Mi kell Amerikának? Méret és benzin

A New York-i Autószalon legérdekesebb újdonságai

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Az amerikaiaknak továbbra is hatalmas, benzinfaló autók kellenek, hiszen soványabbak, zöldebbek sem lettek.


Az Amerikai Egyesült Államok fontos piaca nem csak a helyi gyártóknak, de az európaiaknak és az ázsiaiaknak is. Az április 6-15. között nyitva tartó New York-i Autószalon fontos kirakodóvására mindenkinek, annyira persze nem, mint a genfi vagy a későbbi, a sajtónapokkal április 23-án startoló pekingi - előbbi a szokásról és a rangról, utóbbi Kína elképesztő vásárlóerejéről szól. De mi most a menő az USA-ban? Melyek a vezető trendek ottan? Elöljáróban annyit, hogy összeállításunk főszereplői általában nem a sátán üzemanyagát égető dízelek, nem is holmi jövőbemutató elektromos autók vagy konnektoros hibridek, ahogy szuperminikről, kisautókról és mezei kompaktokról sem igen fogunk értekezni az alábbiakban. Hiába, a lehetőségekhamburger és a kóla hazája nem hazudtolja meg magát, miért is tenné, folyamatos olajválságot lebegtetve és a magas üzemanyagárakon siránkozva benzinfaló limuzinokra, SUV-kra és pickupokra vágyik.
Hirdetés

Amelyek a legnagyobb visszhangot váltották ki, a Top5. Meg vannak számlálva a jó öreg Ford Crown Victoria taxik napjai, mert bemutatkozott a jövő NYC Yellow Cabje, a Nissan NV200! Mexikói gyártással, kétoldali tolóajtóval, panorámatetővel, hátsó légkondival, kétliteres, négyhengeres benzinmotorral, 2013 második felétől. Egyébként a taxik villanyosításán is gondolkodnak a felek (New York és a Nissan, pár darab Leaf bevetésével és kútoszlop felállításával).
A Mercedes-Benz imádja Amerikát és fordítva, így az Európában a német prémiumriválisoktól leszakadni látszó stuttgarti márka derekasan kitett magáért New Yorkban. Az autoblog.com szerkesztői egy majdnem dobogós negyedik helyet szavaztak meg kedvenceik listáján az irdatlan erődemonstrációt tartó SL 65 AMG-nek, de pörgött-forgott a szalonon faceliftes GL és GLK is.
A képzeletbeli bronz egy dinoszauruszé, a Dodge Ram 1500 pickupé 8 fokozatú automata váltóval, stop-start rendszerrel, légrugóval és tömegcsökkentéssel. Motorja az ottani mércével valamennyire azért szintén napirenden lévő downsizing jegyében "ultratakarékos" 3,6 literes V6-os, 305 lóerős Pentastar is lehet. Természetesen az 5,7-es is marad a palettán, nehogy már ne legyen gurgulázó V8-as a gurgulázó V8-asra vágyóknak.
A Viper visszatér, s az SRT Viper plusz a GTS-R ALMS versenyautó premiere kettős sikert ért az autoblog.com szakíróinál. Bár a Chrysler-csoport terméke, nem Dodge többé a farrészével a Maserati GranSportra hasonlító SRT Viper. Motorja 8,4 literes, V10-es szörny 640 lóerővel és 813 Nm-rel, ennyi.
A Top5 érdekesség mögött sorrendben olyanok végeztek, mint:
  1. Fisker Atlantic
  2. Nissan Altima
  3. Infiniti LE Concept
  4. Chevrolet Impala
  5. BMW M6 Convertible vagy európaiul Cabrio
  6. Porsche Cayenne dízel (hoppá, micsoda újdonság - Amerikának)
  7. Toyota Avalon
  8. Lincoln MKZ
  9. Subaru XV (odaát XV Crosstrek)
  10. Terrafugia Flying Car
  11. Acura MDX
  12. DeLorean Electric
  13. Dodge Dart Rally Car
  14. Lexus ES 300h
  15. Hyundai Santa Fe


Ahogy e felsorolásból is látszik, legkisebbnek a kompakt szabadidő-autók vagy crossoverek számítanak, mint a Subaru XV vagy épp a faceliftes BMW X1, a már említett Mercedes-Benz GLK, vagy épp az Amerikában Outlander Sportnak hívott Mitsubishi ASX. Számtalan gyártásra kész újdonsággal, faceliftes típussal vagy egyelőre koncepcióként leleplezett hagyományos limuzinnal (Acura RLX, Chevy Impala, Lexus ES, Lincoln MKZ, Mazda Takeri, Nissan Altima, Toyota Avalon) és nem annyira hagyományos, kissé batárszerű, de mindenképp jókora vassal (Honda Crosstour, Toyota Venza) jelentkeztek a helyiek és a japánok - zömükből hozzánk legfeljebb csak szürkeimportból fog beszivárogni néhány példány, talán.
Nem maradhattak el a dettó nem kicsi SUV-k, mint például a Buick Enclave, a Chevrolet Traverse, a Ford Explorer Sport vagy egy rakás GMC - a képgalériákban megcsodálhatók ezek a minél nagyobb, annál jobb elven működő dömperek - a pickupokkal egyetemben.
Egy-egy friss modellen át bizonyos márkák újabb kísérletet tesznek a mifelénk már rég nem idegen dízeltechnikák amerikai megkedveltetésével, a Volkswagen-csoport például a Passat Alltracket, a Beetle kabriót, no meg a Porsche Cayenne-t futtatja a gázolajos nyomatéktenger mesés ígéretével.
Mi fontos történt még a New York-i Autószalonon? A brit sajtó szerint (nem véletlenül) egy olyan modell volt a kiállítás sztárja, amely ott sem volt, csupán ott jelentették be a létezését és érkezését, s ez a Jaguar F-Type... Azt is a Nagy Alma vására közölhette a bolygóval, hogy a Volkswagen up! lett a 2012-es Világ Év Autója, na nem mintha ez alapjaiban rengette volna meg a Viper és a Ram 1500 bűvköréből nehezen vagy sehogy sem szabaduló cowboyok és cowgirlök világnézetét.
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Vélemény, hozzászólás?