Mi köze a Nissannak a húsüzlethez? Eláruljuk!

Hús van, üzlet nincs, legalábbis ebben: íme a Jóakarat Társasága

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Jót tenni jó - régi igazság, a Nissan és egy csokornyi magyar "celeb" most mégis új tartalommal töltötte meg a fordulatot. Olyan szinten megható, hogy tényleg minden Nissan-tulaj büszke lehet a márkára, pontosabban a hazai képviseletre és partnereire.

Elképesztő médiazajban ülünk, jobbnál jobb autók jönnek ki a piacra, igazából legtöbbjükről nehéz, pontosabban teljesen fölösleges rosszat mondani, inkább csak azt érdemes megtalálni, melyik miben jó, már amennyiben a vevők egyáltalán tudják, hogy nekik mire van szükségük. Sokszor a márkapreferencia dönt, ehhez pedig nyilván minden különleges kezdeményezés jól jön, ezért aztán elsőre is érdekes volt a Nissan rendhagyó, "Télköszöntő közösségi ebéd" meghívása, és félre ne értsen bárki, nem az ebéd, hanem a mögöttes tartalom miatt.
Hirdetés
Fontos információ, hogy míg a Nissan korábban a legtöbb egyéb nagy márkához hasonlóan gyári importőrrel volt jelen hazánkban, 2019 októberétől viszont magánimportőr képviseli, kisebb cég, hazai elnök (Molnár Viktor), ugyanakkor a korábbi cégből gyakorlatilag minden fontos vezető megmaradt, s bizony egy kisebb cég sok esetben rugalmasabban, a helyi piachoz passzolóan tud reagálni az ország igényeire. Most például arra, hogy 1,5 éve itt a COVID, az ország egy jelentős része szó szerint éhezik. Akár klasszikus értelemben, akár csak egy mosolyra, egy kedves szóra: így hozta létre a Nissan-t képviselő Grand Automotive Kft) a Jóakarat Társasága csapatot, több mint egy tucat hazai hírességgel (például Dobó Kata színművész-rendező, Bereczki Zoltán színművész-énekes, Béres Alexandra fitneszvilágbajnok, Hajnóczy Soma bűvész, Gáspár Zsolt (Zsolti gazda), Solymosi Árpád (zenetanár, Rézangyalok), Csoboth Adél, Gerendai Károly vagy épp Fluor Tomi) és számos támogató céggel (Lázár Chef, Kometa, Ceres sűtő, Kotányi, Soós tészta, Off Kultúrszövőgyár).
Hirdetés
Azon túl, hogy e héttől kezdve december közepéig országszerte több tízezer adag babgulyást fognak kiosztani némi kenyér és mérhetetlen kedvesség mellett, legfontosabb üzenetként az adakozás örömét és fontosságát kívánják átadni, ahogyan Bereczki Zoltán fogalmazott:

olyan világot szeretnének, ahol nem bűn szegénynek lenni, ahol természetes az, hogy aki tud, az segít annak, aki rászorul.

A sajtótájékoztatón Béres Alexandra, az Unicef nagykövete az állandó, tervezhető jótékonykodás fontosságát emelte ki, de bepillanthattunk a résztvevők zöméhez hasonlóan a Nissan által támogatott Symphonia Alapítvány munkájába is, ahogyan a zene által a közösségi életre nevelik az otthonról szerényebb támogatást kapó gyerekeket. A show-t pedig bár elvitte Gáspár Zsolt (Zsolti gazda), ő sem csak ételt kíván osztani: jóllakott testvéreit minél nagyobb számban szeretné rávenni a COVID-oltás felvételére, hiszen mint mondja, ha ő nem lett volna beoltva, ma nem lenne közöttünk, s neki talán azok is elhiszik, akik az orvosoknak nem. Szóval így kapcsolódik a Nissan a húsüzlethez: üzleti érdektől, politikától, mindentől mentesen minőségi húst is bőven tartalmazó babgulyással várnak mindenkit az alábbi helyszíneken és időpontokban partnereikkel, ahol rögtön az adakozásnak is lehetőséget adnak: tartós élelmiszer leadási lehetőség is lesz, amelyeket majd a rászorulók számára juttatnak el az ünnepek alatt. Persze adakozni máshogy, mindig lehet, a túlfogyasztásnál sokkal egészségesebb és jobb, pláne annál, ha megromlott ételeket dobnánk ki. Inkább főzzük meg, adjuk oda annak egy kedves mosollyal, akinek épp nem jutna. Érdemes kipróbálni, mert adni is öröm, s valahol, valamikor az élet is vissza fogja adni: meg fogja hálálni.
Hirdetés
A Jóakarat Társasága télköszöntő közösségi ebédjei:
  1. 2021. november 11. csütörtök: Biharnagybajom
  2. 2021. november 12. péntek: Hajdúhadház
  3. 2021. november 18. csütörtök: Csorna
  4. 2021. november 19. péntek: Kunszentmárton
    Hirdetés

  5. 2021. december 2. csütörtök: Mezőtúr
  6. 2021. december 3. péntek: Jászapáti
  7. 2021. december 9. csütörtök: Kapuvár
  8. 2021. december 10. péntek: Mozsgó
  9. 2021. december 15. szerda: Budapest, Orczy Kert
    Hirdetés

Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Vélemény, hozzászólás?