Michael Schumacher ma lett 50 éves

Kiállítással tiszteleg a Ferrari az eddigi legsikeresebb pilótájuk előtt

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Születésnapja alkalmából Michael Schumacher családja kiadott egy közleményt. Ám azt továbbra is titkolják, hogy a versenyző gyógyulása milyen fázisban tart.


Már öt év telt el Michael Schumacher borzasztó síbalesete óta, de csak a család néhány barátja által csepegtetett információ szolgáltat alapot a találgatáshoz, hogy vajon milyen állapotban van a hétszeres F1 bajnok. Most, hogy január harmadikán (vagyis a mai napon) betöltötte az 50. életévét, a családja kiadott egy közleményt: „Biztosítunk róla mindenkit, hogy Michael a lehető a legjobb kezekben van, és mindent megteszünk érte, illetve a gyógyulásáért, ami emberileg lehetséges. Kérünk mindenkit, hogy tartsák tiszteletben Michael döntését, aki mindig szerette volna a médiától távol tartani a magánéletét. Ezért az egészségügyi állapotát illetően sem szeretnénk többet nyilatkozni. Szeretnénk megköszönni nektek, amit értünk tettetek. Ajándékként a Keep Fighting Foundation alapítvánnyal úgy döntöttünk, hogy létrehozunk egy virtuális múzeumot, amely Michael munkásságának állít emléket.” Ez a virtuális múzeum lényegében egy telefonos applikáció, amely már elérhető az érdeklődők számára.
Hirdetés

Emellett a Ferrari is megnyit egy speciális kiállítást, amely Schumacher pályafutásáról szól. A német versenyző 1996 és 2004 között dolgozott a maranellói csapatnál és a segítségével a Ferrari hat konstruktőri világbajnoki címet szerzett. A pilóták között pedig továbbra is Schumacher a legeredményesebb 7 világbajnoki címével, amelyből ötöt az olasz alakulatnál szerzett. Emellett az ő nevéhez fűződik a legtöbb futamgyőzelem és a legtöbb leggyorsabb kör is. A Ferrari kiállítása január 3-án nyílik meg és bepillantást enged a Schumacher nevéhez fűződő legemlékezetesebb pillanatokba, illetve megmutatják, hogy az utcai Ferrari modellek fejlesztésében, hogyan segített a versenyző.

Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Vélemény, hozzászólás?