Mi a fene lehet Massával?

Massa kálváriáját a végtelenségig a Ferrari sem tolerálhatja

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Idén a pontra is esélytelen kiscsapatok pilótáin kívül egyvalaki nem végzett még a Top10-ben: Massa. Ferrarival.


Versenyzőként tizedik F1-szezonjában eddig csapnivaló teljesítményt nyújt a pár nap múlva 31 éves Felipe Massa, a Ferrari brazil pilótája 157 starttal, 11 győzelemmel és 15 rajtelsőséggel a háta mögött. Konkrétan még egyetlen pontot sem szerzett az eddigi három futamon - ez a "bravúr" rajta kívül csak a kiscsapatok (Caterham, Marussia, HRT) pilótáinak jött össze. Nekik mondjuk annyi esélyük van a Top10-ben zárni egy versenyt, mint nekünk, civileknek. Na jó, egy picivel azért több - mint anno Baumgartner Zsoltinak például a Minardinál (tehát van sansz, ha nem is túl nagy). De Massa a Ferrari alkalmazottja, azé a Ferrarié, amelynek egy bizonyos Fernando Alonso nevű másik sofőrje Melbourne-ben, Sepangban és Sanghajban is kivágta a rezet. Főleg ugye a Maláj Nagydíjon, amit jól meg is nyert. Mi a fene lehet Massával? Hogy juthatott idáig? Miért nem megy neki? Meddig csinálhatja a semmit?
Massa Forma-1-es karrierje 2002-ben kezdődött a Saubernél, ahol ugyan 2003-ban mellőzték (abban az évben a Ferrari tesztpilótájaként dolgozgatott), de aztán még két szezont kapott, hogy utána Schumacher melléalá igazoljon a maranellóiakhoz. 2008-ban épp csak kikapott a McLaren-menő Hamiltonnal szemben, 2009-ben viszont az ominózus hungaroringi versenyen fejen találta egy rugó, súlyosan megsérült, s azóta mintha nem a régi lenne. Tavaly már dobogóra sem állhatott, miközben Alonso kétszer annyi pontot szerzett, mint ő.
A 2012-es egyéni és a konstruktőri vb állása



egyéni pont csapat pont
1. Hamilton (McLaren) 45 McLaren 88
2. Button (McLaren) 43 Red Bull 64
3. Alonso (Ferrari) 37 Ferrari 37
4. Webber (Red Bull) 36 Sauber 31
5. Vettel (Red Bull) 28 Mercedes 26
6. Rosberg (Mercedes) 25 Lotus 24
7. Pérez (Sauber) 22 Williams 18
8. Räikkönen (Lotus) 16 Force India 9
9. Senna (Williams) 14 Toro Rosso 6
10. Kobajasi (Sauber) 9
11. Grosjean (Lotus) 8
12. Di Resta (Force India) 7
13. Vergne (Toro Rosso) 4
14. Maldonado (Williams) 4
15. Ricciardo (Toro Rosso) 2
16. Hülkenberg (Force India) 2
17. Schumacher (Mercedes) 1


"Minden tőlem telhetőt megtettem, bizton állíthatom, hogy a legjobb formámat hoztam" - nyilatkozta Massa a legutóbbi Kínai Nagydíj után, ahol a 13. helyen végzett. "Az eredmény nyilván nem olyan, aminek örülni kéne, de úgy gondolom, fejlődtünk az elmúlt két futamhoz képest. Folyamatosan forgalomba kerültem, és az is hátráltatott, hogy alacsony az autónk végsebessége. A bahreini pálya sem kedvez nekünk, nincsenek illúzióim..." Stefano Domenicali csapatfőnök az F2012-es gyengeségeit és a stratégiai hibákat említette értékelésében, egy szóval nem okolta Massát, akinek a szerződése az idei évad végéig szól, s akinek a helyére nem kevés pilóta pályázik Péreztől (Sauber) tán Bianchin (Force India tesztpilóta) át Kubicáig, aki tavalyi ralibalesetéből még ki tudja, meddig lábadozik. Olyanok vörösbe öltözéséről is állandóan pletykálnak, mint Vettel (Red Bull), Hamilton és Button (McLaren) vagy Rosberg (Mercedes) - a Ferrari az, ami, még akkor is, ha nem megy a csapatnak.
Massa eredményei az F1-ben
év csapat helyezés év végén győzelem dobogó pontszerzés pole
2002 Sauber 13. 0 0 3 0
2004 Sauber 12. 0 0 5 0
2005 Sauber 13. 0 0 4 0
2006 Ferrari 3. 2 7 13 3
2007 Ferrari 4. 3 10 14 6
2008 Ferrari 2. 6 10 13 6
2009 Ferrari 11. 0 1 5 0
2010 Ferrari 6. 0 5 14 0
2011 Ferrari 6. 0 0 15 0
2012* Ferrari 18. 0 0 0 0

* Három futam után

Hirdetés

Arról, hogy maradandóan sérült-e a mogyoródi balesetben, nem tudni. Az, hogy ne érezné a bizalmat, nem valószínű, hiszen akkor már rég kirúgták volna. Fáj neki, hogy egyértelműen Alonso a favorit? Lehet. Fáj neki, hogy Alonso gyorsabb? Lehet. Belefásulhatott a másodhegedálásba? Lehet. Nem bírja a nyomást, félti a helyét, s már csak ezért is görcsöl? Lehet. Jelentős mennyiségű szponzorpénzt veszítene a Ferrari, ha kitenné Massát? Lehet. Barcelonában, május közepén már jobb (gyorsabb és kiegyensúlyozottabb) autót kap ő és Alonso is? Lehet, miként az is, hogy akkor már nem Massának fogják hívni a Ferrari második számú pilótáját. Most hétvégén Bahreinben virítania kell egy jó eredményt, drukkolunk.
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Hozzászólások

Vélemény, hozzászólás?