Mi történt veled, Jimny?

Kipróbáltuk a haszonjárművé lett Suzuki Jimnyt

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Talán kissé drámaira sikerült a cím, de semmi aggodalom. A Jimny továbbra is egy nagyszerű terepjáró, csak épp megfosztották a hátsó üléseitől.

Egy kicsi G-osztály, ahogy korábban a személyautó változatot neveztem, és a teherautósítással sem változott a Jimny karaktere. Továbbra is lehet választani kéttónusú fényezéssel, minden maradt a régiben kívül, csupán bent találni egy „kis” változást. A vásárlóknak sem kell nagyon vakarni a fejüket, hogy milyen változatot kérjenek, hiszen csak egyetlen felszereltségi szinttel választható. De ez nem baj, mert a Jimny egy célszerszám. Hiába olyan aranyos a dizájn, nem egy SUV, hanem egy kőkemény terepjáró. Bár méreteiből adódóan alkalmas városi közlekedésre is, az igazi élőhelye bent van az erdőben vagy kint a mezőgazdasági területeken. Az aszfalton „szédül”. Szóval az a bizonyos kéttónusú fényezés már extra, 220 ezer forintot kérnek érte, ahogy az alapszínen kívüli metál és gyöngyházfényekért is, de azok csak 150 ezer forintba fájnak. Összesen 8 féle szín közül lehet választani, ezek közül 3 a kéttónusú. A tesztautó dzsungelzöldje egyébként a felármentes alapszín, és azt kell, hogy mondjam, talán ez áll a legjobban a haszonjárművé alakult Jimnynek. És nem viccelek, tényleg minden a funkcióról szól. Annak idején óriási érdeklődés fogadta az új Jimnyt, de gyanítom sokan a menő városi terepjárót látták benne. Most sem csökkent érdemben az érdeklődés iránta, viszont megkockáztatom, már azok keresik, akik valóban munkagépnek használnák. A forgalmazás rövid szüneteltetését a környezetvédelmi normák szigorodása okozta, bár az orrában dolgozó 1,5 literes szívó benzinmotor nem az a világpusztító fenevad. Igaz stop/start rendszere nincs, de mielőtt a technikába belefolynék, kukkantsunk be és nézzük, mitől lett teherautó a Jimny.
Hirdetés
Nos, az első ülések mögötti védőrácstól, illetve a hátsó ülések hiányától. Valljuk be, nem nagy érvágás, hogy az ülések helyére raktér került, mert amúgy sem a kényelemről szóltak a hátsók. Így viszont létrejött egy 863 literes, jól használható, szinte kocka alakú raktér. A nem egész egy méter hosszú, és ugyanilyen széles terület persze nem teszi egy mindenes furgonná az autót, de azért sok minden befér. Elöl is minden maradt, amilyen volt, bár a haszonjárműből hiányzik az érintőképernyő a középkonzol tetejéről, de különösebben nem is hiányzik. A rádió kezelése pofonegyszerű, ahogy a klímakonzolé is, említettem már, ez egy célszerszám, semmi csicsa nincs benne. Olyannyira, hogy a műanyagok nagyon olcsó hatásúak, de merem remélni, hogy ezáltal könnyen tisztíthatóak is. Nem sikerült annyira összesároznom az autót, hogy nyakig piszkos legyen, de éreztem minden porcikáján, hogy nyugodtan kínozható, kibírja. Igazi terepjáróhoz méltóan az anyósülés előtt is van kapaszkodó, az ötfokozatú, manuális váltó hosszú karjától „délre” pedig ott a terepváltó. Egyetlen hátránya azonban mégiscsak van a haszonjárműsítésnek. Az üléseket nem lehet eléggé hátratolni, ezért magas sofőröknek már kényelmetlen lehet. Valahol 180 centiméteres magasságnál található a határ. Manapság már igazi ínyencségnek számít egy-egy szívómotor, ezért a Jimny élményéhez hozzátartozik ez is. Nem igazán görcsöltek rá a hangszigetelésre, ezért elég tolakodó tud lenni a négyhengeres hangja, főleg országúton, illetve autópályán. Bár utóbbi egyáltalán nem való neki. A Végsebessége 145 km/h, de már 100 km/h-nál is 3000-et forog a motor. 130-nál pedig üvölt mint a fába szorult féreg. Maximális 100 lóereje is 6000-nél érkezik, 130 Nm forgatónyomatéka pedig 4000-nél szóval pörgetni kell a dinamikus haladáshoz, de ehhez mérten nem mondanám vészesnek a 7,2 literes vegyes átlagfogyasztását (hiszen a gyári adat 7,7 liter), amiben tényleg minden volt, rengeteg terepezéssel fűszerezve.
Hirdetés
Márpedig a terepezés óriási móka vele, azoknak akik hobbiból csinálják, akiknek meg a szakmájuk része, megelégedéssel töltheti el őket, hogy nem könnyen fognak elakadni a Jimnyvel. Első terepszöge 37 fok, a hátsó 49 fok, míg a rámpaszöge 28 fok. Emellett felszerelték lejtmenetvezérlővel, visszagurulásgátlóval is. Azt persze mindig érezni, hogy ez egy létravázas konstrukció, ezért is említettem korábban, hogy nem az a mennyei kényelmű szabadidő-autó, aminek külsőre látszik, ellenben ügyes málhás „ló”. Ja, és majd elfelejtettem, hogy alapból hátsókerék-meghajtású, ami tisztára kiment a fejemből, de széles vigyort csalt az arcomra, amikor a poros földúton finoman elindult a fara. Persze vigyáz azért az utasokra, benne vannak a legfontosabb vezetéstámogatók, többek között a vészfékasszisztens, a sávelhagyásra-figyelmeztetés és a táblafelismerő, mindez 7,5 millió forintért, ami kedvezménnyel kerek 7 millió forintra csökken. Nem kevés, tekintve, hogy a legutóbb tesztelt, automataváltós, gazdagabban felszerelt személyautó változat is ennyibe került. De hát azóta sok víz lefolyt a Dunán, a forint pedig sokat gyengült és az autóiparban is más szelek fújdogálnak. Ettől függetlenül a Jimny még mindig jó választás, amennyiben egy kétszemélyes, komoly terepjáró a vásárló vágya.
Hirdetés
Értékelés
Pozitív
Terepjáró képesség, dizájn, funkcionalitás
Negatív
Nem tolhatók eléggé hátra az első ülések
Árak
Tesztmodell alapára
7 000 000 Ft (2021.09.19.)
Tesztautó ára
7 000 000 Ft (2021.09.19.)
Műszaki adatok
Hengerűrtartalom:
1462 cm3
Teljesítmény:
75 kW (102 LE) 6000 1/min-nél
Nyomaték:
130 Nm 4000 1/min-nél
Végsebesség:
145 km/h
Gyári vegyes fogyasztás:
7.7 l/100km
Méretek
Hosszúság:
3645 mm
Szélesség:
1645 mm
Magasság:
1720 mm
Saját tömeg:
1090 kg
Össztömeg:
1435 kg
Tengelytáv:
2250 mm
Karosszéria-kivitel:
terepjáró
Csomagtér:
863 l
Belső szélesség elöl:
1280 mm
Belmagasság elöl:
920-980 mm
Ülőlap hossza elöl:
470 mm
Csomagtér maximális szélessége:
930 mm
Csomagtér magassága:
870 mm
Csomagtér hossza:
930 mm
Raktérnyílás szélessége:
1060 mm
Raktérnyílás magassága:
800 mm
Motor és váltó
Motor:
Benzin
Motorosztály:
Euro 6d
Hengerűrtartalom:
1462 cm3
Hengerek/szelepek száma:
4/16
Sebességváltó:
5 fokozatú manuális
Nyomaték:
130 Nm 4000 1/min-nél
Teljesítmény:
75 kW (102 LE) 6000 1/min-nél
Menetteljesítmény
Végsebesség:
145 km/h
CO2-kibocsátás:
173 g/km
Gyári vegyes fogyasztás:
7.7 l/100km
Fogyasztás a használónál:
7,2 l/100km
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Hozzászólások

  • 2021.09.19. at 20:01
    Permalink

    Sj 413 ban ültem közel 13 évig. Ha nem egy hülyegyerek vezeti ,akkor ez a kis vas felmegy a templom toronyba is. Van nála nagyobb terepjáró, van nála drágább terepjáró, de jobb az kevés.

  • 2021.09.20. at 15:33
    Permalink

    Azért sokkal több hátránya van a személyautó változathoz képest. Például hosszabb dolgokat lehetetlen így bepakolni és a fenntartása (biztosítás, adók, autópályahasználat stb.) is drágább az N1 kategória miatt meg hát nincs ott a lehetőség ha alkalomadtán négy személyt kellene vinnie. Japánban nagyon sok horgász és kiránduló veszi ott például lehet a tetőre szerelhető horgászbottartót venni hozzá meg az első üléseket síkba döntve lehet bele ágyat is venni stb. Ennél az LCV-nél mind ezek az opciók kilőve mert semmi ilyesmi nem fér be a rács miatt ami egyébként kötelező. GLX-be volt LED lámpa, multimédia, alufelni, digitklima stb. opcionálisan lehetett automataváltóval is kérni ezeket is mind bukta…

Vélemény, hozzászólás?