a V70-hez, a GLC az E klasséhoz. A Q5 esetében ráadásul rendes hasábban végződik a csomagtartó az A6 csapott farával szemben

    És mondjuk nem kérdés, hogy az XC60 értékvesztése sokkal jobb, mint a V70-esé, bár ez egy még nehezebb versenyszám a listaárak realitása miatt.

    Én speciel két hátrányt tudok a SUV esetében: 1. drágább a gumi, mert a szélesebb papucsokkal próbálják ellensúlyozni a magasabb építést (speciel az XC60 stabilabb és sportosabb mint a V70, az X3 esetében nem merném állítani). 2. a magasabb építés miatt lehet gond 1-2 parkolóházban/ garázsban.

  • 2017.10.27. at 20:57
    Permalink

    Kedves Zold,

    A fogyasztási adatokat a sprintmonitor.de oldalon gyönyörűen lehet követni/kutatni. Valós tulajdonosok valós adataival. És bizony a hasonló motorizáltságú/kategóriájú SUV 30-40%-kal fogyaszt többet. Nem tudom milyen SUV-d van, persze fogyaszthat 7 litert de akkor az annak megfelelő normál személyautó nem enne többet 5,5 liternél. Nekem egy Audi A6 Aventom van (2008-as) a szeretett/utált (ki mit mond )utolsó generációs PDTDi motorral. Nekem ez nagy átlagban 5,5 – 6 litert fogyaszt. Ugyan ez már elvileg modernebb motorral Audi Q5-ben nem áll meg 7,5 liter alatt. Pedig a Q5 inkább A4 alternatíva mint A6 alternatíva.
    A másik része: miért kellene a kombikat megadóztatni? Pár kilóval nehezebb mint egy Sedan vagy egy csapott hátú és érdemben nem terheli jobban a környezetet. Az emelt hasú kombi nálam egy olyan határvonal amit lehet ide is és oda is sorolni. Azért környezetterhelés szempontból jobbak mint a SUV-ok az biztos.

  • 2017.10.27. at 20:57
    Permalink

    Kedves BNGY1990
    Egyet értek azzal, hogy egy kisautónál – amit most használsz – biztonságosabb egy SUV/Crossover. Viszont egy hagyományos autó ugyan olyan biztonságos. A jobban kilátni belőle egy elfogadható érv, de mivel lassan mindent eláraszt a sok SUV már nem is látni ki sokkal jobban mert a többi autó is magas. A hátrány viszont sok: nagyobb tömeg miatt a kopó alkatrészek gyorsabban használódnak el, nehezebb a parkolás – kivéve a patkák leküzdése – és tagadhatatlan a jelentős többletfogyasztás. Az ár is jóval magasabb mint a hasonló méretű/szolgáltasi színvonalú hagyományos autóé és így az értékvesztés is sokkal nagyobb. Ezek nem légből kapott gondolatok, jó ideje foglalkozom ezzel a témával. Sajnos ez is olyan dolog mint az Mc Donalds-ban a nagyobb menü. Alapból semmi szükségünk rá, de mivel nyomják az agyunkba hogy kell az nekünk egy idő után el is hisszük. A SUV kategóriának elég volt kb 15 év. Hogy meddig tart ez a divat, jó kérdés.

  • 2017.10.27. at 20:57
    Permalink

    180 lóerős 4 hengeres traktor motor , 2.000 kg menetkész tömeg + 4 kerék hajtás + magas építés miatti nagyobb légellenállás+ széles nagy kerekek = 25.3 millió … hülyémnek is megéri .

    Fura mód ezt a motort mindenki fikázta ” erőtlen, hangos” és hát nem is sikerült valami jól ez főleg akkor szembetűnő mikor mondjuk egy Renault Trafic haszongépjármű mellett egy hangverseny keretében túráztatják a motorját… szándékosan nem hoztam fel a valódi prémium konkurenseiket mert azok is fényévekkel jobbak mint amit a Jaguar tervezett diesel motor .

    De mondjuk ha BKV bérletet teszek a zsebbe és úgy ülök bele ebbe a kocsiba még el is hiszem hogy valóban prémium és hű de jó … viszont ha egy szintén nem drágább Porsche Macan-ból ülök át már fintorogva szállok ki a Jaguárból hogy hű de szar . Minden csak nézőpont kérdése … 🙂
    Ez az autó nem a kategória ár érték bajnok a fogalmazzunk úgy és minden Jaguar vagy Ladrover termék jó 8-10 millióval túl van árazva mint ahová való lenne azzal a technika és minőségi színvonalat produkálni tud ez a gyártó jelenleg .

  • 2017.10.27. at 20:57
    Permalink

    Az tévedés hogy a SUV jobban védene mint egy vele azonos méretű személyautó . Már csak azért is mert ha SUV ütközik frontálisan egy személyautóval ahol a személyautó gyűrődő zónájának a fő része található ott a SUV nél vagy nincs semmi csak a motorhűtő mivel eleve magasabb építésű a SUV így eleve ez a zóna magasabbra is kerül . A töréstesztek is csalókák mert pl akkor tudja azt az autó amit ráírnak ha egy vele azonos típusú autóval ütközik … ha ettől eltérő bármilyen formában már más eredmények születnek . Elég csekély esélyt látok hogy mondjuk pont gyártási évben felszereltségben teljesen azonos 2 BMW X3 as ütközzön frontálisan egymással . Legtöbb SUV csak kinézetében masszív és a műanyag díszítő elemek nem sokat védenek egy esetleges ütközésnél . Amelyik SUV meg tényleg masszív az jó 300 kg val nehezebb mint a személy autó ergo ütközésnél nagyobb mozgási energiát kellene hatástalanítani a gyűrődő zónáknak .

    SUV nak vannak előnyei az nem kizárt pl padkára szépen fel lehet parkolni vele ” hívhatjuk korlátozott terepjárásnak is 😀 ” , bizonyos korlátok mellett jobban áttekinthető a forgalom egy magasabb üléspozícióból , illetve jobban pakolható az 5 ajtós kialakítás miatt mint egy 4 ajtós személyautó . De nagyjából ennyiben ki is merült a pozitív tulajdonsága minden másban alul marad egy ugyanolyan kategóriás személyautóval szemben .

  • 2017.10.27. at 20:57
    Permalink

    Kedves Rolipoki,
    Jelenleg egy Alfa Romeo Mito-m van, úgyhogy úgy gondolom azzal nem lehet csúfolni, hogy olyan autót vezetnék, aminek nincsen jó ergonómiája. Ugyanakkor, a következő autóm, ha megjön a gyerek, SUV lesz. Nagyon egyszerű az oka. Biztonságos. Ebben a rohanó világban, ahol borzalmasan nagy a forgalom, rengeteg az autó és a baleset, szeretném a csalódom biztonságba tudni. Ha magasabban ülnek, masszívabb karosszériában, az jobban megvédi őket. Még akkor is, ha a limuzinok, kombik töréstesztjei is jók, hiszen a törésteszteket kb 50-60 km/h ig végzik laboratóriumban, általában elölről és oldalról. A SUV-ok elterjedése a rohanó világunk velejárója (nyilván persze a divat is szerepet játszik).

  • 2017.10.27. at 20:57
    Permalink

    Mint hobbi nyelvész kérdezem, hogy mi az a greenpeace fun? Aki mókázik a környezetvédőkkel?

    Mint hobbi autós kérdezném, honnan veszed a fenti kijelentések alapjait? Miért lenne környezetszennyezőbb a SUV? Megadóztatnád akkor a kombikat is? És az emelt hasú kombikat?

    Mint aki nemrég váltott SUV-ra kombiról (és még nem sikerült 7 liter fölé vinni a fogyasztását) kérdezném, honnan veszed a 30-40 %-ot?

  • 2017.10.27. at 20:57
    Permalink

    Előre bocsátom nem vagyok greenpace fun, sőt még megrögzött természetvédő sem. Elég sok szöget verek be Én is a föld koporsójába ( dízel autóval járok, készenléti állapotban hagyom az elektromos cuccokat otthon, sok csomagolóanyagot fogyasztok és uram bocsáss meg nekem még ételt is szoktam kidobni )DE ez a SUV elterjedés borzalmasan bosszant. Elképesztő, hogy az emberek ennyire önzőek és nemtörődöm módon vásárolnak és hódolnak be a divatnak. Nem annyira az autógyárakat ostorozom, mert Ők csak a legelemibb kapitalista ösztön alapján a pénzisten tanítása alapján kiszolgálják az “igényeket” és ha az emberek ilyen szemeteket akarnak maguknak akkor a gyárak megcsinálják. De pont emiatt teljesen felesleges a fogyasztáscsökkentés miatt túlbonyolított motorok. Ha ilyen értelmetlen batárokba kerülnek semmit sem érnek. Borzalmasan sokat fogyasztanak, egy ugyan ilyen jellegű XF vagy XE 30-40%-kal kevesebbet fogyaszt, kisebb a tömege és az árról már nem is beszélek. Az ilyen pazarló autókra valami nemű környezetvédelmi büntető adót kellene kivetni. Valahogy úgy mint a chips adó. Az így befolyó adót simán lehetne arra költeni, hogy a valóban környezetkímélőbb közlekedés/tömegközlekedés támogatására jusson jóval több pénz. Elég lenne csak egy 1%-s környezetvédelmi adó. Ha 100.000 db autó eladásával számolunk 2017-ben és 30%-os a SUV piaci részesedése ( első két hónapban 33% körüli!!!! ) akkor ez 30.000 új SUV. Az átlagár Nivától Range Roverig minimum nettó 6.000.000 Ft (szerintem alul lövöm ). Így 1,8 milliárd Ft. Csak az új autók forgalombahelyezésénél…. ott van még évi kb 20.000 – 25.000 használt SUV – és ez folyamatosan növekszik – ami bejön az országba.

  • 2017.10.27. at 20:57
    Permalink

    Korrekt teszt pár apróság: akinek az X4 kicsi és az X6 nagy az X3-ast vesz. A legfontosabb kategüriát valamiért a JLR csoport eddgi kerülgette, mostr a Disco Sport és a F Pace is erős próbálkozás lett.

    Igazán akkor lehetne fölfelé kacsintani, ha az F Pace kaphatü lenne 7 üléssel, de valszeg a JLR nél félnek hogy akkor fenntről kannibalizálja a márka(csoport)társ modelleket.

    “ezt már a prémium ligában játszó márkáknak is el kell néznünk”: igazábül ebben a ligában mindig is így volt (mondjuk 8-10 éve tuti.), Egy kivétel volt, a Volvo, akik öthengeres kétlityist kínáltak, de senki sem temette akkor a német márkákat emiatt…

Vélemény, hozzászólás?